Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Szebb lesz a dévai gyerekek karácsonya


haromkiralyfi.hu / 2018.12.19.


A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány december 14-16 között Székelyföldön járt, és Parajdon átadta azt a 415, ajándékokkal megrakott cipősdobozt, amelyet a Magyar Cserkészszövetséggel és a Pálferi Karitásszal együtt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára az Angyalváró Cipősdoboz akció keretében gyűjtött. 

Alapítványunk önkéntesei részt vettek azon a karácsonyi ünnepségen, ahol közel kilencszáz gyermek gyűlt össze a Böjte Csaba ferences szerzetes-pap által Erdély-szerte számos településen fenntartott gyermekotthonból érkezve. A szombati ünnepi műsor alatt önkénteseink közösségi játékokkal, kézműves foglalkozásokkal szórakoztatták a gyerekeket.

A magyarországi cégek és magánszemélyek adományából összegyűlt 415 ajándékcsomagot az otthonok nevelői vették át és szállították a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által üzemeltetett bentlakásokba, gyermekotthonokba. Itt kapják meg a gyerekek a nagylelkű felajánlásokat.

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ezúton szeretné megköszönni az adakozók anyagi és tárgyi felajánlásait. Hisszük, hogy ezzel a gesztussal teljesebb, szebb karácsonyt ajándékoztunk az erdélyi gyerekeknek.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!