Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Szekszárdi helyi szervezetünk

Bemutatkozás

Pintér Dóra

Pintér Dóra vagyok a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szekszárdi önkéntese. A Mozgalommal 2017-ban kerültem kapcsolatba, majd 2018 tavaszán a Babára vágyva programsorozatot nagy sikerrel valósítottunk meg Szekszárdon, szakmai ismereteket, támaszt nyújtva a programra ellátogató, gyermeket tervező pároknak, családoknak. Büszke vagyok arra, hogy ez a fontos témát érintő programsorozat Tolna megye szívében is megvalósulhatott.

Végzettségemet tekintve közgazdász és szupervizor vagyok. 13 évet éltem Budapesten, banki területen dolgoztam, majd életem egyik legjobb döntését meghozva 5 éve Szekszárdra költöztem. Itt egy gazdasági társaság pénzügyi osztályán helyezkedtem el, de a főállásom mellett szupervíziós folyamatokat vezettem / vezetek a szociális szférában és az egészségügyben dolgozó szakembereknek, támogatva őket a szakmai személyiségük fejlődésében.

Jelenleg azonban leginkább édesanya vagyok, egy tündéri féléves kisfiú anyukája. Vele és általa is megtapasztalom, hogy Szekszárd egy igen családbarát város, ahol nagyon jó gyereket nevelni.

Bízom benne, hogy a Három Királyfis csapattal a jövőben minél több színes programot tudunk Szekszárdon megvalósítani és segítséget nyújtani a családalapítás előtt álló vagy épp már gyermeket nevelő pároknak, családoknak.

Email: pinter.dora@3kiralyfi.hu
 

Mocanasu Emese Boglárka

Mocanasu Emese Boglárka vagyok, Szekszárd második önkéntese. A Mozgalommal 2019 év elején a szülésfelkészítőn találkoztam, ahol a vándorbölcső szó hallatán felcsillant a szemem és beadtam a pályázatom. Dórinak és segítőinek hála 2019-ben Szekszárdnak is elkészült az első „saját” bölcsője, így a beadás, átadás is helyben zajlott le a Háry János Mesefesztivál keretén belül. Itt kezdődött minden… A kisfiam megnyerte a bölcsőt és Dórival ennek kapcsán egyre többet kommunikáltunk s közelebb kerültem a szervezethez és anyuka lévén a céljaihoz, missziójához is. Most már a közel 1,5 éves kisfiam gondoskodik a számtalan nevelési teória, előadás gyakorlatba ültetéséről.

Korábban református gyermektáborok szervezésében, lebonyolításában vettem részt Tápiószelén és környékén, azonban ahogy néhány éve a férjem által Tolna megyébe kerülte – számomra idegen közegbe – nehéz volt az "újrakezdés". Végzettségemet és munkatapasztalatomat illetően minőségirányítási mérnök vagyok, azonban Pakson az Önkormányzatnál projektmenedzserként dolgoztam.

Az önkéntesség mellett személyes célom, hogy Tolna megye Paksi járás irányába is hírét vigyem a mozgalomnak, ezen értékeknek s a későbbiekben az említett területen is hiteles képviselőként a csapat szerves része lehessek.

2020. ősz

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!