Az önkéntesség mára már áttörte a falat
(TÁLENTUM, 23. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.12.04.
December 5. az Önkéntesek világnapja, ekkor azokról a pótolhatatlan tevékenységet végző személyekre és civil szerveződésekre irányul a figyelem világszinten, akik és amelyek az év többi 364 napján szinte észrevétlenül teszik a dolgukat az élet legkülönbözőbb területein. Az önkénteskedés ma már jóval többet jelent idehaza is, mint lemondás vagy áldozathozatal. Egyre több szervezet ismeri fel a nyereség-oldalát, úgy mint kapcsolatépítés, fejlődés, tapasztalatszerzés. Az önkéntesség F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) ügyvezető igazgatója szerint mára valóban „áttörte a falat”, elfogadott lett, de hosszú út vezetett idáig, és tennivaló is van még bőven.
Milyen életpályát képzelt el magának a 90-es években fiatal debreceni diákként?
Még a gimnáziumi éveim alatt, amikor arról gondolkodtam, hogy mi leszek, gondolatban a jogi pályával is kacérkodtam, de ami a főiskola elején a valóságban elindult, az egy zenei pálya. A Magyar Rádió debreceni körzeti stúdiójában zenei szerkesztőként kezdtem el tevékenykedni, és ha lehet ilyet mondani, ezt törte ketté az a fajta érdeklődés, ami időközben megerősödött az önkéntesség és a nonprofit szféra irányában.
Milyen élmény kellett ehhez?
Még 1993-ban lehetőségem volt egy nemzetközi ifjúsági szervezetnek a kongresszusán részt venni Berlinben, utána pedig 95-ben egy svájci szemináriumon is voltam, ahonnan azzal a határozott elképzeléssel jöttem haza, hogy szeretném, ha az önkéntességhez közöm lehetne. Sok lehetőséget láttam benne, mivel a 90-es évek Magyarországán nagy hiányát láttam az egyéni felelősségvállalásnak, a közösségi cselekvésnek, miközben azt is felismertem, hogy ez egy nagyszerű dolog egyéni, szervezeti, és országos szinten is.
Ennek kapcsán kezdett el lépegetni előre ezen az úton!
Igen, úgyhogy amikor 1996-ban elkezdtem munkát keresni, akkor már kifejezetten ezeknek az élményeknek az alapján, eleve a nonprofit szférában szerettem volna megtalálni a helyemet. Így hát elkezdtem dolgozni a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) Alapítványnál. Itt az első perctől helye és tere volt az önkéntességről való gondolkodásomnak, azzal együtt, hogy elsősorban nem ezzel foglalkozott a szervezet. Az első szerencsés helyzet az volt, amikor szűk két év után megtalált minket egy nemzetközi pályázat, amely kifejezetten arról szólt, hogy a Közép-Kelet-európai régióban és Ázsia irányában olyan szervezeteket kerestek, amelyek egy kisebb program keretében az önkéntesség fejlesztését tűzik a zászlajukra. És mivel ehhez egy kis anyagi támogatás is társult, így nem volt nehéz az akkori főnökömet meggyőzni arról, hogy ezzel érdemes elindulni. Mentorok, trénerek érkeztek Amerikából, akik szisztematikusan elmagyarázták, hogy kell felépíteni és működtetni egy önkéntes programot, egy önkéntes központot. A következő állomás az volt, amikor az ENSZ a 2001. évet az Önkéntesek Nemzetközi Évének jelölte ki, ami jó apropó volt arra, hogy a témát fontosnak tartó szakemberek összejöjjenek és közösen kezdjenek gondolkozni. Nagyon sok hiányosság volt akkoriban még a hazai önkéntesség térképén azzal együtt, hogy önkéntesek léteztek, önkéntes programok már működtek, de sok minden nem volt elérhető.
Tehát itt volt a nagy lehetőség….
Szerencsére összeállt egy nagyon jó csapat, akik végig koordinálták, segítették szervezték ennek az ENSZ-évnek a magyarországi megvalósulását. Már szinte az első pillanattól kezdve volt érdeklődés az államigazgatás részéről, minisztériumi partnerekkel gondolkoztunk, de elsősorban azért mi civil szervezetek vittük a vállunkon ezt. A 2001-es év volt az az időszak, amikor elkezdtük szisztematikusabban egy nagyobb összefogás keretében letenni az alapokat, majd azt végig gondolni, hogy mi mindenre van szükség ahhoz, hogy rendszerszerűen működhessen és fejlődhessen az önkéntessség az országban. Akkor jött létre pl. az a munkacsoport, amelyik a jogszabály előkészítésével kezdett foglalkozni, és ezt azért emelem ki, mert ennek a munkának az eredményeképpen, már mint ÖKA-s (Önkéntes Központ Alapítvány) vezető tudtam a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény érdekében tenni, és gyakorlatilag annak létrejöttét segíteni.
Ki mindenki bábáskodott még az ÖKA létrehozásában?
Azok a szervezetek, akik ebben a nemzetközi évben végig aktívak voltak, azok az év végéhez közeledve közösen mondták ki azt, hogy szükséges egy új szervezet, amelynek a feladata az önkéntességgel kapcsolatos folyamatoknak az összefogása, támogatása, egyfajta koordináció, fejlesztés, egyeztetés mindazokkal a felekkel, partnerekkel, támogatókkal, akik ennek érdekében tenni tudnak. Ennek az öt szervezetnek – Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége, Közösségfejlesztők Egyesülete, NIOK Alapítvány, United Way Budapest Alapítvány – közös akaratából jött létre az Önkéntes Központ Alapítvány. És bár ez az öt szervezet anyagi támogatást nem tudott nyújtani, szakmailag, emberileg évekig kitartottak, sőt azt kell mondjam, hogy az ÖKA mostani kuratóriumában még mindig van két olyan ember, aki abból az indulócsapatból való. 2002 szeptemberére aztán formát is öltöttünk, addigra megvolt az alapító okirat, felállt a kuratórium, volt asztal, telefon, számítógép, és azóta megállás nélkül folyik a munka. Később új munkatársak is csatlakoztak.
Azóta is töretlen lendülettel irányítja az ÖKA szervezetét. Melyek a főbb célok?
Amikor a szerepekről, felelősségi körökről kezdtünk gondolkozni, nekem természetes volt, hogy nagyon szívesen felvállalom ennek az újonnan létrejövő szervezetnek a vezetését, még úgy is, hogy bíztató előjelek mellett sok bizonytalanság is volt. Maga az ÖKA célját tekintve változatlan mezsgyén működik, az önkéntesség magyarországi fejlesztése a célunk azóta is, és ezt nagyon sok változatos programon, projektben, kezdeményezésen keresztül valósítjuk meg. Nyilván egészen mások már most a keretek, mint szűk két évtizeddel ezelőtt, de tennivaló és fejleszteni való most is jócskán akad. Ha ezt a két évtizedet gyorsan fel akarom ölelni, akkor azt tudom mondani, hogy a 2000-es évek eleje volt a már említett alapok letétele, és 2005 után az önkéntességre már mindenki másként tekintett. Az emberek, hivatalok, intézmények vezetői gondolkodása drasztikusan megváltozott, és nekem már nem kellett magyaráznom senkinek, családi, baráti körben vagy azon túl, hogy mi is az, amivel én foglalkozom, és miért fontos.
2011 az Önkéntesség Európai éve volt, amihez Magyarország is csatlakozott. Mi történt egy év alatt?
Magam is nagyon meglepődtem, hogy abban az évben milyen sok program megvalósult, és milyen mennyiségben volt szó erről a médiában. Ez az év közismertté, társadalmilag elfogadottá, „mindennapossá” tette az önkéntességet. Onnan kezdve már nem számított csodabogárnak az, aki önkénteskedik. Mint egy inga, kezdte megtalálni a helyét, és egyre többen látták, hogy ebben van fantázia, és nemcsak a lemondást vagy az áldozatot látták benne, hanem jó értelemben a nyereségeket is, úgymint tanulni, tapasztalatokat szerezni, ismeretségeket kötni, ami egyéni és szervezeti szinten is nagy érték.
Mi lett mára az ÖKA, milyen elvárásokat támaszt, mint képző/szolgáltató?
Az önkéntes programok működtetése összetett komplex rendszer, teljes mértékben HR feladat, mert ott is emberekkel kell dolgozni. Annyiban még nagyobb kihívás, hogy olyan emberekkel, akik nem kapnak anyagi ellenszolgáltatást. Az ő lelkesítésükkel, motiválásukkal, bevonásukkal kell megoldani azt, hogy amennyire lehet, tartós legyen ez a kapcsolat, és minőségi munkát végezzenek. Szándékunk az, hogy minél több olyan önkéntes program legyen, ahol jól végiggondolt keretek mentén történik az önkéntesek fogadása, és lehetőség szerint minél nagyobb tudása legyen azoknak az embereknek, akiknek a feladata az önkéntesek munkájának szervezése. Tudom, hogy az önkéntes menedzsmentnek a rendszere és komplexitása a végtelenbe nyúlik, és nem gondolom azt, hogy egy viszonylag kicsi szervezetnek egy nagyvállalat-szerű bonyolult rendszert kellene működtetnie. Mindenki a léptékének, a tevékenységének a lehetőségeinek a mértékében próbáljon minél tudatosabb lenni, mert az önkéntes programnak van egy spontán jellege, de egy idő után nem fog tudni csak és kizárólag spontán szerveződés alapján megvalósulni. Mert vannak, akik elfáradnak, vannak, akik kilépnek, az ő pótlásukról gondoskodni kell. Szerintem ez a fajta tudatosodás elindult, és az elkövetkező évtizedben el kellene oda jutni, hogy a szociális ellátásban egy bizonyos méret felett fixen van önkéntes koordinátor, aki az oda jelentkező emberek munkáját rész- vagy teljes munkaidőben tervezi. Erre vannak már Magyarországon jó példák, meg kell nézni a Szentendrei Szabadtéri Múzeum, a Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti vagy a Ludwig Múzeum honlapját. Jól látható helyen van az önkéntes programjaik leírása, látható hogy milyen keretekben milyen szabályokkal történik a belépés, a kiválasztás. Ezt egyre több szervezet megérti és magáévá teszi ezt. Az a nagy kérdés, hogy mennyien csatlakoznak majd azok táborához, akik ilyen módon szeretnék az önkéntes programokat megvalósítani és milyen források és kapacitások állnak majd rendelkezésre közép- és hosszútávon ezeknek a programoknak az életben tartására. Van még bőven teendőnk az összecsiszolódás, a rendszerek kialakítása tekintetében, ez a mostani járvány sem kedvez annak, hogy a fizikai térben a programok megvalósulhassanak.
Tudna említeni néhány fontos ÖKA-programot, kampányt, amire jó érzéssel, büszkén emlékezik vissza?
Nem könnyű közel 20 év eredményeit összefoglalni, ezért csak ízelítőképpen néhány jelentősebb eredmény. Az ÖKA működése első 10 évében nagyon sok struktúraformáló kezdeményezést valósítottunk meg. Ezek közül talán a legtöbbek számára ismert a Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény előkészítése volt, de sok más mellett kiemelhetők a hazai önkéntességre vonatkozó első kutatások, az önkéntes központ infrastruktúra fejlesztése, az önkéntes menedzsment képzői kör fejlesztése, az Önkéntesség Magyarországon konferencia sorozat, vagy a hosszú távú önkéntes lehetőséget idehaza először biztosító ÖTLET program koordinálása. Az elmúlt 15 évben egyre többet dolgozunk vállalatokkal, így több száz intézmény és civil szervezet tevékenységét tudtuk fizikai munkával és szaktudás révén segíteni. Hiszem, hogy ezek a nem minden esetben látványos támogatások összeadódnak és egy eredményesebben működő önkéntes szektor létrejöttéhez járulnak hozzá. Az eredményeket immár 12. alkalommal az Önkéntességért Díj programunk keretében ismerjük el, aminek köszönhetően minden évben tapasztaljuk, hogy mennyire sok jó emberrel és kezdeményeséssel van tele az ország és hogy az önkéntesség fejlesztésnek ügye mára messze túlnyúlik az ÖKA tevékenységi körén. Ezen a ponton szeretnék köszönetet mondani a munkatársaimnak és önkénteseinknek, akik nélkül mindez természetesen nem lett volna lehetséges.
A jövővel kapcsolatban mi foglalkoztatja?
Mára eljutottunk oda, hogy az alapok és az ismertség után a minőséggel tudunk foglalkozni. Ahhoz hogy ez a folyamat eredményes legyen, szükség van arra, hogy minél több minőségi önkéntes program jöjjön létre, és minél több – anyagi, és szakmai – támogatást kapjanak azok a szervezetek, akik önkéntes programokat indítanak. Talán itt látok még lemaradásokat, és azt remélem, hogy az elkövetkezendő időszakban az önkéntesség minőségfejlesztése terén is látványos változás, fejlődés lesz.
Magyarországon hogy állunk az önkéntességgel?
Szerencsére egyre több embernek benne van már a szabadidő-mátrixában az önkéntes tevékenység, a kelet-európai átlaghoz képest nem rosszak a hazai adatok. A lakosságon belül a középkorúak aránya a legnagyobb, de szerencsére a fiatalok között is kezd emelkedni a részvételi arány. Amire nagyon büszkék vagyunk, a már 6. éve működő TESZÜNK Szenior Önkéntes Klub, száz fő körüli taggal. Igazából az lenne jó, hogy ha minden nagyobb városban ezek az emberek megtalálnák egymást, mert ez egy nagyon fontos vonzerő. Amíg egy fiatalembernél az élettapasztalat, munkatapasztalat szerzése a cél, addig az idősebbeknél a mentális jóllét és az elszigetelődés megelőzése érdekében van és lehet nagy jelentősége az önkéntes tevékenységnek.
A pandémia milyen irányban befolyásolta az önkéntességhez való hozzáállásunkat?
Minden válsághelyzet, katasztrófa, járvány magával hozza azt, hogy van egyfajta felfutása, népszerűsége a segítő tevékenységeknek. Tömegével jelentkeznek olyan emberek, akik segítségre szorulnak, és akik segíteni szeretnének. Ez így volt a vörösiszap-katasztrófánál, a dunai árvizeknél, és minden más válsághelyzetnél. Az önkéntesség szempontjából, – ez most furcsán hangzik – az a szerencsés helyzet, hogy a megszerzett élmények, tapasztalatok beépülnek, és ha megvan az első személyes élmény, akkor már sokkal könnyebben meghallja az ember az új üzeneteket. A COVID-járvány komoly kihívásokat vet fel, de sok tekintetben új energiákat, új kezdeményezéseket mozgósít. Ami a járványhelyzetnek az egyik legizgalmasabb vetülete, hogy azok az önkormányzatok amelyek eddig nem, vagy alig indítottak ilyen típusú programokat, azok most szinte kivétel nélkül léptek. Engem az foglalkoztat, hogy hosszabb távon mi fog történni ezekkel a programokkal? Érdekes lesz megnézni, hogy átfordíthatók-e tartósan olyan karitatív, közösségi és egymást segítő programokká, amik innentől kezdve minden valamirevaló önkormányzatnak sajátja lesz. Arra számítok, hogy ha valamelyest csökken is az aktivitás, de teljes mértékben nem fog eltűnni.
Mit üzen azoknak, akik fontolgatják, hogy önkéntességet vállalnának?
Azt, hogy semmiképpen ne hagyják ki ezt a lehetőséget, mert lehet, hogy első ránézésre macerásnak tűnik, vagy kényelmesebb volna azt a délutánt otthon tölteni, de ha nem mennek, nem próbálják ki, akkor nem fogják azokat az érdekes, értékes lehetőségeket megtapasztalni, amelyek csak ezáltal érkezhetnek meg az életükbe. Lényeges az is, hogy megéljék és megtalálják azt, amit szívesen végeznek, és minél jobban elköteleződjenek az ügyek, a szervezetek mentén. Nagyon fontosnak gondolom a szülői és a családi mintákat is. Hogy minél többen úgy nőjenek fel, hogy természetes apa és anya önkéntes tevékenysége. Azt is fontosnak tartom, hogy lehetőleg ne csak részt vegyenek, hanem kezdeményezzenek is az emberek. Mert a legtöbb ember nem vezetőnek születik, hanem azzá lesz, és az egy elképesztően nagy érték, amit ilyen programokon keresztül meg lehet szerezni. A kereteket pedig igenis lehet formálni, adott esetben akár egy civil szervezetnél, intézménynél, és akár egy nagyvállalatnál is, ahol egy vállalati önkéntes programnak az indulása akár jöhet alulról is. Azért emelem ki a nagyvállalatokat, mert anyagi lehetőségek tekintetében az átlagnál nagyobb lehetőségeik vannak. Az elmúlt 10 évben a vállalati önkéntesség terén is nagyon komoly változás történt idehaza, ami nagyon remélem, töretlenül tovább tud majd menni a járvány utáni időszakban.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány alelnöke készítette.
