"Mindent megér egy elismerés az unokától"
(TÁLENTUM, 17. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.09.06.
„Akármilyen fáradt vagyok, ha tudom, hogy találkozom velük, átrendeződnek az energiák” – mondja Várfalvi Marianna védőnő, szülésznő, gyakorló nagymama. És valóban, az unokák megfiatalítják az idősebb generációt. Mit adhat egy nagyszülő a gyerekei gyerekeinek a mai világban, és hogy érdemes használni a velük töltött időt? Erről és még sok minden másról beszélgettünk a Magyar Védőnők Egyesületének alapítójával a nagyszülők világnapja alkalmából.
Hogyan alakult a pályája, jelenleg milyen szakmai területen, milyen szervezetekben vesz részt?
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutató-elemző munkatársa vagyok 2 éve. A családkutatási témák nagyon jó lehetőséget adnak, hogy az életpályám során összegyűlt tudást, tapasztalatot, a társadalmi és szakmai folyamatokat megfigyelve hozzá járuljak ahhoz a folyamathoz, amit immár tíz éve a családok boldogulásáért, egy családbarát szemlélet kialakításáért, a nemzet számbeli gyarapodásáért teszünk társadalmi szinten.
Védőnőként a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti Klinikáján kezdtem pályámat 1980-ban, ekkor első gyermekünk, Gergely két éves volt. A klinikán több újonnan kialakuló és folyamatosan fejlődő innovációs munkára kaptam leheletőségeket. Részt vettem több munkacsoportban, pl. a számítógépek bevezetése a szülésészlelésben, a koraszülöttek intenzív észlelésében, a várandós gondozási adatok feldolgozásában, illetve a hipnózis és különböző pszichoterápiás eljárások kidolgozásában a szülésre, szülőszerepre való felkészítésben. A WHO Együttműködő Központjaként működött az erre létrehozott munkacsoport, aminek egyik alapítója voltam. Közben szülésznői végzettséget is szereztem. 1983-ban megszületett Zsolt fiunk is. Részt vettem az oktatásban és a betegellátásban is. A klinikai feladatok lehetőséget adtak szakmai, tudományos szervezetekkel való kapcsolatra hazai és nemzetközi szinten.
A MAVE megalakulása nyilvánvalóan mérföldkő az életében...
Igen, 1991-ben megalapítottam a Magyar Védőnők Egyesületét. Itt egy nagyon komoly szakmai és szervezeti fejlesztés indult. Közreműködtem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalapításában, és számos szakmai és civil szervezettel építettem ki kapcsolatot, illetve veszek részt azok munkájában is. 15 év klinikai munka után meghívást kaptam az államigazgatásba. Egészségügyi ágazatban, de más területeken is, mint a társadalmi felzárkózás, kaptam feladatokat. 2013-tól az Országos Tisztifőorvosi hivatal európai uniós fejlesztési projektjeiben voltam 5 évig szakpolitikai koordinátor, tanácsadó. Az egyik nagy munkám a Koragyermekkori Fejlesztési Program, ahol kisfilmeket is készítettem a gyermekek fejlődéséről mind a családoknak, mind a szakembereknek.
Emellett szép nagy családja van, kérem őket is mutassa be!
Két fiam családja eddig 5 unokával (4 lány és egy fiú) ajándékozott meg, a legidősebb 18 éves, most megy egyetemre, Van egy 14 éves fiú és egy 15 éves lány, a legkisebbek 5 évesek, ők ikrek. Van még egy lány unokám, aki felkért nagymamának, és én is boldogan vállaltam, hogy elhunyt bátyám és felesége helyett (így neki nincsenek apai nagyszülei) neki is nagymamája leszek. Ez egy különleges ajándék.
Szeptember első vasárnapján ünnepli a világ a Nagyszülők napját. Napi munkája során mit tapasztal, a kisgyerekes családokban mennyire van jelen a nagyszülői segítség igénye? Mennyire tudja, szeretné ma átadni egy nagyszülő az élettapasztalatát, bölcsességét, hiszen jó ideje már nem jellemző, hogy együtt élnek a generációk?
Mindennapi munkám, hogy figyeljem a családok életét, de védőnői hivatásom miatt ezt amúgy sem tudom levetkőzni. Minden családszerkezet és generáció fontos, mert mindannyian ebben a társadalomban élünk. Nem mehetünk el senki mellett sem, aki segítséget igényel, vagy nem igényel, de rászorul, legyen bármilyen társadalmi, gazdasági helyzetben. Azt látom, hogy a szülővé, nagyszülővé válás életszakaszai nagyon eltérőek és egyre inkább az idősebb életkorok felé tolódnak. A nagyszülők jelentős része még aktívan dolgozik. A nagyszülők egy része szeretne aktív lenni, segítőkész, vagy akár meghatározó és megmondó akar lenni, ugyanakkor vannak olyanok is, akik nagy távolság miatt nem tudnak annyit az unokákkal lenni, mint amennyit szeretnének. Vannak a „ridikülös nagyik” akik egy időre elmennek az unokákhoz, de pár óra elteltével elmennek, játszanak, szemlélődnek a gyermek körül, de aktívan kevéssé vesznek részt a velük való aktív foglalkozásban. Sok nehézséget jelent, hogy a szülők bár tanácstalanok és segítségre szorulnak, de ezt nem a szüleiktől, vagyis a nagyszülőktől várják, mondván „ma már mások a szokások, ma már másképp van”… vagy az is benne van, hogy én nem akarok olyan lenni, mint az anyám vagy az apám. Vagyis valami nem tetszett az akkori szülő-gyermek kapcsolatban, és ettől féltik az unokát is. Nehéz ebben egyértelmű választ adni, mert minden családnak megvannak az erőterei, a szabályai, szokásai, és nekünk, védőnőknek elsősorban ezekre kell figyelnünk, hogy minden család a maga rendszerében tudjon jól mozogni, fejlődni, szükség esetén segítséget igénybe venni.
Mit tud adni egy kisgyereknek a nagyszülői jelenlét?
Az elfogadást, a feltétel nélküli bizalmat, biztonságot. Együtt lenni, akár a földön ülve, fekve. A fizikai jelenlét, a kézfogás, egymásra nevetés, a közös főzőcske vagy foci, és még sorolhatnám a végtelenségig. Hangolódjunk rá minden életkorában és állapotában, amiben a gyermek van. Azt mondják, a nagyszülőnek nagyobb türelme van. Valóban, mi már egy generációt felneveltünk, sok mindent megtapasztaltunk, megtanultunk és kipróbáltunk. Ez már a nyugalom egyik alapja lehet, magabiztosabbak vagyunk. Ugyanakkor minden unoka is más, és változik is. A mese, a szerepjáték, az aktívan velük töltött idő nagyon fontos, ekkor együtt vagyunk, nem csak vele. Ezt a gyermek érzi.
....és a nagyszülőknek az unokák?
A nagyszülők mindenekelőtt sok-sok energiát kapnak. Én például akármilyen fáradt vagyok, ha tudom, hogy találkozom velük, átrendeződnek az energiák. Nagyon fel tudok töltődni velük. De szerintem ez akkor működik, ha ilyenkor megpróbálunk minden mást lekapcsolni. Az unokák ösztönöznek minket a naprakészségre, a fejlődésre, a mában levésre a múlt helyett. Mindent megér egy elismerés, egy közösen elkészített valami, hogy van kinek elmesélni, hogy milyen volt apa, vagy anya, mikor akkora volt, mint most ő.
Számos szervezetben dolgozik, tele van tervekkel és feladatokkal. Hogyan lehet ennyi "zsonglőrlabdát" a levegőben tartani, ha hívják a nagymamát?
Amióta gyermekeim és unokáim vannak, azóta úgy kell terveznem a napomat, hogy lehessen szabad vegyérték, idő. Nekem nagyon gazdag, talán túl bőséges kapcsolatrendszert adott az élet, sok mindenben benne vagyok, sok mindent megmozgatok. Ha hívnak, meg kell tudni oldani, hogy meghallgassam őket, vagy ha kell, átrendezzem a napomat, hetemet. Persze ez nem megy mindig, akkor tanácsokkal, táv-tele-mesével próbálok segíteni. A családnak is meg kell szokni, hogy az előre látható, tervezhető programokat időben egyeztessük. Ha baj van, az más, akkor minden átrendeződik.
Milyen tanácsokat tudna átadni a nagyszülő társaknak?
Fontos, hogy amikor ránk van bízva az unoka, vagy együtt vagyunk, ne akarjunk „jófejek” lenni, igyekezzünk a kis család törvényeit, szabályait, szokásait betartani. Az mindenkinek csak használ. Vélemény-nyilvánításban is legyünk ügyesek, mértéktartók, és várjuk meg a megfelelő helyzetet és pillanatot. A szülőket ne kritizáljuk a gyermeke előtt. Külön beszéljünk vele, mint egyik felnőtt a másikkal. Ebből sok mindent megtudunk, és megkímélhetjük egymást sok kellemetlenségtől, felesleges konfliktustól. Mindig őszinték legyünk, mondjuk ki, ha valami nyomja a szívünket. Ne feledjük, hogy nem az ember a probléma, hanem a helyzetben van probléma. A szeretet és a tisztelet minden körülmények között maradjon meg. Ne váljunk el haraggal, nem kell mindenben mindenkinek egyetérteni, ha mi elmegyünk, a szülő ott marad a gyermekkel. Mindig legyünk nyitottak, várjuk meg, amíg kérnek, és mit kérnek. Ha ránk van bízva egy helyzet, egy időszak, akkor azt vállaljuk fel, cselekedjünk önállóan.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
