Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

"Amikor nagy a baj, mi, magyarok össze tudunk fogni"


haromkiralyfi.hu / 2020.04.06.


Nyolc éve hunyt el Kopp Mária, mozgalmunk alapítója

Április 3-án múlt nyolc éve, hogy dr. Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapítója elhunyt. Alapítónkra egy 2012 elején készített interjúval emlékezünk. Akkor még nem sejtettük, mennyire aktuálisak lesznek a címben is kiemelt szavai.

2012. január 31.

Amikor igazán nagy a baj, mi, magyarok össze tudunk fogni - állítja Dr. Kopp Mária orvos-pszichológus, a Semmelweis Egyetem-MTA „Mentális Egészségtudományok" kutatócsoportjának vezetője. A szakember az IGEN-nek az ország demográfiai problémáiról beszélve azt is elmondta, miért nem születnek meg a kívánt gyermekek. Interjú.

Hogyan látja most, 2012 elején társadalmunkat, miben lenne az embereknek legnagyobb szükségük a támogatásra?

Nagyon bízom abban, hogy a magyar társadalom, mint eddig is, amikor igazán nagy baj van, akkor össze tud fogni. Ezt láttuk a közelmúltban a vörös iszap katasztrófánál, vagy a romániai forradalom idején, az 56-os forradalom idején, vagy akár visszamehetünk olyan régre is, mint a nándorfehérvári ütközet, ahol - miközben mindenki azt mondta Hunyadinak, teljesen esélytelen, hogy legyőzzék a világ legerősebb hadseregét - mégis sikerült. Tehát a magyar társadalomban van egyfajta virtustudat. Ha sikerülne ezt felébreszteni ismét, sokat segítene ebben a krízisben, amely tényleg egyedülálló a világtörténelemben. Ebben a súlyos helyzetben mellesleg nem csak mi magyarok, hanem egész Európa, sőt a világ is érintett.

Mit tart a legproblémásabbnak?

Amire gondolok, és ezzel foglalkozom is, a fogyasztói társadalom, amit a pénzügyi erők mozgatnak, és a céljuk az ideális fogyasztó előállítása. Akinek nincsenek igazi kapcsolatai, nincsenek igazi értékelvárásai, aki azt gondolja, hogy akkor lesz igazán boldog, ha egyre többet vásárol, és időnként kicseréli a megunt partnerét is egy másikra, mert mindig van jobb. Ez az a fajta agymosás, ami az emberi lelkek elfoglalásáért folyik ma a világban, és teljes krízist idézett elő. De meggyőződésem, hogy a magyar társadalom most erre nemet mond, mert teljesen elege lett, és másik utat szeretne választani. Abban reménykedem, hogy talán most felismerjük, hogy nem egymás ellen élnünk, hanem meg kell próbálni közösen valamiféle új utat. Még tavaly nyáron egy francia barátunk azt mondta, ők úgy látják, egész Európában a magyarok próbálnak leginkább ellenállni a fogyasztói társadalomnak.

Ebben a kérdésben a szellemi elit, a szellemi tőke hogyan tudna segíteni, létezik-e ilyen összefogás?

Magyarországon pont ez nem működik eléggé. Bár Nándorfehérvár idején sem volt másként. Az akkori nemesek és főurak a kastélyaikban susmorogtak, hogy nahát, ez a Hunyadi, milyen irreális, hogy mer szembeszállni a törökökkel. És akkor jött Kapisztrán Szent János, akiről egyébként kevesen tudják, a világ igen komoly, híres bírója volt, mielőtt elment ferencesnek. Ő nem pusztán egy sarus ferences volt, aki csak a lelki egyszerűséggel győzött: intelligens személy volt, aki végül összefogta azokat az embereket, akik nem értettek a fegyverforgatáshoz. Diákokat, parasztembereket, és nekik sikerült a világ legerősebb hadseregét, a törököket legyőzniük. Persze kellettek ehhez tehetséges hadvezérek is. Sajnos ma Magyarországon azt látom, hogy az elitben nagyon sok ellenérdekelt ember van. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy nyugatról hallja ezeket vissza az ember. A munkám folytán sokat mozgok külföldi tudósok társaságában: elképesztő, hogy Németországban és Franciaországban milyen fals híreket közölnek Magyarországról. Mindenhol a legkorrektebb emberek jönnek hozzám: kérdezik, hogy mi történik ott nálatok, és mesélik hogy micsoda szörnyűségeket hallottak. Ami érdekes viszont, hogy van ellenpélda, mert az angol emberek nagy szimpátiával figyelik Magyarország helyzetét, tehát valószínűleg az angol sajtóban nem sikerült ezt a negatív propagandát keresztülvinni.

Szakmai sikerei mellett legendás önzetlensége, munkabírása és oktatói tevékenysége. Ön a Népesedési Kerekasztal kezdeményezője, és a 3királyfi, 3királylány Mozgalom létrehozója, mely mára országos ismertségre tett szert.

Magyarország egyik legnagyobb problémája a demográfiai helyzet. Kutatásaink alapján, képletesen mondva 20 fiatal 24 gyermeket szeretne, ehhez képest ma 13 gyermek születik meg. 2009 őszén azért hoztuk létre a kerekasztalt, hogy szülessenek meg a tervezett gyerekek. A Népesedési Kerekasztal tagjai között ott vannak a kormány és állami intézmények képviselői, országgyűlési képviselők, szakmai és civil szervezetek, a munkaadók és a munkavállalók képviselői, valamint az egyházak. Konkrét szakmai és jogszabályi javaslatokat teszünk, így szeretnénk támogatni a fiatal párokat. Úgy tűnik, ez is egy olyan terület lehet, ahol össze tudunk fogni, ahol mindenki egyetért abban, hogy a tervezett, kívánt gyermekek megszületését támogatni kell. Én sosem mondom, hogy szülessen több gyerek; mert aki nem akar, azt úgysem lehet rábeszélni a szülésre, de ez a fiataloknak csak 3%-a. Viszont rengeteg fiatal van, főleg a magasabb végzettségűek körében, akikkel szemben olyan súlyos diszkrimináció érvényesül a mai világban a gyermektelen kortársaikhoz képest, hogy egyre halogatják a gyermekvállalást addig, amikor aztán már vagy kicsúsznak az időből, vagy súlyos nehézségek, problémák jöhetnek.

Mennyire lehetünk bizakodóak?

Fontos ezt az összefogást erősíteni, mert ténylegesen akkor sikerül majd mindezeket a fontos célokat megvalósítani. Az emberek és a média is nagyon nyitottak minderre, annyi meghívásom, előadói felkérésem van az ország minden részéből, hogy alig tudok eleget tenni e kedves invitálásoknak. A konkrét javaslataink a mostani családvédelmi törvényben benne vannak, és bízom benne, hogy a részmunkaidő, az otthoni távmunka, a családi napközik támogatása, a másik oldalról pedig a szociálpolitika, lakhatási támogatás is nagyon lényeges kérdések lesznek még. Az még mindig jelentős probléma azonban, hogy a munkaadók bizony hátrányba kerülnek sok esetben. Egy mikro-vagy kisvállalkozó például ha felvesz 2-3 hölgyet, akik aztán elmennek gyes-re vagy gyed-re, akkor elképzelhető, hogy emiatt akár bezárhatná a vállalkozását. Tehát azt szeretnénk elérni, hogy a munkaadókat is támogassák, ha dolgozóik részére otthoni távmunka vagy részmunkaidőt létesítenek. Emellett előnyös lenne, ha a munkaadókhoz közel családi napközit működtetnek, vagy ehhez mondjuk a munkaadók csupán helyiséget adnának, mert sokan lennének olyanok, akik ilyen tevékenységgel szívesen foglalkoznának.

Gyakran a munkaadók nem bíznak abban, hogy aki otthon dolgozik, az tényleg dolgozik.

Erre is gondoltunk. Olyan blog-ot is szeretnénk, ahol családbarát munkahelyeket, és azoknak a példáit megosztanánk mindenkivel. Ismerek olyan sikeres középvállalkozást, egy 70 fős szervezetet, ahol komolyan dicsérik, és elismerik az anyákat. És sorba születnek a kisbabák, nagyon büszkék is rá, az épületen folyamatosan kint van a gyermekköszöntő zászló. Ők például készítettek egy olyan szoftvert, ami ha valaki otthonról dolgozik, és éppen aktív munkában van, akkor bekapcsolja, tehát felhívható. Ha pedig a gyerekekkel foglalkozik, és nem ár rá, akkor kikapcsolja. Ezáltal a munkavégzése, intenzitása pontosan követhető, az eredményessége pedig úgyis ellenőrizhető.

Milyen tervei vannak az idei évre?

Mindenképpen szeretném folytatni a Népesedési Kerekasztalt, és remélem, hogy sok eredményt fogunk tudni felmutatni a konkrét megvalósulások terén. Pont most, két munkacsoportunk is dolgozik a társkapcsolati készségek konkrét tartalmi fejlesztésén, mely majd a nemzeti alaptantervbe is bekerül. Amiben nagyon sok fantáziát látok, az a továbbképzés. Nemcsak pedagógusokat, hanem lelkészeket, mentálhigiénés szakembereket, a sajtó képviselőit is képezni szeretnénk arra, hogy hogyan lehet fejleszteni a társkapcsolati készségeket, és hasznosítani a napi munkában. Szakmailag is bőven várnak ránk szép kihívások. Megnyertünk egy európai uniós pályázatot, a depresszió, öngyilkosság megelőzéséről, egy másikat pedig a serdülők internet felhasználásáról, azaz hogy hogyan lehet az internetet pozitív értelemben felhasználni. Ezt azért érzem nagyon fontosnak, mert korábban már dolgoztunk olyan projekteken, melyek nagyon hatékonyak voltak az öngyilkosság megelőzésében. Volt olyan hely, ahol felére csökkentettük az öngyilkosságok számát, pusztán azzal, hogy összehoztuk az ottani szakembereket, akik tudták, hogy mikor kit kell keresni. Ebből lehet egy országos, sőt egy európai hálózatot is építeni, mert más országokra sem jellemző, hogy a segítő szakemberek ismerik egymást, és ebben megint csak óriási szerepe lehet a médiának.

Mint magánember, milyen célokat tűzött ki?

Most töltöttem be a 70. évemet, és elhatároztam, hogy végre többet fogok foglalkozni a három unokámmal, és amiben csak tudom, segíteni fogom a lányomat. Aztán ami még a korom folytán nagyon érdekel, az, hogy hogyan függ össze a sejtszintű öregedés a tényleges életkorral. Mi a titka annak, aki viszonylag fiatalos tud maradni? A legnagyobb tudósok, mint például Szentgyörgyi Albert közel 100 éves korában is igen komoly eredményeket értek még el. És most éppen egy olyan kiállításon dolgozom, ahol azokat a legnagyobb magyar tudósokat mutatnánk be, akik a modern tudomány megalapozói.

Pálfay Erzsébet

(Forrás: igen.hu)

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!