Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Több száz babazászló leng már az országban


haromkiralyfi.hu / 2020.09.10.


Budapest Főváros Önkormányzata és a Miniszterelnökség épületén egyaránt
látható a Három Királyfi gólyás zászlója

Hatalmas és szűnni nem akaró érdeklődés övezi a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom augusztus 23-án közzétett országos babazászló-felhívását, amelynek lényege: ha a halálról fekete zászlóval adunk hírt, miért ne ünnepelnénk a születést, az új élet érkezését babazászlóval?

A felhívásra eddig is rengeteg magánszemély, és pártállástól függetlenül önkormányzatok jelentkeztek, és reméljük, hamarosan az ország legtöbb polgármesteri hivatalán, közintézményén ott lesz a gólyát ábrázoló zászlónk, hirdetve, hogy a gyermek a közös nevezőnk, vagyis a nemzeti minimum. 

Több fővárosi kerület polgármestere mellett Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is úgy döntött, kitűzi a gyermekek melletti kiállást, a családbarátságot jelképező zászlót a Főpolgármesteri Hivatalra. Legújabban pedig a Miniszterelnökség bejáratánál is látható a babazászló, mégpedig mindkét verzió, a lányos rózsaszín és a fiús halványkék.

     

"Érdemes a jövőnkre koncentrálni és megünnepelni a gyerekeket! Az egész ország és a boldogságunk szempontjából is nagyon fontos, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek" – fogalmazott Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke az akció elindításakor.

A babazászló intézménye ugyanakkor nem újkeletű, 2011-ben Oberfrank Pál színművészé volt az ötlet, hogy az újszülött érkeztét így lehessen hirdetni. Most csupán a közintézmények irányába szólt a felhívásunk, amelyre örvendetesen nagyon sok visszajelzés érkezett eddig is.

A babazászlót kifüggesztő önkormányzatok folyamatosan bővülő listája ITT található. Babazászló megrendelését pedig emailben fogadja a mozgalom: babazaszlo@3kiralyfi.hu Facebook-oldalunk: #babazaszlo

(Nyitókép: Nagykőrös polgármesteri hivatala)

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!