Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

VESZEKEDÉS HELYETT ÖSSZEBÚJÁS! (12 részes)


haromkiralyfi.hu / 2020.03.27. (Frissítve: 2020.05.13.)


A karantén a párkapcsolat megújítására is esélyt ad

– Még nem tudom, hogy a karantén végére elválunk, vagy lesz egy negyedik gyerekünk –  ez a tragikomikus mondat nemrég hangzott el egy, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomhoz közel álló, három gyerekes apuka részéről. A kijelentés mélyen elgondolkodtatott minket, mert a koronavírus következtében jelenleg legtöbben lakásaikba zárva kénytelenek létezni. Valóban, ez a bezártság veszély, de lehetőség is egyben, esély a másik jobb megismerésére, az együttlét tartalmasabb átélésére.

Mi az esély oldalán állunk, ezért elindítjuk a Veszekedés helyett összebújás! kampányunkat, és ennek részeként egy videósorozatot. Számos, országosan ismert és elismert szakembert keresünk meg, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben, mert kíváncsiak vagyunk tanácsaikra, bátorításukra. Pszichológusok, pszichiáterek, párterapeuták, népszerű előadók fognak beszélni a párkapcsolat szorosabbra fűzésének hirtelen jött esélyéről.

12. Humorral minden sikerül - így él Pindroch Csaba a karanténban 

Hallgassunk a bennünk lakó jó manókra, a rossz manókat pedig hagyni kell távozni! A jó manók azt mondják, dicsérjük meg a másikat, a rossz manókról pedig ne higgyük el, hogy átvették az irányítást a másik felett! Meg kell nevettetni a párunkat, mert a humor előtt nincs akadály! Közös mesenézés, tévézés, társasjáték a megoldás, mert így sokkal jobb! Pindroch Csaba a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Veszekedés helyett összebújás! című videósorozatának legújabb epizódjában.

11. Süveges Gergő: Szeretet ON! Kapcsoljuk be legalább a minimum programot!

Érzelmeinknek nem vagyuk urai. De az, hogy milyen mondatok, tettek következnek belőlük, azokért már igenis felelősek vagyunk. Törekedjünk arra, hogy jót mondjunk a másikról, hogy dicsérjünk. Vagy legalább kapcsoljuk be a minimum programot: ne bántsuk, ne szomorítsuk el  egymást! Az, hogy végül mit teszünk, mindig a mi döntésünk, és ezek mindig komoly döntések. Ebben a különleges, egész országot-világot érintő helyzetben a döntés kalandjára hívja az embereket Süveges Gergő tévés-rádiós műsorvezető a Veszekedés helyett összebújás videósorozatunk legújabb részében. 
#veszekedeshelyett

10. Takács Bence a veszekedésről és kibékülésről (Aranyosi Ervin: Veszekedés című verse)

Különleges epizódjához érkezett a Három Királyfi Veszekedés helyett összebújás videósorozata. Takács Bence, aki nemrég sok ezer család gyerekemelését vezényelte online a Gyereket a magasba országos akciónkban, nemcsak tévés műsorvezető, hanem tehetséges versmondó is. Most felütött egy verseskötetet, és hogy, hogy nem, témába vágó versre esett a pillantása. Aranyosi Ervin Veszekedés című verséből kiderül, miért is veszekedünk! Bence röpke egy perc húsz másodpercben tolmácsolja azt is, hogy mennyire nehéz a megbocsátás, de milyen jó is az!

9. Nemes Éva: Nem látjuk, meddig tart mindez, ez a nehéz benne

A bizonytalanságot viseljük el a legrosszabbul, félelmek, szorongások vesznek körül minket. De egyszersmind szeretünk kapcsolatban lenni, szeretjük, ha szeretnek bennünket. A társkapcsolat feltölt, megnyugtat, oldja feszültségeinket. Ha máskor nem, hát most van igazi esély arra, hogy megfigyeljük, a párunknak, vagy a család tagjainak mire van leginkább szükségük. Nemes Éva szupervizor, egyetemi oktató azt ajánlja a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Veszekedés helyett összebújás című videósorozatának legújabb részében, hogy szánjunk időt a szeretetnyelvek használatára.

8. Kádár Annamária a vándorló pálmafákról, alkalmazkodásról

Összezártság idején bizony több a konfliktus, az összezördülés. Bárhogy is alakulnak ki ezek két ember között, az biztos, hogy tanulni kell belőlük, ha meg akarjuk őrizni a társkapcsolatunkat. Az, hogy hogyan gondolkodunk konfliktusainkról, még gyerekeink élethez való rugalmas alkalmazkodóképességét is befolyásolja. Mert az nem baj, ha veszekedést látnak a szülők között, a fontos, hogy a lényeget le tudják szűrni a kibékülés módszereiből, a stresszhelyzetek feloldásából. Ha a bőrünk alá ég a családi összetartás érzése, ez erőforrás több generáció számára is, mondja több kutatás eredményére támaszkodva Kádár Annamária a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Veszekedés helyett összebújás videósorozatának legújabb részében.

7. Gundel Takács Gábor: Nem kell mást csinálni, mint máskor!

29 éve él párja oldalán Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezető és sportkommentátor, egymás kiegészítését három évtizede tanulják. Saját tapasztalatból azt mondta, most nincs itt az ideje annak, hogy minden játszmát megnyerjünk, nem kell mindenben okosabbnak lenni. Társa és ne vetélytársa legyünk a másiknak! Vigyázat, erre az időszakra mindig emlékezni fogunk, nem mindegy, mit viszünk magunkkal: hogy viselkedtünk egymással, toleránsak voltunk-e, emberek tudtunk-e maradni? Gundel Takács Gábor a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Veszekedés helyett összebújás című videósorozatának legújabb részében! 

6. Pécsi Rita: hármas szűrő, 5:1-es arány a karanténban

A kritika mindig fáj, és a összezártság idején, ebben a kiélezett helyzetben pofonként éljük meg. A másik védelme érdekében tehát használjuk a nagy ókori görög gondolkodó, Szókratész hármas szűrőjét, és vizsgáljuk meg először, hogy amit mondani akarunk, az igaz-e, jó-e és használ-e egyáltalán valakinek. Sok más mellett ezt tanácsolja a családoknak, az egy háztartásban élőknek Pécsi Rita neveléskutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Veszekedés helyett összebújás című videósorozatának legújabb részében. 
A hármas szűrő mellett az öt az egyhez arányra is ügyeljünk, ugyanis családon belül csupán öt elismerésre, megerősítésre juthat egyetlen kritika. Az érzelmi intelligenia neves kutatójától még egy ötletet idézünk: Kapd rajta, ha jót tett!
Egyszerű, mégis néha igen nehezen végrehajtható szabályok, de jó, ha néha eszünkbe jutnak a kijárási korlátozás idején.

5. Pajor Tamás dala

Bízik, hogy nem hagyod el, a társa maradsz - a legendás Pajor Tamás énekes (Neurotic, Ámen, Prédikátor) - ezt a csodálatos dalt küldte nekünk a #veszekedeshelyett újabb epizódjaként. :) Áldott húsvétot kívánunk!

4. Bagdy Emőke a családi viták rendezéséről

Adjunk szót a gyerekeknek a családi tanácsban! Ha megbeszéljük gondjainkat, és mindenki enged egy kicsit, van megoldás is. Higgyük el, hogy  gyermekeink megtisztelve érzik magukat, hogy részt vehetnek a döntésekben. Fontos, hogy a szülők beszéljenek az összetartozás fontosságáról ebben a nagyon megerőltető helyzetben. Sokmindent tudatosan kell kezelni: felfüggeszteni a sértettséget, haragot, megegyezésre jutni a kapcsolat esetleges felbontásának elnapolásáról. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal családi megbeszélések, a vitarendezés fontosságáról beszél.

3. Lackfi János a békülőszőnyeg erejéről

Összes hordozott hibánkat, elakadásainkat a karantén alatt oldjuk meg egyszerre, ám társunk oldalán mégis elkezdhetünk jobb emberré válni. Lackfi János Pál Feri atya jó hírét tolmácsolja, miszerint annak, akinek van párja, van saját kézikönyve a változáshoz. Lehet Big Talk-ot, Nagy Beszélgetést játszani, olyan történeteket megnyitni, amiket eddig a mindennapok rohanásában nem tudtunk. Ám elsősorban saját magunkat kell megszelidíteni. Lackfi János előkapott egy virtuális kisszőnyeget is, amiről kiderült, hogy békülőszőnyeg, amelyre néha mindenkinek rá kell állnia azzal, akivel összeveszett. 

2. Mihalec Gábor az összezártságról mint esélyteremtő lehetőségről

Egy ilyen kríziselyzetben egy család, egy pár olyan ugrásra képes egymással fenntartott kapcsolatában, amelyre rendes körülméynek között csak évek alatt. De hogy formálhatjuk az összezártságot esséllyé? Használjuk ezeket a szabályokat: keljünk fel időben, és ne nézzünk filmeket éjjel kettőig! Pár nap alatt jól szét lehet csúszni a négy fal között, a keretek tartása érdekében tehát érdemes időben kelni, szépen felöltözni, és tudatos szintre helyezni a feszültségeket, és lehetőleg a legszebb szavainkat tartogassuk párunk számára!

1. Bagdy Emőke tanácsa pároknak

 – Semmi kritika, beszélgessünk! Osszuk meg egymással, milyen volt a gyerekkorunk! Ki az, aki biztatott, támogatott? Mit szeretnénk mi ketten öt év múlva? Végre veled vagyok. Meséld már el az életedet! – elsőként Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta adott jópár tanácsot a négy fal közötti időkre. Hisszük, hogy a bezártságot destrukció helyett éltető energiák felszabadítására lehet használni. Hisszük, hogy a pár- vagy házastársi kapcsolatok e próbatétele az egymásra találás esélyét adja. 

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!