Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Több száz gyerek a gyerekbarát Siklósi várban


haromkiralyfi.hu / 2019.08.15.


Több ezren látogattak el a négy napos Siklósi Várfesztiválra augusztus 8. és 11. között, ahol napközben vásári forgatag, korhű jelmezes felvonulás, solymász- és harcászati valamint lovasbemutatók, esténként pedig könnyűzenei koncertek szórakoztatták a közönséget. Minden korosztály talált magának elfoglaltságot, a gyerekek például két siklósi ezüstért névre szóló fakardot kaptak a harkányi Kovács Tamás fafaragó művésztől. A legkisebbek szombaton beöltözve, sisakban, karddal vonulhattak fel a várkapitány mögött.

Különleges kísérőprogram gazdagította az idei várfesztivált, ugyanis szombaton ünnepélyes keretek között adta át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Siklósi Várnak a Családbarát Hely címet, melyet csapata nevében Szentgyörgyváry Péter várkapitány vett át Pálfay Erzsébettől, a mozgalom alelnökétől, országos hálózatvezetőtől.

"A siklósi vár négy gyermekes várkapitánya – saját szülői tapasztalatából kiindulva – programjaik kialakításánál elsődleges céljának tekintette a családok speciális igényeire való odafigyelést. Játékország néven például egy olyan játszóbirodalmat rendeztek be, ahol minden korosztály talál magának élménydús elfoglaltságot. Ha pedig a szülők saját érdeklődésüknek megfelelően járnák be a várat, arra is van lehetőség, hogy szakképzett, lelkes animátorra bízhassák ezalatt a gyerekeiket. Ezen felül a siklósi vár szívesen látja a család kedvencét is, a kutya is bekísérheti gazdáját" – írta le Pálfay Erzsébet azt, hogy mit is jelent a vár gyerekbarátsága.

A Siklósi vár egyébként már tavasszal is együttműködött a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal, hiszen a családok ezen a helyszínen 300 gyereket emeltek magasba az "Emeljünk magasba minél több gyereket" nevű országos akció részeként. 

A mozgalom által gyerekbarátnak minősített helyek listája megtalálható honlapunkon: haromkiralyfi.hu/csaladbarat-helyek

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!