Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

A gyerek valódi kincs!

Legújabb helyi szervezetünk Vácon
kezdte meg működését

Nagy öröm, hogy újabb helyi szervezettel bővült mozgalmunk, így immár huszonöt hazai településen vagyunk jelen. Vácon Pető Csilla, a helyi szervezet vezetője nagy lendülettel látott munkához. A szociálpszichológia-szociális munkás végzettségű szakember Szatmárnémetiben született, 1999 óta él Magyarországon.

Pályája elején csak azt tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, és mindig is erős motivációt érzett arra, hogy elkötelezett segítője legyen a hátrányos helyzetben lévő embertársainak. A városban elsőként a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatójaként dolgozott, vezetése alatt nyerte el a szervezet a Családbarát Munkahely kitüntető címet. 2019 októberétől a Váci Önkormányzat Képviselő-testületének tagja, valamint 2021-től a váci Piarista Kilátó Központban dolgozik mint hátrányos helyzetű fiatalok képzési és foglalkoztatási terület koordinátora.

Milyen önálló terveid vannak a váci szervezetünk élén? 

Egyéni ötletként szeretném meghonosítani a családi napnak is nevezhető rendezvényt, ahol felhőtlen kikapcsolódást biztosítanánk a családoknak szabadtéri játékkal, vidám zenés programokkal, találkozási lehetőséggel, beszélgetésekkel.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban mi ragadott meg leginkább?

A Mozgalom hitvallása, értékrendszere, szemlélete nem áll tőlem távol, sőt. Én hiszem és hirdetem, hogy a család és a munka igenis összeegyeztethető, szépen harmóniában megférnek egymás mellett! A gyermek mindenki számára egy valódi kincs.

A Három Királyfi sokféle szemléletformáló, közösségteremtő programot működtet. Közülük melyeket szeretnéd Vácon is meghonosítani? 

Vácon több baba-mama klub is működik. Ezek civil és egyházi keretek között működő klubok, amelyeket szeretnék felkeresni és tájékoztatni a mozgalom helyi indulásáról, tájékoztatni a programokról, eseményekről, elérhető kiadványokról, illetve bevonni aktívan ezekbe a programokba. Valamint szeretnék megszervezni tematikus előadásokat is, amelyekre a leginkább igény és érdeklődés mutatkozik.

Hogy készültök a június 10-i gyerekemelés-flashmobra? 

A flashmob helyszíne a napokban konkretizálódott, így már elkezdhettem a célirányos megkereséseket. Eljuttattam illetve személyesen elvittem a felhívást bölcsi(k)hez, óvodákhoz, családi napközihez, fejlesztő központokhoz, a városi művelődési házba annak érdekében, hogy minél szélesebb spektrumon értesüljenek a rendezvényről. Még tervezem, hogy a baba-mama klubokat is felkeresem, a városban működő Apor Vilmos Katolikus Főiskolához is eljuttatok a felhívásból, hiszen itt óvodapedagógusi, dajka- illetve szociálpedagógusi képzés is egyaránt működik. Létrehoztam egy online eseményt a legismertebb közösségi portálon szintén annak érdekében, hogy több csatornán keresztül legyen lehetőség értesülni a szerveződésről. Terveim között szerepel még szponzorok megszólítása is, akik a baba-gyermekneveléssel kapcsolatos termékek népszerűsítése céljából lennének jelen a programunkon illetve a gyermekek számára is készülök egy kis meglepivel, amit nem árulhatok még el!

HKHK | 2023.05.05.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!