A válságok kora ajtóstul rontott
a családjaink életébe és a lelkünkbe

Hal Melinda klinikai szakpszichológus,
közgazdász, a Mathias Corvinus Collegium
Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója

Ősszel nagyot változik a természet, és talán lelkünkkel, belső világunkkal, önismeretünkkel is ezekben a hetekben többet foglalkozunk. Októberben van a Lelki egészség világnapja, ezt követi a Mindenszentek, és Halottak napja. Indokolt tehát egy jelenkori számvetés, a generációk, élethelyzetek tükrében. Hal Melindával beszélgettünk.

Mikor tudatosult benned hogy te pszichológus leszel?

Néha még mindig rácsodálkozom, hogy pszichológus vagyok, főként, hogy klinikai szakpszichológus. Általában a rövidebb, aktuális célokra fókuszálok, ezt a sportban szocializálódva tanultam. Ahogy azonban telik az idő tudatosan kezdtem foglalkozni az elégedettség és hála érzéseivel. Így mostanában ezeken keresztül élem meg a szakmámat is. Azóta jobb a saját mentálhigiéném és a családomnak is remélem, hogy könnyebb ez az életforma. Eredetileg közgazdásznak tanultam, majd a két szakot párhuzamosan végeztem. Mind a kettőt szeretem, nem tudom elképzelni „csak” az egyiket, az identitásom fontos részeit képezik. Mindent elmond, hogy pszichiáter édesapám azt mondta nem lehetek pszichológus, majd, hogy nem kerülhetek az egészségügy közelébe. Egy kissé eltolódott dackorszakkal mégis megkezdtem az egyetemi képzést és az egyetem korai éveiben a klinikai pszichológia felé fordultam. Anyukám, aki matematika – fizika szakos tanárnő, az első perctől támogatta törekvésemet. Családi egyezségünk szerint, mindkét szakot be kellett fejeznem. Mindez nem volt megerőltető, hála a BGE és a PPKE oktatóinak és barátaimnak.

Ezen belül, mely szűkebb szakmai terület érdekel leginkább, amiben elmélyültél  és miért?

A fájdalom és a zaklatás a két kiemelt tématerületem. Kijelenthetem, hogy óriási kihívás mindkettő, ráadásul összefüggő területek. A fájdalom témát bizonyos mértékben örököltem édesapámtól, a zaklatás pedig a klientúrából jött. Azóta azért küzdök, hogy a traumával érkezők megfelelő ellátást kapjanak. A munka kifejezetten megterhelő érzelmileg, mindegy milyen traumáról van szó. Ugyanúgy nehéz hallani a folyosón kigáncsolt fiatal történetét, mint a nemi erőszak áldozat könnyeit látni. A fiatal kollégák legtöbb esetben televíziós szerepléseimet látják, sokan szeretnének ilyen életet vagy karriert befutni. Megtisztelő a figyelmük, de az igazán kemény munka minden nap a rendelőben vagy terepmunka közben történik, ami külső szemek számára nem látható. Így az oktatási vagy mentori tevékenységem fontos eleme a segítőnek készülőket alázatra „nevelni” és remélem egyre inkább át tudom adni a hála megélésének fontosságát. Aki klinikai pályára adja a fejét, az mind ezek nélkül nem marad egészséges. Az igazi terep ismerete nélkül viszont nem lesz hiteles szakember. Így a továbbiakban is önkénteskedem, vagy részt veszek olyan pályázati programokban, ahol számomra új területeken elkél a segítség. A múlt héten gyermekotthonban, előtte háború sújtotta területen dolgoztam, de az elmúlt években rendszeresen együttműködöm lelki elsősegély szolgálatokkal.

Kutatási vezető vagy, sőt egy ideje társadalmi kérdésekkel is foglalkozol!

Igen, sok munkám van szakmapolitikai kérdések rendezésében. Valamint több állami szervezet, intézmény kéri véleményemet társadalmi kérdésekben. A háttéranyagok gyártása számomra az ügyek szempontjából fontos, de a közeg, ahol jól érzem magam a munka területén, az egyértelműen a gyakorlati tevékenység, amire az esküm szól. Jelenleg azonban a kutatási tevékenység foglalja le az időm legnagyobb részét. A krízisben lévők végre megérdemelnék az őket megillető segítséget! Ennek érdekében folytatunk most olyan kutatásokat, amelyek alkalmazott segítséget nyújthatnak. Valamint úgy látom, hogy a krízisek korában a lelki egészségnek szervezeti egységre lenne szüksége. Egy olyan intézetre, központra van szükségünk, amely tudástranszfert képes megvalósítani a területen az emberektől a non-profit szervezeteken át a tudományos és egyházi intézetekkel közösen és az állami szektort, kormányzati struktúrákat elérve. Ezzel minimum 34 éve adósak vagyunk és a válságok kora nemhogy megérkezett, hanem ajtóstul rontott a családjainkba és a lelkünkbe. Továbbá foglalkoztat a kérdés, hogyan lehetne a társadalom – és bölcsészettudományok eredményeit jövőkutatásba fordítani. Előrejelzés nélkül mindig csak loholni fogunk a problémák után.

Az utóbbi néhány év felismerése, hogy a fiatalok mentális állapota romlott leginkább. Az ifjúság kutatásaidból mi derült ki? Mi az a tendencia, jelenség amivel leginkább foglalkoznunk kell, és maguknak a fiataloknak mi ebből a konklúzió, feladat?

A fiatalokat azzal tudom bíztatni, hogy a mentális állapotuk felett képesek átvenni a kontrollt. Nem veszteglő hajó vagyunk a hullámok között. Azonban a mentális tréning igen összetett, nincsenek hatékony instant megoldások. Ezekről le kell mondani. Kitartás, erőforrás aktiválás, rekreációs idő és értékorientált szemlélet lehet a megoldás. Ebből szeretik a rekreációs időt meghallani. Vannak jó tapasztalataim a fiatalokkal, az emberi alapértékek végül tudnak győzedelmeskedni és oda kerülni, ahova valók, a prioritások közé. A fiatalok között megszaporodtak a kötődési problémák, a szocializációs – és kommunikációs nehézségek, az érzelmi zavarok. Mintha a mentális zavarok korát élnénk, amit sokan hibásan okként azonosítanak. Szerintem viszont ez következmény és a tendenciák visszafordíthatók! A legnagyobb szakmai nehézségünk, hogy ha egy fiatalnak „baja” van, akkor ott rendszerszinten is tudunk problémát azonosítani. Az ideális az lenne, ha legalább a családot bevonhatnánk. Erre viszont sokszor nincsen lehetőség. A prevencióban haladunk ebben a kérdésben, a család előtérbe emelésére 2010 óta sok jól működő példát látunk. A dinamikai tényezőkön még igencsak dolgoznunk kell, visszautalva a lelki egészség szervezeti egység kialakításának fontosságára.

Ehhez sok szakemberre van szükség. Ennek tulajdonítható, hogy évről évre egyre többszörös túljelentkezés van a pszichológia szakokra?

Önmagában üdvözlöm a leendő kollégákat, bőven elférünk. Mindenkinek segítek, aki igényli. A pszichológiaképzésnek viszont át kellene alakulnia. Szerintem a pszichológia komplementer tudomány. Minden más területet támogathat és kellene is. Az nincsen rendben, hogy ugyanazon szakon ugyanazzal a diplomával a kezében végez az aki „öngyógyításra” kívánja használni és az, aki a másokkal való munkában. Senkinek nem árt a pszichológiai tudás. Van, aki azonban nem alkalmas másokkal való munkára. Olyan is van, aki már szerzett diplomát csak érdekli, vagy saját szakterületét kívánja kiegészíteni. Milyen üdvözlendő cél! Azonban ez nem ugyanaz kellene hogy legyen, mint a jelenleg hazánkban elérhető 3+2 év egyetemi képzés. Vízionálok olyan értékes posztgraduális képzést, ami a másokkal való munkára nem jogosít, azonban stabil pszichológiai tudást ad, akár lényegesen rövidebb. Azok a hallgatók, akik jól kereső, hümmögő terapeutaként képzelik el a jövőjüket magánrendelésben, azoknak sok munkát kívánok ezzel a témakörrel, vagy bele se vágjanak. Így nem szabad hozzáállni az emberekhez, ahogyan a jól fizető instant megoldások pedig nem elegendőek.

A mondatodra rezonálva, sokak szerint erősen felhígult a szakma. Számos kritika éri ma a klinikusokat, terapeutákat. Szerinted mikor hiteles, korrekt a pszichológus, mit rögzít az etikai kódexetek?

Szerintem ez nem így van! A klinikusokat nem éri olyan sok kritika, ez a legjobban és legszigorúbban szabályozott terület a pszichológiában. A pszichológusok köre igen heterogén. A különböző területeknek maguknak kell kivívni, hogy rend és békesség legyen a szakmában. Erre kevés törekvést látok, de kétségtelenül van! Azt igen korán megtanuljuk, hogy nem adunk tanácsot például, mégis vannak tanácsadó szakpszichológusok hosszú évek tanulása alatt is. Hogyan lehet ekkora képzavart előidézni? A kliensek nem csodálom, hogy nem igazán értik mi a különbség az egyes kompetenciák között. Az is az etikai kódexünk része, hogy nem befolyásolhatom olyan módon a klienst, ahogyan „szerintem” jó lenne neki. A döntései, választásai vagy éppen megnyugvása megérkezik a – nevezzük most átfogóan – önismereti lelki munka által. Végül azonban ő dönt és ez így van rendjén.

A pszichológusok egy csoportja az alapvető terminológiákat, fogalmakat elkezdte megkérdőjelezni, újra írná. Legalábbis az eldurvult szakmai vitákat látva. Erről te mit gondolsz?

A szakmai viták valóban eldurvultak, bár az utóbbi időben csökkent intenzitásuk, többek között azért, mert a tudományos alapok teret nyertek. A legtöbb esetben az eldurvulást ideológiai megfontolások okozzák. Bizonyára törekvések vannak a nemi szerepeket, identitást érintő, akár klinikai kategóriák változtatására. Itt azonban felhívnám a figyelmet egy tévhitre, miszerint bizonyos kategóriák „nem betegségek” – ezek közül több azonban a mai napig megtalálható a nemzetközi diagnosztikus manuálunkban. Tehát az állítás hamis. Vannak változások természetesen más területeken is, melyek az ellátást segíthetik. Hozhatunk példákat a viselkedéses addikciók területéről. Messze nem csak a gender kérdésekkel szükséges foglalkoznunk!

A ma generációinak újfajta kihívásként megjelent szorongásai - a globális klímaváltozás, social média hírnév…., - mellett ők új nyelvezetet, kommunikációt is igényelnek. Erről mit tapasztaltál?

A tapasztalatom az, hogy egyre nehezebb felvennem a fonalat, néha úgy érzem magam mint egy matuzsálem. Igyekszem fejleszteni magam és a fiatalok értékelik, ha megkérem mutassák meg mivel játszanak a számítógépen, vagy meséljenek közösségi médiás élményeikről. Nagy kihívás, de kifejezetten erőforrás aktiváló munka. Hozzáteszem, a fiatalok nagyon viccesek tudnak lenni, elemi humorérzéke van legtöbbjüknek és ezért csoportosan az élménypedagógiai – pszichológiai munkában hiszek. Ezért legjobb partnerem egy kajak-kenu klub, akikkel kijutunk a szobából a természetbe. Dolgozni a leghatékonyabban így lehet a srácokkal! Ha tehetném, minden klienssel kimennék a rendelőből és megmutatnám neki mennyivel jobb a szabad ég alatt lelki témákon munkálkodni. A technológiát sem érdemes elfelejteni. Neurofeedback rendszerrel is dolgozom, amely akár 3D használatával is működik. Na, ez nagyon tetszik a fiatalabbaknak, de idősebb kliensek körében is lenne rá kereslet. Olyan áthidaló módszert ismertünk meg általa, amivel generációs különbségeket egyaránt csökkenthetünk. A fiataloknak szólnunk kell, hogy mennyiségben csökkenteni, minőségben megválogatni érdemes a mindenféle „kütyüidőt”. Ehhez azért hozzátenném, hogy nekünk sem ártana, nem csak a példamutatás miatt. Korábban magamat felmentettem ez alól, mondván dolgozom legtöbbször a különböző eszközökön. Mostanra viszont tudatosan ügyelek rá.

És mit tanácsolsz az idősebb, dolgozó korosztálynak?

Nekik ezt a receptet javaslom: jelöljünk ki konkrét időt a képernyőidőre és ez tartalmazza a munkát. Tudatosan, megtervezve. Ha megtehetjük, akkor az az idő minél rövidebb legyen. Megértem, hogy nehéz nekiállni a munkának, de ha hamarabb nekiállunk, hamarabb befejezzük és „csak” minőségi időt töltünk a monitor előtt. Hosszú, ülő munka közben tornázzunk, erre számos praktika van és a preventív gyógytorna sem ördögtől való. A családdal való minőségi időtöltés kárára ne menjen sem a munka, sem a kütyüzés. Én bevezettem, hogy ovi után és az esti alvás között nem dolgozom, ritkán rendezvények szakítják meg ezt a hétköznapi rutint. Ekkor ismertem meg a „repülő üzemmódot” a telefonomon. Ebben az időszakban a családnak vagyok elérhető. A képernyőidő és néhány egyéb tényező nálam is lényeges egészségkárosodást okozott, sokat romlott a szemem, fájdalmak érkeztek. Lelki nehézségekről nem is beszélve „amikor sehol nincs OTT az ember igazán”. Úgy döntöttem változtatok amin tudok, van még jó néhány dolog a listámon…!

Végső soron mivel tudnánk leginkább megsegíteni a legfiatalabb - Z, Alfa – generációkat?

Kijelenthető, hogy az idő nem nekünk és nekik dolgozik. Interdiszciplináris és értékorientált segítő munkára van szükség. A több tudományterületet és szakembert magukba foglaló teamek jobban tudják segíteni a komplex nehézségeket. Az értékorientáció pedig segít eligazodni a folyamatosan bizonytalan, változó világban. Egyszerűen annyit jelent, hogy az emberi elmében vannak fontosabb és kétségtelenül fontos, de kevésbé fontos értékek. Ezek hierarchikusan szerveződnek. Így tudunk döntést hozni, választani, rálépni utakra vagy letérni róluk. Akkor is, ha nehéz.

….és a felnőtteket?

A felnőtteknek sok mindenre szükségük van. Társakra, szellemi munícióra, generációk közeledésére és együttműködésére. Időt adni nem tudunk, de minden másban szakemberként tudunk segíteni. Elsősorban azonban a saját motivációkban hiszek. Tudatosan keressük meg, hol lehet a gond és tegyünk érte, hogy jobb legyen. Apró lépésekkel lényeges életminőség javulást érhetünk el. Az egyik kliensem festeni kezdett, a másik kirándulni, a harmadik irodalmi estekre jár. Páratlan lehetőségek, nem igaz, hogy nincsen rá idő. Nem igaz, hogy baba vagy kisgyerek mellett nem lehet sportolni. Bár de, mert nem mellette, hanem vele is lehet.

Te magad is anya vagy. Mi az, amire felhívnád a kisgyermeket nevelő családok figyelmét? Hogyan lehet boldogságra képes, kiegyensúlyozott embert nevelni a 3. évezred viszonyai között?

Ismerd meg magad és nevelj stabil gyermeket! Ez minden területre igaz. A hibáinkkal együtt. Átérzem a szülők nehézségeit, a sok szorongást és gyötrődést. Én is átéltem „jó anya vagyok-e? Képes vagyok-e úgy szeretni ahogyan megérdemli? „Munka vagy család?” Elég jó szülőnek lenni éppen elégséges. Egy szülő biztos, hogy bármire képes! A munka és család között nem választani kell, hanem összehangolni! Ha hallgatunk az ösztöneinkre és bízunk a gyerekünkében az jó támpont, főként, ha előtte önismereti munka előzte meg. Én bízom a gyerekemben, amióta korán megindult kétlábon, magasra mászik. Azonban megtanulta, hogy csak addig próbálhatja a határait, amíg azt látom képes odafigyelni, koncentrálni. Hihetetlen, hogy ezt egy hároméves gyerekkel meg lehetett beszélni! A gyerekek legfontosabb tanulási folyamata, hogy mellettük leszünk, támogatjuk őket, ha leesnek és ugyanúgy szeretjük őket, mint mikor felérnek a csúcsra. De végső soron nekik kell megmászni a hegyet.

Az interjút Pálfay Erzsébet a Mozgalom alelnöke készítette.
Fotó: Pongrácz Rita

TÁLENTUM | 2023.10.19.