"Anya születik! – az édesanyákat ünnepeljük"
(TÁLENTUM, 30. rész)
haromkiralyfi.hu / 2021.04.30.
Anya születik! – az édesanyákat ünnepeljük
Az élet napos oldalát kereste mindig és mindenhol, érdeklődésében, hivatásában is. Ez pedig az egészségügyi pályán a szülészet. Nováky Rita szülésznő, perinatális szaktanácsadó, mentálhigiénés szakember szerint a szülésünk élményei, érzései életünk végéig elkísérnek minket, nem mindegy, hogy hogyan készülnek az anyák erre a nagy eseményre. Anyák napi interjúnk.
Talán nem túlzó, hogy a világ legszebb, legnemesebb mesterségét választottad több mint 40 éve. Életet segítesz a világra, közben szemtanúja lehetsz az anyává válás misztériumának! Mennyire volt ez benned akkor tudatos?
Véletlenül lettem szülésznő. Olyan rossz volt az általános iskolában a bizonyítványom, hogy „csak” egészségügyi szakközépiskolába vettek fel. Kitűnőre érettségiztem, utána elfelejtettem elmenni felvételizni a tanárképzőbe. Olyan munkahelyet kerestem, ahol az élet napos oldalán lehet járni. Ez pedig az egészségügyben a szülészet. Így hát szülésznő lettem. Ám a tanítás nagyon közel áll hozzám, tanítóképzőt is végeztem, és volt idő, amikor szülésznőket oktattam a Kossuth Zsuzsa Szakiskolában.
Fantasztikus pályafutás van mögötted, publikálsz, rendszeresen előadsz, csoportot és klubot vezetsz, a Perinatus Alapítvány munkatársa vagy, és még sorolhatnám.
Ez személyiségedből fakadó aktivitás, vagy volt benne „jókor,jó helyen” is?
%20(2).jpg)
Azt hiszem, hogy nincsen az életemben a „jókor, jó helyen”, hanem a belső nyitottságom maradt meg, amivel a világot szemlélem. A jelenségeket, az embereket, a körülöttem lévő dolgokat. A 2000-es évek elején részt vettem egy nemzetközi konferencián, ahol sok előadást hallhattam külföldi, nagynevű bábáktól, és megragadt ez a szemlélet bennem, és attól fogva mindig törekedtem arra, hogy ezt a lehetőségekhez képest a kórházi szülőszobába is bevigyem. Nem volt azért ez könnyű út, de járható volt. Jelenleg független szülésznőként dolgozom. Várandóst gondozok, szülésekhez járok. És perinatális témákban segítő beszélgetéseket végzek, általában olyan anyákkal, családokkal, akik babát vesztettek el. Ha valakinek nehéz élmény volt a szülése, ezekkel a témákkal is tudnak hozzám érkezni kismamák.
A felsoroltakból melyik a kedvenc „tereped”?
Nincsen ilyen. Ahol vagyok, ott teljes mértékben vagyok jelen. Ha szüléshez megyek be, akkor az otthont, a családot teljes mértékben magam mögött hagyom, és amikor hozzájuk hazatérek, akkor pedig a kórház lesz távol. Egyedüli összeköttetést azok a kismamák jelentik, akiknek a szüléséhez készenlétben állok.
Hihetetlen sok energiád van, mindemellett nagycsaládos is vagy, négyszer is megadatott a szülés élményének átélése. Hirtelen milyen volt a „másik oldalra” kerülni?
Ezt úgy éltem meg, hogy végre nekem is lett gyerekem, végre nevelhetek gyereket és valahogy átadhatom nekik azt, amit a világról gondolok, átadhatom nekik az értékrendemet, a világlátásomat. A szülésekkel nemcsak a nőiségem teljesedett ki, de a szakmámhoz is sokat kaptam. Nem gondolom, hogy csak az lehet nagyon jó szülésznő, akinek magának is van gyereke, de rengeteget ad a saját élmény a szülőszobai munkához. Tapasztalatot, együttérzést, megérzéseket, intuíciót. Emlékszem a szüléseimre, felhasználom a felkészítés során ezeket az emlékeket, és a szülőszobán is velem vannak. És miután sokat foglalkoztam Orosz Katalin csoportjaiban és a Születés Kísérleti műhelyben a saját megszületésem emlékeivel, ezzel a „tudással” is vagyok jelen a szülőszobán.
A 40 év alatt nagyon sok változás történt körülöttünk. Képzeletben most nézzünk be egy szülőszobába! Ma milyen „állapotok” várják a szülésre érkező kismamákat?
Nem tudok általánosságokat mondani, hiszen az ország különböző helyein mások és mások az írott szabályok és a szokásjogból adódó lehetőségek, inkább azokról az osztályokról merítenék, ahol dolgozva ismerem az osztály működését. Annak idején 1976-ban a babákat elvitték az anyáktól újszülött osztályra. ott sírtak és hívták és keresték az anyukájukat. 3 óránként találkozhattak csak, sokszor teli pocakkal, mert az újszülött osztályon cumisüvegből megkapták a tápszert, csak csönd legyen. Én is így születtem, a gyermekeim is. A mai osztályokon, szinte mindenütt együtt tudnak lenni a babák az édesanyjukkal. És ez óriási változás. Még akkor is, ha sok helyen ez döccenőkkel megy, mert az anyákat rábeszélik arra, hogy az első éjszakát baba nélkül pihenéssel töltsék. Azért itt van még javítani való. A szülőszobán régen csak fekve lehetett vajúdni, voltak kórházak, ahol még az oldalt fekvést sem engedték meg az anyáknak. Ma sokkal nagyobb szabadsága van a kismamáknak, ihatnak a vajúdás ideje alatt, ehetnek csokit, szőlőcukrot. Igen, tudom, hogy ebben is volna változtatni való, de jelentős ez a fejlődés is. Sok szülőszobában már az aranyórára a baba a szüleivel maradhat, nem viszik el tőlük őket, mint ahogyan régen.
…és a kismamák igényei hogyan változtak, ők mennyire felkészülten érkeznek a szülésre?
Erről nem tudok igazán pontos képet adni, mert a miáltalunk gondozott kismamák felkészültek. De azért a kollégáimtól hallani, hogy sok a felkészületlen kismama. Azzal magyarázzák, hogy nem járnak utána a vajúdás-szülés történéseinek, hogy ez egy élettani folyamat, és meg tudják majd szülni a gyermeküket. Igen, nincsenek kétségeim, hogy meg tud születni a babájuk, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen érzések, megélések fognak ehhez a nagy eseményhez kapcsolódni. Mert a szülésünk élményei, érzései életünk végéig elkísérnek minket.
…és a jelenlegi szülésznői protokoll alapján ti hogyan tudjátok segíteni őket abban, hogy valóban életük egyik legszebb élménye, és ne traumája maradjon az anyává válás?
A legegyszerűbben: megadjuk nekik azt a tiszteletet, ami mindenkinek jár. Teljes mértékben elfogadóak vagyunk velük kapcsolatban mind a szülőszobán, mind pedig a felkészülés alatt. Tájékoztatást adunk, támogatást és tiszteletet. És a negyedik pedig a türelem. Mindenki azokkal az ismeretekkel érkezik, amiket be tudott fogadni a várandóssága alatt. Mindenki azokkal az érzésekkel van a szülésében, ahogyan tud. És ebbe belejátszanak a családi legendárium lapjairól ismert történetek, a saját megszületésének érzései.
Van ezzel kapcsolatban jó tanácsod egy szülés előtt álló asszonynak?
Nincsen egyetlen, általános tanácsom. Mindenkinek más-más a saját története, ahogy a magzatának is, amelyben az édesapja története is jelen van. Hasznos, ha a kismama az édesanyjával beszélget a szülésről, születésről. Ha érez valami szorongatót ezekkel kapcsolatban, akkor érdemes szakemberhez fordulnia. Fontosnak látom, hogy valamilyen relaxációs technikában jártas legyen, aminek a gyakorlásával, a testével kapcsolatba tud kerülni, így a feszültégeit el tudja hagyni, az izmait el tudja lazítani. Rendkívül jó tapasztalataink vannak azokkal az anyákkal, akik rendszeresen autogén tréningeztek. Ez egy hihetetlenül jó segítség nemcsak a vajúdás-szülés alatt, de az élet minden helyzetében is.
A vajúdás alatt nemcsak baba, hanem anya is születik, így a „fájdalommal szülöd gyermeked” bibliai igéje ( Mózes 1. könyve, a teremtésrõl 3:16) beteljesül. Ennek számtalanszor tanúja voltál és vagy. Igaz az, hogy egy más ember áll fel a szülőágyról?
A szülés fáj. Nagy erők mozdulnak meg a méhünkben, nagy erők nyitják a kapukat. Azonban ennek érzései, elfogadása, megélése mindenki számára más és más. Van, aki az élet, a szülés velejárójaként szeretettel fogadja, és nem is tűnik számára fájdalomnak, hanem inkább az erő megnyilvánulásának. Van, aki pedig elviselhetetlen fájdalomnak. És ez is rendben van. Minden érzés, akár a fájdalom érzése is, a szülőszobán rendben van. A segítőknek kell az anyát támogatni abban, hogy ez ne legyen gátja a folyamatának, ne sokkolja, ne érezze azt, hogy teljesen egyedül van, és a fájdalom legyűri. A támogatásnak nagy jelentősége van. És az, hogy a baba megszületése után már nemcsak magunkról kell gondoskodni, hanem, amíg élünk gyermekünk van, ez mindent megváltoztat bennünk. A világhoz való viszonyunkat, a prioritásainkat.
Mi az, ami előtted van, mit tervezel még az életedben?
Kaposvárra jelentkeztem oktató szülésznőnek. Nagyon szeretnék tanítani, a sok tudást és tapasztalatot átadni a következő nemzedéknek. Rengeteg ötletem van arra, hogy hogyan lehetne úgy átadni nekik, hogy az érdekes legyen és használható. Nem a megszokott „akadémikus” tudást, hanem a praktikumot, amit a képzés alatt nehéz ellesni a gyakorló területen. A team munkát gyakorolni, és a perinatális tudományokat a napi szintű tudás közé illeszteni. Remélem, szükség lesz rám. És hát van egy unokám, akivel minél több időt szeretnék együtt tölteni.
