Az isteni gondviselés és a járvány
(TÁLENTUM, 11. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.05.20.
Csókay András a világban tapasztalható
szenvedés értelméről beszélt
Csókay Andrásról köztudott, hogy mélyen hívő keresztény ember, „imádkozó orvos”. A fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt szétválasztó műtét-sorozata idején tavaly ezt nyilatkozta: „Óriási a halálozási arány ezeknél a műtéteknél, sokat kell imádkoznunk. Ha valamiért sikerül, csak az imádság miatt fog!” Tálentum-sorozatunkban a világban tapasztalható rosszról, szenvedésről, annak értelméről kérdeztük. Hogy engedheti meg Isten a járványt? – merül fel sokakban. Csókay András nekik is megpróbál válaszolni.
Az emberiség történelmében időről időre nagy járványok ütötték fel a fejüket. Gondolok a pestis-, kolera-, spanyolnátha-, ebolajárványokra. Ezeket mi váltja ki, van bennük valami azonosság?
Volt-e a paradicsomban járvány? Lesz-e a mennyek országában járvány? Volt-e a paradicsomban olyan, hogy az ember felmászott a fára, leesett, nyakát törte, és négyvégtag-bénultként élte le az életét? Volt-e olyan, hogy nem akart gyermeket és még az anyaméhben vagy születés után megölte? És sorolhatnám a többi borzalmat, ami a bűnbeesés óta sorozatosan megtörténik velünk, emberekkel, az egész emberiséggel. Felszakad a kérdés, sóhaj, hol van a Gondviselő Isten? A másik gyakori kérdés: én jó voltam, gyakoroltam a keresztény erényeket, nemcsak a liturgikus formai előírásokat, tehát gyakoroltam az emberszeretetet, sőt az ellenségszeretet is, ami talán a legnehezebb. Puritánul éltem. Akkor miért pont velem történik meg a tragédia? Miért kell kollektíven szenvednünk a másik bűnéért, felelőtlenségéért?
Tehát nekünk, gyarló embereknek szerepünk van ebben?
Képzeljünk el egy osztálykirándulást. A csapat indulna tovább, de az egyik rakoncátlan gyermek, aki a tiltó kérés ellenére fára mászott, leesik róla, és a lábát töri. Az egész kirándulás megakad. A busz ahelyett, hogy tovább menne a következő állomáshelyre, gyorsan a kórház felé veszi az útját, és az egész aznapi program csúszik, felborul. De ugyanez történhet akkor is, ha az egyik gyerek elkódorog, eltéved az erdőben és estig kell keresni, míg valaki megtalálja. Az egész program elmarad, másnap pedig indulás haza, a szép tervek megsemmisülnek.
De végül is a lábat gipszbe teszik, pár hónap alatt meggyógyul, vagy az elveszett gyermek megkerül, mindenki megnyugszik. A dolog jól végződik, a rakoncátlan gyermekek megfogadják, hogy többet ilyet nem csinálnak, egy életre megtanulják.
Mégis újra és újra megtörténik ugyanaz, amit magunknak és másoknak okozunk!
Térjünk vissza a példámhoz! Van olyan gyermek is, aki nem tanulja meg, legközelebb megint felmászik a fára, leesik, vagy éppen megint elveszik. A közösségnek megint szenvednie kell miatta. Felmerül a kérdés, ki okozta a szenvedést? Az osztályfőnök? Persze, hogy nem! Ki javította ki a hibát? Nyilvánvaló, hogy a jó szervezéssel az osztályfőnök. Lehet-e okolni az osztályfőnököt, mert nem tudott hirtelen versenyautó gyorsaságú buszt szerezni, vagy sok sérült volt a kórházban, így sokáig tartott az ellátás, vagy az eltűnt gyermek annyira elkódorgott, hogy sokáig tartott a keresés? Nyilvánvalóan nem. Csak köszönet illeti, hogy rendbe hozta a problémát. Így tevékenykedik a Gondviselő Isten. Mindig rendbe hozza az elrontott dolgainkat.
Mindig?
Kivétel nélkül mindig. Nehéz dolga van. Egy olyan sakktáblán kell jó lépésre vezetni a bábukat, ahol sokszor minden bábu önállóan ugrál, mert szabad akaratot kaptak és nem tartják be a játékszabályokat. Így van ez az emberiség esetében is. Egyszerre hétmilliárdan ugrálunk és nem tartjuk be sokszor a játékszabályokat, a tízparancsolatot, de legalábbis a negyediktől a tizedikig. Tehát ki az, aki büntetett? Az osztályfőnök, vagy a józan szabályok áthágása büntette meg a rakoncátlan gyereket és kollektíven a közösséget? Mondjuk ki, a bűn büntette önmagát.
Sokan vannak, akik nem tudnak így gondolkodni, ateisták.
Az ateizmus nem bűn, hanem büntetés az embernek önmaga ellen. Addig sokan megértik, hogy "igen, ez így van", de amikor meghal az a gyermek, aki leesett a fáról, vagy végleg eltűnik és szomjan halva találják meg négy nap múlva, akkor a Gondviselő szó hogyan illeszthető bele ebbe a történetbe? A veronai buszbaleset hogyan illeszthető bele ebbe, vagy a vírusban meghalt idős ártatlan nagymamák, akik annyira szerették az unokáikat, féltve vitték őket az óvodába, hogy a szüleik dolgozhassanak?
Az ő haláluk hogyan illeszthető a Gondviselésbe?
Olyan kegyetlen válasznak tűnik az, hogy inkább költötték volna a háborús pénzek töredékét tudományra, víruskutatásra, és akkor egy nap alatt meglenne a vakcina. Vagy amig napi 120 ezer abortusz van a világon, akkor miről beszélünk? Kegyetlennek tűnik ez a válasz az ártatlanok felé, pedig nem az. Az emberiség évezredek óta próbálja újra megismerni Istent, mióta önként akaratából elhagyta a paradicsomot. Addig ismerte, de elvesztette a kapcsolatot. Vallások sokasága próbálja az évezredek kapcsán újra megismerni a Teremtőt. Hívják Abszolútumnak, Allahnak, Végtelen Intelligenciának, és sokszor egész jó találatokat adnak az emberi megismerés által, gondoljunk csak a buddhizmus békességére és sorolhatnánk még a többistenhitű vallások egyes megfontolásait is. Emberi ésszel próbálják leírni őt, így azonban képtelenség arra választ adni, hogy ha a fáról leesett gyermek nyakát töri és meghal vagy elveszik és szomjan hal, akkor hol van a Gondviselés.
Hogyan folytassuk az életünket, ha a vírus időszaknak egyszer vége?
2000 éve történt valami egész más. Nem az emberek keresték az Istent, hanem Isten megtestesült és közénk jött. Mindenre választ adott. A kereszthalálával legyőzte a halált. A feltámadásban megmutatta a jövőnket. Azt, hogy mi nem olyat várunk, remélünk, ami még nem történt meg. Mi olyat várunk, ami már megtörtént. Velünk is mindez megtörténik, ha tartjuk a világ legegyszerűbb dolgát, a tízparancsolatot. Gondoljuk csak végig. Nehéz nem hazudni? Nehéz nem ölni? Nehéz Istent dicsőíteni, imádni? Hogyan lenne ez nehéz? Csak ennyi kell. Nehéz az ellenséget nem gyűlölni? A gyűlölet azt jelenti, hogy gyűlik az ölet bennem, vagyis engem öl meg. Ki akarná a saját halálát? Bolondság!
Néha nehéz a feltámadást elhinni!
Ha a tudomány embereit kérdezzük, mára a tudományos bizonyítékok is rendelkezésre állnak, hogy csak a torinói leplet, vagy a Mária-jelenéseket és az eucharisztikus csodákat említsem. Maga a történettudományi bizonyítékok is rendelkezésre állnak a feltámadásról, de a legfőbb számomra: lehetetlen, hogy 11+1 egyszerű halászember egy ekkora hazugságért, átverésért vállalja a vértanúhalált. Ott valami történt Húsvét vasárnap, amit le is írtak, amiből erőt merítettek. Nemcsak a lélek hallhatatlanságában hiszünk, hanem a test feltámadásában is.
Mi is így, teljes frissességünkben fogunk feltámadni?
Igen. Nick Vujicic (influencer, motivációs tréner - a szerk.) nem úgy fog feltámadni karok és lábak nélkül, ahogy megszületett, de a nagyszüleink se úgy, ahogy éppen, - akár egy vírusos tüdőgyulladásban - meghaltak. Frissen üdén, fiatalon, ahogy Krisztus, ahogy Isten elképzelt minket, Így már érthető a Gondviselés. Még ha korábban is elmegy valaki, mint azt a természet rendje diktálná. Valóban csak átkerülünk Isten egyik tenyeréből a másikba, de ugyanabban a jelenlétben vagyunk, már most, ha tudunk bűnbánatot gyakorolni, ahogy a jobb lator tette, és imádkozni.
Csókay Andrással Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos hálózatvezetője beszélgetett.
