Az organikus pedagógiai képzésről

„Az ideális köznevelési intézménynek ma már komolyan kell foglalkoznia a szülők edukálásával, támogatásával, és jól meg kell szerveznie az együttműködést is, mert nagy a tét….” - vallja Uzsalyné dr. Pécsi Rita, aki interjúnkban részletesen bemutatja az általa alapított Organikus pedagógiai képzés alapelveit.

Annak, aki téged nem ismer, hogyan mutatnád be magad?

Harmonikus, derűs, - bár sok megpróbáltatást átélt – hívő, pedagógus családból származom. Szüleim és az általuk is megismert nagyformátumú emberek, mesterek, barátok „válláról” indulhattam el. (Bárdos Lajos, Lantos István, Maklári József, Dobszay László, Szokolay Sándor, Forrai Katalin, Mohayné Katanics Mária, Winkler Márta, Tilmann Beller - és a sokak által ugyan nem annyira ismert, ám nagyszerű tanítók, tanárok, emberek, szülők, barátok, lelkipásztorok írták a gyermek- és ifjúsági éveimet. Nagy vágyam volt, hogy zongorista legyek, de ma már látom, hogy miért sokkal jobb, hogy nem így alakult a pályám. A zongoraművészi pálya nagyon magányos dolog ahhoz képest, ahogyan engem a család, a világ érdekel. (És nem mellesleg talán a kezem sem volt elég nagy hozzá – bár még maximális ponttal felvételiztem a Zeneakadémiára.) Végül karvezető és énektanár lettem, és már akkor az érdekelt – nyilván a nagy népművelői ambícióval és tehetséggel megáldott édesapám erős mintáját is követve –, hogy hogyan lehet a zenét az embernevelés szolgálatába állítani. Akkoriban ezért még a szakmunkásképzőt is elvégeztem a Zeneakadémia mellett, ugyanis miután édesapám szívinfarktusa miatt a megkezdett országos zenei nevelési „missziója” megszakadni látszott, jelentkeztem a folytatására, de a tanács oktatási osztályán felvilágosítottak, hogy a Zeneakadémiának semmi köze nincs a szakmunkásokhoz, ezért ne is álmodjak erről. Megkérdeztem, hogy ha szakmunkás lennék, akkor lehetne-e?

Ez elég viccesen hangzik!

Annak is szántam, mégis komolyan válaszolták rá, hogy igen! Így kezdődött, és akkor még nem is sejtettem, hogy az előadóművészi pálya tapasztalata milyen elengedhetetlen lesz néhány évtized múlva ahhoz a mostani tevékenységemhez, amikor nap, mint nap „színpadra” állva kell a legkülönbözőbb összetétetű hallgatóságot megérinteni.

Aztán Pécsett kezdtük el családi életünket – 40 éve férjhez mentem, Uzsaly Zoltán azóta is társam mindenben. Négy gyermekünk született, ma már mindegyikük családos, nyolc unokánk is van. Igazi nagycsaládban élünk, minden hétvégén 8-10-12-en üljük körül az asztalt, pedig nem is laknak mindannyian a környékünkön – de örülök, hogy mindannyian Magyarországon élnek.

Az oktatás és nevelés szinte minden szintjén dolgoztál már.

Igen, zeneiskolában kezdtem, majd a Pécsi Tudományegyetemen általános módszertant tanítottam, és a Kulcs a muzsikához taneszközrendszer háttérkutatásaiban vettem részt, aztán iskolát és óvodát alapítottam, vezettem, - a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban 100 tanárral, művésszel és közel 700 családdal dolgoztam nagy örömben. Van tapasztalatom az egyházi és a KLIK-kes fenntartású intézményvezetésben egyaránt. Amikor Pécsre költöztünk, átvettem a Székesegyházban annak a kórusnak a vezetését, amiben korábban gimnazistaként is énekeltem – ez lett Magyarország első Bárdos Lajos kórusa, még a Tanár Úr életében engedélyt kaptunk a nevének viselésére. Fontos volt, hogy nagycsaládban élt boldogan, hogy volt humora, rendkívül igényes, csodálatos művész és elkötelezett magyar ember, és az a mély hite, amely minden élethelyzetben komoly támasza és ereje volt. 40 éve vezetem ezt – a legjobb értelemben vett – amatőr kórus-közösséget vagy inkább kórus-családot. Minden vasárnap énekelünk – ez óriási klasszikus repertoár kialakítását jelentette szakmailag – heti 1 próbával – de legalább ilyen pedagógiai munkát is, hiszen minden próbát úgy kell megtartani, hogy kedvük legyen az embereknek a következő péntek délutánjukat is feláldozni, és vasárnap „hajnalban” felkelni.

Most, mióta már minden gyermekünk „kirepült” közel 10 éve járjuk az országot – és a határainkon túli magyarlakta területeket – férjemmel, nevelési és életvezetési előadásokkal. Egyébként Vácon dolgozom, az Apor Vilmos Katolikus főiskola tanáraként, és az Organikus pedagógia módszertani központ vezetőjeként. Mindez így most akár „rózsaszínnek” is tűnhet.

Miért mondod így?

Mert nem volt sétagalopp ez az út. Sok évig hiába vártuk a gyermekáldást, vesztettünk el magzatot, megküzdöttünk betegségekkel, szembe kellett mennem súlyos igaztalan vádakkal, alaptalan ítéletekkel, voltam munkanélküli, ingáztam 200 km-t, megéltem egy több mint 10 éves belső „száműzetést”. Az, hogy mégsem ezekről szóltam, csupán azt jelenti, hogy nem ez maradt a szívemben. Talán azért, mert ezek között a körülmények között is mindenkor volt természetfölötti – és természetes kapaszkodóm is. Mellettem állt a család, a barátaink – és mindenekfelett a Gondviselő. Nagyon sokszor merítettem erőt Origenész gondolatából: „Sok minden történik Isten akarata ellenére, de semmi nem történik gondviselése nélkül.”

Tanítasz, könyvet írsz, rengeteg előadást vállalsz, karnagy is vagy, sokat utazol…..közben nagy családod van, 4 felnőtt gyerek, és 8 unoka. Mi a legbelsőbb mozgatórugód?

A legnagyobb belső ösztönző az öröm, és a kapcsolatok.

Az öröm, ami minden alkalommal – akár a tanításban, akár az előadásokat, vagy a zenei tevékenységeket tekintve – rendkívüli mértékben feltölt. Igazi ajándéknak tekintem ezeket a lehetőségeket. Látom, hogy segíthetek, az emberek szomjaznak a megerősítésre, a működő tanácsokra, iránytűt keresnek, és úgy tapasztalom, hogy sokszor sikerül támaszt nyújtani nagyon fontos elkötelezettségeikben, a családi életben, a párkapcsolatban, az önnevelésben, a vezetésben, a tanításban, a nevelésben.

A kapcsolatok pedig valóban megtartó erőt jelentenek. Komoly szövetségi hálózatban élhetek. Legerősebb szál természetesen Zoltán, a férjem. Életünk legkomolyabb vállalkozása a házasságunk, - mondta sokszor édesapám – és valóban elmondhatom, életem legjobb döntése a házasságunk volt. Szóval rengeteget jelent, hogy mindenben együtt tudunk működni, a családi élet menedzselésétől kezdve az együtt gondolkodásig, az önfeledt viccelődésig, a közös zenéléstől az imádságig. És ezen kívül is azt mondhatom, hogy minden téren a kapcsolatokból merítem a legnagyobb erőt. Vannak nagyon mély baráti kapcsolataink, felnőtt gyerekeink is társainkká növekedtek, komoly szakmai kapcsolataim épültek ki, amint említettem, a kórustagokkal is igazi szeretetközösségben élhetünk, mindig volt kire fölnézni, hiteles emberi és szakmai tekintélyeket ismerhettem meg – és mindez egy őszinte, személyes Istenkapcsolatba ágyazódva elevenedik meg nap, mint nap, mert mindannyiukért valóban hálás vagyok a Jóistennek.

Néhány éve nem kisebb fába vágtad a fejszédet, mint hogy elindítod az Organikus pedagógusképzést Magyarországon. Mi volt ezzel a célod, és miben más a többi pedagógiai irányzattól? 

Akkorra már nagyon sokféle tapasztalatom volt az informális és az intézményi nevelés területén. Úgy láttam, hogy sokféle módszer, technika létezik már, de nincs szilárd irányokat mutató egységes szemléletmód. Ennek híján a legjobb szándék is amolyan barkácsolás marad. Nincs, ami összefogja a hétköznapokat. Ez a pedagógia pedig éppen ezt nyújtja. Úgy szoktuk fogalmazni, hogy nem egy modell-alapú rendszer, mint pl. a Montessori, vagy a Waldorf pedagógia, ami mintegy franchise-modell működik, hanem alapelv-alapú szemléletmód. Mélyebben keresi meg az élet működésének alapelveit, ezeket tisztázza, rendszerezi, az eszközökre irányt, javaslatot ad, de nem határolja be azokat szorosan. Ezután pedig kézbe adja az alkotás lehetőségét, hogy ki-ki a mindenkori lehetőségeihez, feltételeihez, egyéniségéhez szabva valósítsa meg a saját körülményeiben. Ezért lehetséges az, hogy a kurzus végeztével sokszor azt jelzik vissza a résztvevők, hogy jobbak lettek a SAJÁT helyükön. Jobb anya/apa/házastárs vagy tanár lett, jobb ferences lett, jobb lelkész, rendőr, orvos lett stb.

Kinek a nevéhez fűződik, és mi a tematika alapja?

A rendszert Josef Kentenich katolikus szerzetes és nagyhatású nevelő, korának elismert gondolkodója és reformere alkotta meg. Öt irányelvre épül, amelyet egy kerékábrával szoktunk szemléltetni. Az öt küllő: Életmozgás (az egyes életkorok életfeladatai); Bizalom; Kötődés; Szövetség (a mélyebb, minőségi kapcsolatok pedagógiája); Eszmény/Eredetiség (az egyéni adottságok, képességek kibontakoztatása a személyiségfejlesztés során)

Az ún. „kerékagy témák” - mint pl. az érzelmi intelligencia, vagy a nevelt nevelő – mindent áthatnak, és az egész rendszer egy állandó mozgásban lévő eleven érzékelést feltételező fejlődés. Van, amikor a bizalom van a fókuszban, máskor a kötődéseket kell leginkább ápolni, aztán az életkornak megfelelő terheléssel foglalkozunk, de közben nem feledkezhetünk meg az egyéni sajátosságokról stb. A képzésen a közel 40 témát körül járva jól alkalmazható egységbe kerül mindaz, amit talán itt-ott egy-egy előadásban hallottunk. Azt mondja Kentenich, hogy ha ezt a komplex szemléletmódot műveljük, nem siklik félre a kapcsolat, a nevelés. És valóban azt tapasztaljuk, hogy abban segít ez a képzés, hogy kapunk egy „szemüveget”, amivel jobban látjuk az egyes helyzeteket, és biztonságosabban eligazodunk a kusza problémák közepette is. Valóban megbízható iránytű lehet. És ez ma nagyon hiányzik. A célunk tehát ez, átalakítani a magyar pedagógiai közgondolkodást, ezt az iránytűt kézbe adni, hogy a nevelés és oktatás sok-sok területén valóban az élet növekedését és ne csupán a következő iskolafokozat elérését, vagy a múlandó sikereket szolgáljuk.

Hogyan áll össze mindez tantárgyakká? 

Tulajdonképpen a fenti súlypontokra épülő nagy ív az egész képzés. Nem töredezik szét tantárgyakra, én vezetem végig a folyamatot. Nagyon élvezem, amikor lassan kezd összeállni a résztvevőkben a „minden mindennel szépen összefügg” érzés. Sokat tanítok az érzelmi intelligenciáról, arról, hogy hogyan működik az ember, mire van nyitva az egyes életkorok „időablaka”, azaz mivel szükséges akkor foglalkozni, és mivel nem, hogyan működik a tanulás, a megismerés, a motiváció, a kapcsolat, az önértékelés, vagy a döntésképesség hogyan fejleszthető. Tisztázzuk, hogy mit jelent az organikus és a mechanikus gondolkodás és élet, ránézünk a kommunikációra, a kritika és a haragkezelés is témáink között van, fontos rész a bizalom pedagógiája, az önbizalom nevelése, a tekintély kialakulása, a fegyelmezés alapkérdései és válaszai. A kötődés- és szövetségpedagógia az alapkapcsolódásainkkal foglalkozik, a társas intelligenciával, a férfi-női és az énidentitás kialakulásával és sérülékenységével, az apa és az anya nevelésben betöltött szerepével. A társkapcsolat, a barátság, mint a szeretés iskolája, a digitális világ okos használata sem maradhat el, kiemeljük a művészetek és a néphagyomány pótolhatatlan szerepét a személyiség- és az identitás formálásában, és az egyéniség, az eredetiség, a saját én kibontakoztatása is egy izgalmas tématerülete ennek a pedagógiának. Rengeteg „aha”-élménnyel találkoznak általában a hallgatók, gyakran érzik, hogy tulajdonképpen sejtették, hogy erre van az előre, de nagyon fontos a rendszerbe helyezés, a miértek tisztázása és a megerősítés is. Sok új felismerés is keletkezik ilyenkor természetesen, szinte észrevétlenül sokat tanulunk, rengeteg példát hozok, és a második félévben hiteles, jó nevű meghívott előadók mutatják meg, hogy a gyakorlatban miként lesz organikus egy-egy közösség működése. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, minden szombatot amolyan kis ünnepnek élünk meg – nagy öröm felfedezni az élet növekedésének alaptörvényeit és a mindennapokban jól használható nevelési/önnevelési eszközöket.

Remélhető, hogy amelyik pedagógus elvégzi nálad az organikus pedagógiai kurzust, egy teljesen megújult köznevelési intézményi kultúrát fog a munkahelyén meghonosítani?

Ezután nyilván nem meglepő a tömör válaszom: igen. Ahol eleven kapcsolatokra és az élet hosszú távú növekedését szolgáló alapértékekre épülő közösség lesz. Tehát minden részletében erre törekszik. Úgymond „azt öntözi, amit növelni szeretne”, azaz garantált kereteket biztosít mindannak, amire a gyermeknek akkor szüksége van. Nem bízza a szakkörre, a véletlenre, hanem „azt adja, amit kérniük kellene” (Goethe). Érzékenyen reagál és megoldást jelentő irányt tud adni a jelenkori kihívásokra, de nem csak szólam- vagy program szinten.

Konkrétumok mentén ez mit jelent?

Nem sürget, ideje korán nem versenyeztet, amennyire lehet, megóvja a gyermekkort, biztosítja a szabad játék, majd később az alkotás, a közösség megélésének idejét és kereteit, figyelembe veszi a belülről való növekedés egyéni ritmusát, az IQ fejlesztése mellett nagy területet biztosít az érzelmi – azon belül a társas – és azon túl a spirituális intelligencia fejlesztésének is. Hiszen ma már a munkaerőpiac is ezeket a kompetenciákat helyezi egyértelműen előtérbe, míg az oktatási rendszerünk – sajnos már az óvodáig leszivárgóan 90%-ban IQ fejlesztéssel foglalkozik. Ehhez igazodna az értékelési és a motivációs rendszer, tehát biztosan lenne rendszeres személyre szabott szöveges, az érzelmi kompetenciákat is érintő értékelés. Ebben az intézményben nagyon komolyan átgondolnák, hogy mikor, és mennyi szükség van a digitális tartalmakra és eszközökre, azaz a felső tagozatig egyáltalán semmi. Ellenben sok mozgás, sok művészet, sok élmény, sok kapcsolat, sok tevékenység, sok valóság és természet. Az ideális köznevelési intézménynek ma már komolyan kell foglalkoznia a szülők edukálásával, támogatásával és jól meg kell szerveznie az együttműködést is, mert nagy a tét. Sokkal nagyobb ugyanis a veszélye annak, hogy nem mi neveljük fel a gyerekeinket, hanem a kiszámíthatatlan virtuális tér, aminek ma már belátható – és elrettentő – következményei vannak.

Végül, a személyes hitvallásodat hogyan foglalnád össze?

Az emberek, a kapcsolatok, a művészet a hivatásom, a munkám és a hobbim egyszerre. Mottómmá vált az Organikus Pedagógia atyjának, Josef Kentenichnek a gondolata: „A nevelés az élet szolgálata.” Gyerekkoromban sok fejtörést okozott a felnőttek nagy bölcs kérdése: mi leszel, ha nagy leszel? Vonzott a családi élet, anya és feleség akartam lenni, miközben folyamatosan zenei pályára készültem, a barátnőimmel gyakran játszottunk iskolást, ahol mindig tanár voltam, érdekeltek a nyelvek, a hit világa, sokféle közösséget szerveztem. Most akkor melyiket mondjam? Mi akarok lenni? Nagyon felszabadító érzés volt, amikor eszembe jutott, hogy van kertész, fülész, cipész és sebész, lelkész, akkor ennek nyomán én azt hiszem, örömész szeretnék lenni. Abba belefér az anyaság, a zongora, a kórus, a pedagógia és még amit majd az élet hoz…Azt hiszem, sikerült. Ezt élem meg minden feladatomban, minden életállapotomban. Feleségként, anyaként, nagyiként, pedagógusként, neveléskutatóként, előadóként, karvezetőként. Még ha nem is sikerül mindig megvalósítani, minden tervemet, erőfeszítésemet, örömömet az ösztönzi, hogy a rám bízottaknak „élete legyen, és bőviben legyen”.(Jn. 10.10.)

Pécsi Rita legközelebb a Pedagógus Expon hallható, előadás téma, jegyek ITT:

Az interjút Pálfay Erzsébet a Mozgalom alelnöke készítette.

TÁLENTUM | 2024.01.22.