Célunk, hogy megszülessenek
a kívánt, tervezett gyermekek.
EN
Célunk, hogy megszülessenek
a kívánt, tervezett gyermekek.

Babára vágyva 2018

Utolsó állomás:   


Korábbi helyszínek:                                                      


Mozgalmunk országos interaktív beszélgetős esteket szervez, melyeknek keretében a termékenységről, a problémákról beszélünk kötetlenül, szakemberekkel.

Ma Magyarországon minden hatodik párt érint termékenységi – humán reprodukciós probléma. Sokan rövid ideig tartó, átmeneti, és hatékonyan megszüntethető egészségügyi problémával szembesülnek, de vannak olyanok is akik kénytelenek a lombikbébiközpontok beavatkozásait igénybe venni, mások mellett elszalad az idő és későn döbbennek rá, hogy a karrier nem elég a boldogságukhoz.

Előbb-utóbb a nők döntő többsége mindent megtenne azért, hogy végre gyermeke szülessen. Ebben kívánunk számukra segítséget, reményt nyújtani.

Az est folyamán a családtervezés előtt álló párok, vagy a téma iránt érdeklődők hallhatnak a sikeres fogantatás és örömteli várandósság folyamatáról és a segítség mai lehetőségeiről.

Többek között szó esik:

 

Program:

• köszöntő, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom rövid bemutatása

 • Babára vágyva című előadás

 • SZÜNET 

• sikeres lombikos szülők. szülőpárok saját élményű megosztása a hallgatósággal

 • a hallgatóság kérdéseire a szakemberek válaszolnak

 

Az év folyamán 19 nagyvárosban ezzel a hiánypótló programmal várjuk az érdeklődőket és reméljük, hogy a biztonságos, tapintatos légkörű eseményen, mindenki választ kap az őt foglalkoztató kérdéseire.

 

A RÉSZVÉTEL INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT.

REGISZTRÁLNI A HAROMKIRALYFI.HU/BABARAVAGYVA OLDALON LEHET.

A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEKRE VÁLASZOLNAK SZAKEMBEREINK: BABARAVAGYVA@3KIRALYFI.HU

Hódmezővásárhely - 2018. október 27.

Együttműködő partnereink:

 

Kivizsgálási protokoll (PDF) »

 

A székesfehérvári Babára vágyva programhoz Keresztesi-Dávid Renáta szerkesztett egy átfogó kiadványt:
Gólyára várva (PDF) »

 


 


 

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktuális programjaink országosan

Még több program megtekintése

Interaktív

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!