Család, vagy munka, vagy mindkettő?
(TÁLENTUM, 28. rész)
haromkiralyfi.hu / 2021.03.08.
Dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna nem mindennapi életutat jár be orvos férjével, akit munkája többször, több évre az Egyesült Államokba szólított. Gyermekeik Magyarországon és az USA-ban születtek. A család bárhol is élt, a szervezetfejlesztési tanácsadó folyamatosan képezte magát, ma családkonzulensként és mentorként is működik, miközben már készül az újabb nagymamai feladatokra. Nőnapi interjúnk.
Milyen családban nőttél fel?
Négyen vagyunk lánytestvérek, hárman korban nagyon közel egymáshoz. Emlékszem, mivel sok egyforma ruhánk volt, ezért gyakran hármasikreknek néztek bennünket. Az óbudai papunk által vezetett ifjúsági csoportba is együtt jártunk. Szüleink szerető családot biztosítottak számunkra, bár édesapánk egy gyorsan érkező betegségben korán itt hagyott bennünket. Akkor, 14 évesen még inkább éreztem a felelősségét annak, hogy a legidősebb nővérnek születtem.
És amikor kislánykorodban álmodoztál, milyen családképet képzeltél magadnak?
Akkortájt minden indiános könyvet elolvastam Coopertől kezdve Karl May-ig. Arról ábrándoztam, hogy egy szép napon egy bátor törzsfőnök felesége leszek a messzi vadnyugaton. Az indiánvezéreket kedvelt színészem, Gojko Mitic jelenítette meg a mozivásznon. Bár törzsfőnökfeleség nem lettem, de néhány évvel később férjemmel teljesen váratlanul eljutottunk az Újvilágba.
A férjeddel mikor, hol ismerkedtetek meg?
Egy farsangi bálon ismerkedtünk meg, idén Valentin napon volt ennek éppen 40 éve. Hihetetlen, hogy szalad az idő, mert mi ezt egyáltalán nem érezzük! A kapcsolatunk legbiztosabb építőköve a keresztény alapokra helyezett közös értékrend volt, amit a stabil családjainkból örököltünk és a regnumi ifjúsági közösségben szívtunk magunkba. Három évi ismerkedés után házasodtunk össze 1984-ben, és a nagyszülőktől örökölt újpesti házban kezdtük a közös életünket. Gábor frissen végzett fogorvos volt, a Semmelweis Egyetem oktatójaként és kutatójaként kezdte a pályáját. 35 évvel később most már dékánként vezeti a Fogorvosi Kart, de az eltelt idő alatt nagyon sok minden történt. Például a neurofiziológiai kutatómunkája révén kétszer is 3 évet töltöttünk családostul az Egyesült Államokban.
A tengerentúli életet hogyan tudtad összeegyeztetni a közben nagycsaládossá vált léttel? Mi volt a legnehezebb, és milyen pluszokat adott neked, nektek a másféle kultúra?
Meglepetésként ért minket ez a lehetőség, kíváncsian és lelkesen indultunk el Iowa Államba először 1986-ban, majd tíz évvel később újra. A hazai rendszerváltás előtt nagyon más volt az élet odakint, élveztük a sok újdonságot, rengeteget láttunk és tanultunk minden szinten. A nyüzsgő nemzetközi egyetemi élet magával ragadott bennünket. Ugyanakkor a vidék nyugalma kiváló lehetőséget biztosított a bontakozó családi életünkhöz.
A két magyar földön született gyerekünk mellé kaptunk két „amerikait” is, fiúk és lányok mindkét verzióból – tehát nálunk teljes az egyensúly a nemek tekintetében. Velük belekóstoltunk az amerikai iskolai életbe is, ami nagyon színes, játékos, önbizalomerősítő és tálentumnyitogató. Az otthon hagyott baráti kör, nagyszülők, rokonság bizony hiányzott az Ames-ben töltött évek alatt. Különösen az első utunk alkalmával, amikor még internet sem létezett. De a nyitott midwesti emberekkel és a nemzetközi közösség tagjaival nem volt nehéz friss baráti szálakat fűzni. Majd a nyári utazásaink során a Mississippi és Missouri folyók közé szorult Préri vidékéről eljutottunk a nyugati kanyonok és indiántörzsek hazájába is.
Akkor valami csak teljesült az álomból, hogy legalább járhattál azon a földön! Te milyen területen dolgoztál akkoriban?
Programozó matematikusként végeztem az ELTE-n. Először Budapesten, majd az Iowa State University egyik laborjában dolgoztam félállásban. Sokat foglalkoztam otthon a gyerekekkel, amíg kicsik voltak, de szívesen részt vettem a közösségépítésben is. Az újpesti fiatalok részére személyiségfejlesztő programokat szerveztem és elindítottam egy női közösséget. Férjemmel a házasságunk tapasztalatait Családakadémia keretében és Házasrandi esteken osztottuk meg más párokkal.
Később hogyan alakult az életpályád?
Az évek során felismertem, hogy az emberek sokkal izgalmasabbak a computereknél. Amikor a legkisebb csemeténk is iskolás lett, én is visszaültem az egyetemi padsorokba és mentálhigiénét, családterápiát, szervezetfejlesztést tanultam. 15 évvel ezelőtt csatlakoztam a FranklinCovey szervezetfejlesztő vállalathoz, mint tréner tanácsadó és coach. Egyéni és szervezeti eredményesség-fejlesztéssel foglalkozom az üzleti és köznevelési szektorok területén. Küldetésemnek tekintem az emberek egészséges gondolkodásmódjának, életszemléletének alakítását, interperszonális kultúrájának fejlesztését.
A szerepeidben hogyan tudod tartani az egyensúlyt? Mi az, amire figyelsz? Kérjük a receptedet!
Miután a 3 nagyobb gyermekünk családot alapított, megváltozott az otthonunk szerkezete, időbeosztása, tevékenységei. Gáborral jobban belevetettük magunkat a munkába, de hamar azt is felismertük, hogy szeretnénk több időt fordítani egymásra. Az ősöktől örökölt, jól bevált recept, hogy esténként 1 óra, hetente 1 este, havonta 1 nap, negyedévente 1 hétvége, évente 1 hét legyen a párunké. Ha nem is ilyen pontossággal, de igyekeztünk követni a jótanácsot az együtt töltött 4 évtized során. Tavaly ősszel elhatároztuk, hogy 3 év alatt teljesíteni fogjuk a Kéktúrát, ami havi 30 km vállalást jelent. A természetben töltött mozgás, fizikai aktivitás testet-lelket üdítő, valamint a hétköznapok szűkre szabott beszélgetéseit itt bőségesen bepótolhatjuk. Már régen abbahagytuk a hajnali lefekvéseket, tudjuk, hogy az éjfél előtti arany órák a legértékesebbek. Viszont szeretjük frissen indítani a napot, nálunk reggelente 5.30-kor csörög az óra. A kis medencénket télen sem engedjük le, én mindig hideg mártózással kezdem, amit egy jó forró zuhany követ. Nekem ez az ébresztő kávé.
Most éppen mi foglalkoztat, van-e új cél, vagy változtatási igény?
A nagymama szerepemet az új célokhoz fűztem. Mivel a 8 unokánk közül a két legidősebb ősszel iskolás lesz, ezért egy olyan korszakba lépünk, ahol több segítségre lesz szükség. Nagy öröm látni, ahogy fejlődnek, okosodnak és szeretik egymást. A 60. évemhez közeledve egyébként is lassítani szeretnék a munka világában és több időt tölteni a családdal. Az évek során rengeteg fénykép halmozódott fel, rendezni akarom a fotóalbumokat. Korábban a Szépművészeti Múzeumban önkénteskedtem, mint angol nyelvű tárlatvezető. Szeretnék visszatérni régi szerelmemhez, az akvarellfestéshez is. A Covid leple alatt elvégeztem egy zarándoktábor-vezető képzést, és Alpha Kurzust tartok a plébániánkon, természetesen mindezt online formában.
Forrong a világ, és benne a női lét is egy nagy kérdéssé vált. Te hogy látod a mai fiatal nőket, és mit tanácsolnál nekik?
A modern kor női dilemmája, hogy család vagy munka vagy mindkettő? Úgy gondolom, hogy jó ütemezéssel minden beleférhet. Egy nőkonferencián tartottam előadást a női életciklusokról, ahol a saját életem szakaszait koncentrikus körökkel ábrázoltam. Az első 20 évemet saját magam építésével, fejlesztésével töltöttem. Belülről kifelé haladva a következő 20 éves körszeletben a családalapításon volt a hangsúly a férjemmel és gyerekekkel. Számomra ezután következett a karrier időszaka kb. két évtizeden át. És ha Isten is úgy akarja, akkor majd egy újabb ciklusgyűrűben örömmel osztom meg a már hitelesített értékeket és megélt tapasztalatokat a fiatalabb generációval is. Ezt már megkezdtem a „Növekedő” nevet viselő női csoportommal, és részt veszek egy női mentor programban is. A Női Géniusz Alapítvány vezetőjeként támogatom a nőknek a családban, munkában és közéletben való kiteljesedését. Mindezt természetesen csak egy szerető és támogató férj oldalán tehetem meg, amiért neki nagyon hálás vagyok.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány alelnöke készítette.
