Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

A Bethesda lett 2020 Családbarát Kórháza


haromkiralyfi.hu / 2020.09.18. (Frissítve: 2020.10.07.)


Az egészségügyi dolgozók és a kórházak idén a rájuk nehezedő plusz terhelés és munkájuk társadalmi jelentősége miatt különös figyelmet kapnak. Hivatásuk azonban nemcsak ezekben a sajátos hónapokban fontos és felelősségteljes. A betegek gyógyítása és a hozzátartozóik támogatása nagy mentális és fizikai terhet jelent minden nap, minden időben. A kórházak munkáltatókként is sok tízezer ember és családjuk hétköznapjait határozza meg. 

Amikor róluk és az egészségügyről beszélünk, mégis gyakoribb a kritika, mint az elismerés. Éppen ezért szemléletformálási céllal a Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom együtt megalapította a Családbarát Kórház és Családbarát Kórházi Osztály pályázatot és díjat, amely első körben a kórházi osztályok működését, majd nagyobb összefüggésben az egész intézmény vezetésének a vezetői stratégiájában az ember- és családfókuszú döntéseket vizsgálja. 2020 tavaszán lett volna a Családbarát Kórház-díj és Családbarát Kórházi Osztály-címek átadása, amely a járványhelyzet miatt őszre tolódott. A most kiosztott díjaknál a zsűri még a 2019-es működési évet vizsgálta. 


A Magyar Kórházszövetség XXXII. Kongresszusa és a díjátadás

A díjazott osztályok között van, ahol a babavárás, otthonlét és a visszaérkezés idején segítik a kollégákat intézményesített módon, ezzel adva meg a biztonság érzését, mind a gyermeket vállalóknak, mind a többi kollégának. Nem csak gyermekosz-tályokon hasznos, ha az osztály működéséről, házirendjéről és a kezelésekről vannak rajzos, gyermekek számára is érthető magyarázatok. Ezek a jó gyakorlatok jól átvehetők, és sokat segítenek a betegekkel és hozzátartozókkal való kapcsolatban. 

   

Gyermekosztályok esetén kiemelkedő jó gyakorlat, amikor lehetőség van arra, hogy a szülők egyszerre egy helyen konzultálhatnak a gyermek gyógyulásán dolgozó egész orvosi csapattal. A fenntarthatóság szempontjából sokat jelent, ha egy-egy osztály vagy intézmény nyit és támaszkodik a helyi társadalom szereplőire, civilekre, cégekre, magánemberekre. Szerencsére erre is találtunk több példát. 

2020-ban a Családbarát Kórház díjat erős mezőnyben a MRE Bethesda Gyermekkórháza nyerte el három nominált közül: Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János KórházBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi OktatókórházSzabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház

A fődíjas Bethesda kórház főigazgatója, Dr. Velkey György B. Kopp Judit szobrászművész alkotását vehette át.

Dr. Ficzere Andrea a Magyar Kórházszövetség elnöke, Dr. Velkey György a Bethesda Kórház főigazgatója,
Ujvári Enikő a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány alelnöke, a zsűri társelnöke

Családbarát Kórházi Osztály címet idén 15 kórházi osztály kapott: 

Bajai Szent Rókus kórház

Csecsemő-és gyermekgyógyászati osztály

Minősített 2020

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

minősített 2020

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Koraszülött és újszülött pathológiai osztály

minősített 2020

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Gyermek onkohaematológiai és csontvelőtranszplantációs osztály

minősített 2020

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Fül-orr-gége és fej-nyaksebészeti osztály

minősített 2020

Debreceni Egyetem Klinikai Központ

Belgyógyászati Klinika Reumatológia

minősített 2020

Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelőintézet

Traumatológia osztály

minősített 2020

Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály

minősített 2020

Jávorszky Ödön Kórház

Ápolási osztály

minősített 2020

Jávorszky Ödön Kórház

Fül- Orr- Gégeosztály

minősített 2020

MRE Bethesda Gyermekkórháza

Csecsemőosztály

minősített 2020

MRE Bethesda Gyermekkórháza

Neurológiai osztály

minősített 2020

Szabolcs - Szatmár- Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Jósa András Oktatókórház

Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Osztály

minősített 2020

Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház Sántha Kálmán Szakkórház

Pszichiátriai Rehabilitáció

minősített 2020

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Jósa András Kórház

Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

minősített 2020

Emlékkönyv:

 
 Családbarát Kórház és Kórházi Osztály 2020 (PDF)

 

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!