Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Családbarát kórházak és a
boldog családok 7 szokása

A címben szereplő szókapcsolatokat, „családbarát kórház” és „boldog család” fájdalmasan ritkán látjuk így egymás mellett, pedig sok szép történet van körülöttünk. De - valljuk be - a hír nem az, ha valami működik, hanem az, ha nem funkcionál. Rendhagyó tehát ez a cikk, amiben összekapcsolódik a kórház, mint jó gyakorlatok inkubátorháza és a családi boldogság. Nézzük, hogyan lehetséges ez.

Családbarát kórházi gyakorlatok Magyarországon

Egy civil-szakmai pályázat keretében 2018 óta a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány munkaerőpiaci programja, a Balansz és a Magyar Kórházszövetség közösen gyűjti és jutalmazza azokat a kórházi osztályokat és kiemelten egy-egy intézményt, ahol különösen sok családbarát kezdeményezés van. Közel 100 kórházi osztály pályázott már hozzánk ilyen innovatív kezdeményezésekkel.

Mit jelent családbarátnak lenni kórházi környezetben? Egyszerre jelenti a betegek és hozzátartozók felé való nyitottságot, korrekt, odaforduló magaratartást, valamint az ott dolgozók felé való támogató hozzáállást, amely segít számukra megőrizni mentális egészségüket, elkötelezettségüket a pálya iránt és megtalálni a munka-magánélet harmóniát (az egyensúly ebben a szakmában tulajdonképpen lehetetlen) annak érdekében, hogy legyen erejük a napi feladatok ellátásához hosszabb távon is.

A családbarátságot a pályázatunk szemlélete kiterjedten kezeli: a fiatal, még nem családos emberek igényei éppen úgy benne vannak ebben az odaforduló, rugalmas szemléletben, mint a kisgyermekesek (nők és férfiak), vagy az idősebb generáció (a potenciális nagyszülők) igényei, élethelyzetei.

A díj történetében különleges szerep jutott a covid időszaknak, amely mindenhol nagy változásokat hozott, de a legtöbb terhet és változást az egészségügyben dolgozók élték meg és hordozták el. Mégis számtalan helyen az ellehetetlenülő beteglátogatás helyett nagy kreativitással online vagy levelezős, telefonos megoldásokat találtak ki, hogy a családdal való kapcsolat ne szakadjon meg és a családi szeretet segítsen a betegek gyógyulásában. Különösen sok COVID osztályról érkező történet bizonyította, hogy emberfeletti teljesítmény mellett is az empátia kreatív megoldásokat szül. Több helyen magas színvonalú online felkészítőket és tudásanyagot fejlesztettek ki a betegek tájékoztatása és a velük való kommunikáció segítése érdekében. Sok egészségügyi szakember egészen rendkívüli élethelyzetben állta meg a helyét, sokszor saját családja áldozatvállalása árán. A kollégák családjait, gyermekeit is támogatták: intézményi ovi és iskola a karanténok idején a kollégák gyermekeinek, mentális segítségnyújtás, sportolás és rekreációs lehetőségek kialakítása. Sokszor bele sem gondoltunk, amikor otthon dolgoztunk a gyermekeink mellett, akiknek szintén otthon voltak az iskolai óráik, hogy egy ügyelő orvos vagy szakápoló gyermekével vajon ki ült otthon az online órán?

Azonban a nagy terhelés lecsengése után is sok kérdés maradt velünk, velük, akik két rendkívüli évet adtak az életükből nekünk, sokszor a családjuktól extra lemondást várva.

Boldog családok

Ilyenek is vannak, sőt a legtöbb család a pszichológia „elég jó” fogalmával leírható (tehát nem tökéletes, de támogató és biztonságot adó) kisközösségként él, bár ezt a szókapcsolatot is ritkán látjuk leírva, ha valaki klaviatúrát ragad, inkább azért teszi, mert valami negatívat látott.

A fiatalok bölcsessége, hogy a statisztikák alapján nem a médiának, hanem a saját szemüknek hisznek és manapság is vágyott életforma a családalapítás -- csak a megvalósítás szokott egyre későbbre csúszni. Azért nevezem ezt bölcsességnek, mert a nagy boldogságkutatások, így például a Harvard 75 éven át tartó kutatása is azt mutatja, hogy a mély, jól gondozott kapcsolatok az egyedüli garanciái a boldog életnek. Sőt, akiknek voltak őszinte, szoros kapcsolataik, bónuszként, idős korukra egészségesebbek maradtak, vagy a betegségeiket jobban viselték.

Nem mindegy tehát, hogyan ápoljuk kapcsolatainkat. Életbe vágó, hogy ezt az egyet, a családi boldogságot igazán jól csináljuk.

És itt elérkeztünk a két gondolatszál, a családbarát kórházak és a boldog családok közötti összekapcsoláshoz.

Amikor a családbarát kórház pályázat zsűrijében az elmúlt évek terhei mellett született családbarát innovációkat olvastuk és közben a kórházakban dolgozók nehéz élethelyeztét is megismertük, nagy lett bennünk a vágy, hogy támogatást és köszönetet adhassunk valamilyen formában. Ezért örültünk a Kiváló Nevelési Kultúráért Alapítvány felajánlásának, hogy a „Boldog családok 7 szokása” – családi életet támogató, tudatosító színes workshopot tudtunk ajándékozni az erre nyitott kórházi dolgozóknak, korábbi pályázóinknál. A FranklinCovey által kidolgozott program eredetileg üzletemberek számára készült életvezetési és hatékonysági módszertan családi verziója, különleges csemegének számít tehát és egy tavalyi hasonló felajánlás kapcsán már személyes jó tapasztalataink is voltak róla.

A 7 szokás programok mindegyike ugyanazon a 7 alapelven nyugszik, függetlenül attól, hogy az üzleti életben, a köznevelésben, a magánéletben vagy családi közegben ismerkedünk vele. A szokások első fele a személyes eredményességről szól, a szokások másik felével a társas kapcsolatainkat tehetjük harmonikusabbá. Viszont a résztvevők összetételétől függően más-más csoportos feladatokban, interaktív gyakorlatokban és szituációs játékokban vesznek részt. 

A családos program során a vidéki és fővárosi kórházakból érkező résztvevők mentálhigiénés támogatást kaptak a tartós családi kapcsolatok megtartásához és fejlesztéséhez. A résztvevő családtagok elsajátították azokat a viselkedési mintákat, amelyek erősítik a szeretetteljes kapcsolatban lévő bizalmat és elköteleződést, a kommunikációs és konfliktuskezelési képességet, valamint a reziliencia, azaz a megküzdési, alkalmazkodási képességet. A program során nem csupán a készségeik fejlődtek, hanem azt megelőzően már a hozzáállásuk és gondolkodásuk megújítása is cél volt, hogy a frissült szemlélettel, a tudatos önnevelés és jellemformálás révén hosszútávon is kiegyensúlyozott családi közösségben élhessenek.

„A boldog családok 7 szokása” workshop keretében a következő témakörökkel foglalkoztak az egészségügy különböző területein dolgozó résztvevők: személyes felelősségvállalás és kezdeményezés, családi értékek és normák felállítása, szerepek és célok átgondolása; családi küldetési nyilatkozat megfogalmazása és prioritások meghatározása; családi naptár használata az összekovácsoló programok beütemezéséhez; az én-központú gondolkodás mi-központúra cserélése a családi életben; empatikus kommunikációval a másik gondolatainak, érzéseinek a megértése; a családtagok egyediségének értékelésével kreatív együttműködések kialakítása; a testi-lelki jólétét elősegítő családi hagyományok megteremtése.

Tudjuk, hogy jó szokásokat kialakítani csak hetek, hónapok gyakorlásával lehet. Ezért az egyes képzési modulok végén a résztvevők akciótervet készítettek a további fejlődés céljából, hogyan fogják az elsajátított ismereteket gyakorlatba ültetni és megosztani a családtagokkal, barátokkal, kollégákkal.

A workshop után több pozitív visszajelzés érkezett ilyen gondolatokkal:

  • Nagyon sok kiégett egészségügyi dolgozó van. Ez a képzés egy kicsit segített visszahozni a lelkesedésemet.
  • A képzés nagyon tetszett, nagyon hálás vagyok a lehetőségért, nagyon sokat tanultam.
  • Nagyon tömény anyag, még néhány napot szívesen eltöltöttem volna vele.
  • Az esetmegbeszélések segítettek a mélyebb megértésben.
  • Az egész képzés nagyon jól szervezett volt, a baráti, rugalmas, nyitott, elfogadó hangulat is tetszett.
  • Nagyon szépen köszönöm az ajándék képzést! Pont erre volt most nagy szükségem. Örülök a lehetőségnek.

Mivel „A boldog családok 7 szokása” workshop megerősíti a párkapcsolatokat és a szülői kompetenciákat, előtérbe helyezve a munka és családi élet összehangolását, és elősegítve a generációk közti együttműködést, ezért minden korosztályú családnak melegszívvel ajánlom ezt a mentálhigiénés programot.

Aki kedvet kapott „A boldog családok 7 szokása” programhoz, itt olvashat többet róla:
 eletrevalo7szokas.hu/7szokas_csaladoknak.pdf

A 2023-as Családbarát Kórház-díjakat a Magyar Kórházszövetség XXXV. Kongresszusán adjuk át 2023. áprilisában.

HKHK | 2023.03.24.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!