"Egymásrautaltságban élünk"
(TÁLENTUM, 38. rész)
haromkiralyfi.hu / 2021.09.21.
A magyar értelmező szótár szerint a hála köszönetből és lekötelezettségből összetevődő érzés, amely valaki iránt eltölt valakit valamely jó cselekedetéért, szívességéért, szolgálatáért. Ennek szavakban, tettekben való kifejezése, megnyilvánulása a köszönet. A hála mélyen emberi érzés, a köszönet pedig a lelkünk mélyén lévő forgatókönyv része. Hálásnak ugyanakkor nemcsak a másik irányában lehetünk, hálát adhatunk azért is, hogy élünk, hogy van jövőnk. A hála mutat rá arra is, hogy mi, emberek alapvetően egymásra utalt lények vagyunk. Szeptember 21-én, a Hála világnapján szeretettel köszöntjük az idén 80 éves prof. Dr. Bagdy Emőkét. A híres professor emerita, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa a hála érzésének összetett voltáról beszélt interjúnkban.
Mi jut kifejezésre a hálával?
Ha a háláról szólunk, évezredünknek azt a sajátos viszonyulását kell először említenem, hogy újra felfedeztük ennek a jelentőségét. Mégpedig úgy, hogy éppen a tudomány tartott elénk tükröt: vajon gondolunk-e arra, van-e miért, kiért hálát adnunk az életünkben? Mit jelent nekünk a hála?
Oda vezetnek a tudományos szálak, hogy a boldogságpszichológia – ami a pozitív pszichológiának egy nagyon erőteljes kifejeződése – kezdett azzal foglalkozni, hogy mi is a boldogság. A boldogság a legszubjektívebb összetett érzés az életünkben. Olyan, mint a fény. A fehér fény a teljes prizma minden színét tartalmazza, és amennyire összetett, ugyanannyira komplex érzelmek jelennek meg magában a boldogságban is. Ennek a „színspektrumnak” az egyik különleges, jóleső érzéssel járó összetevője a hála, mely az emberi lélekben, mindannyiunk lelkében van. Akkor jelenik meg, amikor ad nekünk valaki, vagy valami olyat tesz értünk, amire mi magunk nem volnánk képesek. Úgy érezzük, hogy valami olyan történik velünk, olyan jót tett a másik, hogy azt valahogy ki kell fejeznünk. Akkor csordul ki belőlünk a hála mondata, a köszönet, és külön hangsúlyozzuk azt is, hogy hálásak vagyunk a jótevőnknek. Őstörténet, hogy az emberiség az ilyenfajta egymást segítő kapcsolatokban valahogyan kifejezte ezt öleléssel, egy nonverbális megnyilvánulással. Tehát az jut kifejezésre a hálában, hogy valaki nagyon jelentőset tett értünk.
A hálának van szakrális vonatkozása is?
Az emberiség történetét követve teljesen egyértelmű. Maga a keresztény hitrendszer az alapvető köszönetmondáson, hálán alapul, hiszen a legmagasabb fokú hálaadás az Eucharisztia. Az emberekben igenis benne van, hogy hálásnak kell lenni azért, hogy van megváltás, van reménység, hogy volt és van Krisztus, aki él ma is, akihez úgy folyamodhatunk, mint közvetítő az Atyához. Ezt így tanítja a keresztény hitvallás. Ne felejtsük el, hogy mindaz, amit a kereszténység etikai rendszerében előír, parancsol, elvár vagy kér tőlünk, abban az is nagyon fontos, hogy tudjunk köszönetet mondani, tudjunk hálásnak lenni, tudjuk a szüleinket szeretni. Ez az életünknek a lelkünk mélyén lévő forgatókönyv parancsa, a mi kultúránk, a maga keresztény, európai beágyazottságában, és erről nem feledkezhetünk meg!
Pedig úgy tűnik, mégis megfeledkeztünk!
Sajnos megfeledkeztünk. Az utóbbi 200 év, a szekularizáció révén. Hiába van olyan természetesen mélyen, a génjeinkbe „bevésve” a kultúra – ami nem törlődik olyan könnyen –, de a felszíni viselkedés, a kultúrának az aktuális elvárásai, az ateista világ Istent letaszította a trónról. Az a fajta világ, amely a tudományt helyezte a legmagasabb pontra, a tudomány fölé pedig a pénz került, ami még a tudományt is korrumpálta. Egy másfajta értékrendszert kényszerített rá arra az emberi lélekre, amely alapvetően mélyen, sejtjeiben, génjeiben hordozta azt, hogy mi, azért mert élünk, hálával tartozunk. És itt kezdődik a hálának egy olyan kiterjesztett értelmezése, ami nem a konkrét, hanem az élet egészének értékelése, ami ott van mindannyiunkban, csak nagyon elhallgatásra került az elmúlt két évszázadban.
Mi lett elvéve az ateizálódással?
Az, hogy mi konkrét életrítussal, imádkozással, meditációval megköszönjük a mindennapokat, azt, hogy egészségesek vagyunk, hogy van jövőnk, hogy tudunk tervezni, hogy nem hullunk a semmibe, hogy egy betegség nem tesz kiszolgáltatottá. Vagyis az, amit a kultúra a kereszténységgel életre hívott belőlünk és újra és újra megerősített. Ezek alapvető mély érzések: boldogság, hála, jól-lét érzés, megelégedettség érzés…
Komoly nehézségben, történelmi viharok idején mi figyelhető meg?
A komoly tragédiák, a világháborúk megtanították az embereket arra, hogy tudjanak magának az életnek örülni. A nagy történelmi tragédiáknak egyik alapvető hatása az emberekre az, hogy amint egy bármekkora krízis rázza meg az életbiztonság talapzatát, és rendül meg a hitük számára fontos biztonság, egyben fel is támad, és erőre kap az a mély és elfojtott érzés, hogy egyrészt tudjunk segíteni a másiknak, másrészt hogy a másik tudjon ezért nekünk köszönetet mondani.
Nagyon közeli pozitív tapasztalatunk van erről, amikor elkezdődött a Covid!
Bizony. Az első nehéz szakaszban, ahogyan mi naiv, de mégis tisztaszívű módon az orvosok, ápolók helytállásáért az erkélyekre kiállva tapsoltunk, énekeltünk. A köszönetünket valamilyen módon ki akartuk fejezni, ha már közvetlenül a testi legintimebb kifejezése – kezet rázás, átölelés – akadályozott volt. Így üzentük meg a hálánkat. Bizonytalanságba kerültünk, beszorultunk. Tehetetlenné váltunk és jött, aki segített, és jöttek, akik segítettek, és kinyílt bennünk a hálaérzet és tudtunk köszönetet mondani. Az életveszély helyzeteiben ez olyan módon bújik ki az emberből, mint ahogyan az altruizmus, az egymást segítő érzés is genuin, eredeti érzés. Ha egymás mellé fektetünk két 10-12 hónapos gyereket és az egyik elkezd sírni – gyönyörű megható filmek vannak erről, – a másik odagurul hozzá, átöleli és megnyugtatja. De evolúciós szempontból nézve is kölcsönös egymásrautaltságban élő lények vagyunk, egymás nélkül senkik vagyunk, egymás nélkül elpusztulhatnánk. Ahogy anyára van szüksége a gyereknek, társra van szükség ahhoz, hogy családot alapítsunk.
Századunk pszichológiai vizsgálatai, kutatásai sokat foglalkoznak a boldogsággal, hálával, elégedettséggel. Mi újat hozott ez?
A 2000-es évhez köthető pozitív pszichológia egyik vezéralakja Sonja Lyubomirsky is e témákat tárta elénk magyarul is megjelent boldogság témájú könyveiben. Saját kísérleti kutatásai alapján írta le, hogy milyen biológiai jelentősége van bennünk, ha hálát fejezünk ki valaki felé. Történik egy olyan sajátos változás, amitől az immunrendszerünk jobban működik. Elindulnak olyan hormonáramlások, olyan idegingerület-átvivő anyagok – neurotranszmittereknek nevezi ezt a tudomány –, amelyek a testben végigáramolva minden pici sejthez elviszik az üzenetet. A pozitív hatásúakat úgy nevezzük: vitalitásgenerátor, életerő-serkentők. Ezek olyan szeretetserkentő – fájdalomcsillapító és kedélyjavító – hormonok, amiktől ugyanolyan jó érzés tölti el azt is, aki a köszönetet mondta, mint aki kapta.
Milyen érdekes, miközben a köszönet a másik ember felé árad.
Az altruista magatartásnak ez egy olyan pozitív vonatkozása, amire a szervezet biológiailag mintegy jutalmazza a cselekedetet. Aki segít a másiknak, az ezt megkapja. Nem a köszönetmondásért, az egy következő lépés, hanem azért, mert segített. Már elindul a szervezetében egy immun stimuláció. Ezért egymásnak segíteni voltaképpen magunkon segítés is, mert mi magunk is a kórokozóktól való harcot lefolytató rendszert, az immunrendszert erősítjük így. Megkapjuk ezt az áldást: te segítesz máson, te megkapod ezt a jutalmat, hogy a te egészségedet védő hadsereged erősödik általa. És még egy lépés. Aki a hálát kifejezi és ezt szavakba is önti, ...köszönöm neked, …de hálás vagyok neked,… és még az ősi módon esetleg egy öleléssel, vagy valamilyen fizikai szeretetkifejezéssel is visszajelzi, ő benne is ugyanilyen pozitív folyamatok indulnak el.
Kimondható tehát, immunbiológiailag igazolt, hogy a hálának egészségmegóvó szerepe van?
Ezt mi nem tudhatnánk, ha a tudomány a maga nagyon erős és kritikus eszközeivel nem vizsgálta volna. Ezzel kapcsolatban Sonja Lyubomirsky említi egy érdekes esetét. Egyetemi hallgatóinak kifejtette, vizsgálatai alapján hányszor kell naponta hálát adnunk, hogy egy olyanfajta belső egészségóvó aktivitás induljon el a testünkben, ami tulajdonképpen egy egészséggondozó magatartást biztosít. Azt a feladatot adta diákjainak, keressenek valakit, akinek valamiért nagyon hálásak, fejezzék is ki, hogy amit tőle kaptak az nagyon meghatározó volt az életükben. Volt egy hallgató, aki azt mondta, hogy ő senkinek, semmiért nem hálás, senkinek nem mond köszönetet. Aztán a feladaton mégis elgondolkodott, és eszébe jutott, hogy volt egy olyan tanára, aki az egyetemi felvételijére felkészítette, segítette. Írt neki egy e-mailt, hogy ezért, ennyi év távlatából is, hálával gondol rá. „Postafordultával” jött a válasz a professzortól, melyben leírta, hogy mennyire meghatotta őt a levél, és ő is szeretne valamit felajánlani. Egy egyetemi ösztöndíjat, ha elfogadja. Ez csodálatos példája annak, hogyan, miként, nyílik ki az emberben az adom és visszakapom, megsegítelek téged és te is engem. Összességében a hálának és az altruista magatartásnak valóban ilyen bizonyítottan pozitív egészségfenntartó szerepe van.
Milyen jó üzenetei vannak még a pozitív pszichológiának?
A XXI. század pozitív pszichológiájának szinte figyelmeztető üzenetei mellett - légy hálás, mondj köszönetet, fejezd ki ezt valamiképp… - szintén Sonja Lyubomirsky írta le, hogy fontos a világnézeted. Csinálj valamilyen személyes életfilozófiát. Ha nincs konkrét hit, világnézeted, tanulmányozd a nagy filozófusok munkáit, hogy megtaláld a te személyes életfilozófiád. És ott már helye lesz annak, hogy az életedért magáért, kinek, minek és hogyan mondasz hálát. Hát ilyen gazdag a hála visszatérése a mi életünkben, és így ágyazódik be a boldogságba. Azt is tudjuk, hogy napjában többször hálát adni, köszönetet mondani, azzal is jár, hogy odafigyelek a másikra, a másik szükségleteire, és ha ő tesz valamit, ami nekem jó, el nem mulasztom, hogy megköszönjem.
Boldogság és anyagi jólét. Milyen összefüggésben vannak egymással?
Kutatók megvizsgálták, hogy különböző gazdasági helyzetben élő államokban hogyan alakul a gyerekek boldogságszintje. Meglepő, hogy a New York-i felhőkarcolók világában és Banglades szegénynegyedeiben élő gyerekeknél mért boldogságszint közel azonos volt. Hogy lehetséges ez? Hiszen anyagi elesettségben, a nyomorban, hogy érezheti boldognak magát egy gyerek? A bangladeshi gyerekek azt mesélték, hogy sokan vannak testvérek, éheznek, ők pedig úgy vannak a szüleik segítségére, hogy naponta gyűjtögetnek, kéregetnek. És azután amikor a szüleik megdicsérik, átölelik őket és hálásak nekik, az maga a boldogság. Abban rivalizálnak, hogyan tudnák a szüleik és testvéreik létállapotát még jobban megsegíteni. Mert a boldogság definíciója: megelégedettség és elegendő pozitív élmény az életünkben. Az a bizonyos anyagi jólét a boldogság összetett integratív elméletében – ezt döbbenettel kell tudomásul venni – mindössze 10%. Gondoljunk a nyugati kultúra jólétben fürdő hajdani állapotára, és arra, ahogy nőni kezdett a szorongásos zavarok, depresszió, addikció, és a stresszbetegségek száma,… Ha annyira nagy jelentősége volna az anyagi jólétnek, akkor ott mindenkinek csúcson kellene lennie egészségben. De nem így van.
Mire van legfőképpen szükségünk a hosszú, boldog egészségben eltöltött élethez?
A Harvard Egyetem, dr. Robert Waldinger által publikált kísérletét szeretném itt megemlíteni. Tudósok 75 éven keresztül 724 ember életét követték fiatal koruktól máig, 2 évente felkeresve és kikérdezve őket. (2 célcsoportban – harvardi diákokat és bostoni hátrányos helyzetű fiatalokat. – a szerk.) Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen tényezőkkel függ össze a boldog élet? Nézték az egészségi állapotukat, azt, hogy mennyire érzik jól magukat a bőrükben és 80 éves korukig vagy azon átlépve is élnek-e még. És amikor különböző időszeletekben, átlagolva, hosszmetszetileg az adatokat kiértékelték, melyek az egészséges, boldog élet feltételei, a kísérlet mindkét csoportnál – bárhogyan is alakult az életük -, az 1. helyen azt mutatta ki, hogy a legmeghatározóbb az, hogy van valaki, aki számára te vagy a legfontosabb és viszont, tehát a kölcsönös fontosság. A 2. helyen a család; a 3. helyen pedig a baráti kör, vagy fontos személyek, akikkel olyan módon lehetek szoros kapcsolatban, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk, és ők is énhozzám.
Megnyugtató felismerés, hogy a boldogságunkhoz ennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a család.
Ezt egy másik vizsgálat is igazolta, mégpedig a wisconsini egyetem 50 éves kutatása. Megnézték a családi élet – ami az egyik fő életvonalunk – és az egzisztenciális élet – hivatás-munka vonalunk – előrehaladását az évtizedek alatt, és ezzel összefüggően az egészséges, biológiai és jó pszichológiai közérzetet nézték. A vizsgálatból kiderült, hogy döntő módon meghatározza a közérzetünket, egészségünket az, hogy a családi kapcsolati vonalunk milyen. Mert ha döcög is az egzisztenciális vonal, de a családi vonal stabil, akkor olyan egészségállapot detektálható, és olyan közérzet, amire azt mondjuk, hogy ez az egészség döntő feltétele.
Ebben a „családi vonalban” mi minden kap meghatározó szerepet?
Amikor az illető gyerekkorát vizsgálva kiderül, hogy a származási családjában a kölcsönös szeretetkapcsolat, az egymásra figyelés, az egymás iránt kifejezett segítés, a szükségleteknek a finom követése benne voltak abban az érzelemcsomagban, aminek alapján valaki azt mondta: nekem jó gyerekkorom volt. Aztán megnézték a felnőttkort is, hogy ott meg melyek azok a tényezők, amelyek a családi életben boldogság-összetevők, és egészség-erősítők. Kiderült, hogy a gyerekektől jövő öröm, vitalitásgenerátor, mert ez az öröm kivált fájdalomcsillapító-, kedélyjavító- és örömhormonokat, amelyek megerősítik a felnőtt biológiai egészségét is, és a lelkiállapotára is kihatnak. Döbbenetes, ha belegondolunk, hogy a gyerektől származó örömnek kitart a biológiai erősítőhatása, szemben a hedonisztikus örömmel, mely lefárad.
Bagdy Emőke kinek hálás, miért hálás?
Hálás vagyok az életemért, világháborús időben születtem, könnyen sor kerülhetett volna arra, hogy ne szülessek meg. De akartak engem! Talán a legfőbb, hogy gyakorló református hívő vagyok és ezért én az életemért vagyok hálás. Az Úristennek köszönöm. Számomra ő a magasabb erő, a világnézetemnek a talpköve, akihez folyamodni tudok imával, mindennapos hálaadásommal.
Hálás vagyok, hogy 80 évesen egészséges vagyok, nem győzök hálásnak lenni, hogy kapom ezt az erőt. Mert mit köszönhetek saját magamnak? Csak azt, amit teszek, amiért felelős vagyok. De az, hogy konkrétan bennem a biológiai folyamatok hogyan zajlanak, merre visznek, mikor lesz vége, azt teljesen rá tudom bízni erre a magasabb erőre. Én ezért csak azt mondom, nem is időt kérek, csak hogy legyen értelme az életemnek, hogy mindig tudjak valahogyan szolgálni, családomat, másokat, hivatásomat.
Elérkeztem az életemben egy olyan pontra, ahol nem kérek, csak hálás vagyok. Hálás vagyok azért is, amit még nem kaptam meg, mert tudom, hogy remélhetem, hogy megkapom.
Bennem mindezekért mély hálaadás működik reggel, ha felébredek, este, ha lefekszem. És arra gondolok, hogy lehet, ma éjjel indulok útnak, de nyitott kapu vár, és hogy ezért csak az a fontos, hogy ki tudjam fejezni, hálás vagyok a szép hosszú életemért!
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
