Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Sajtótájékoztató keretében indult el a Családbarát Köznevelési Intézmény pályázat

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2022-ben első alkalommal osztotta ki a Családbarát Köznevelési Intézmény díjat, melynek célja a kiemelkedően családbarát működésű köznevelési intézmények szakmai munkájának elismerése, emberbarát jó gyakorlatok megismertetése, valamint a társadalom figyelmének felhívása az ilyen élenjáró intézményekre.

A Mozgalom idén is keresi azokat a köznevelési intézményeket, amelyek családbarát jó gyakorlatokat folytatnak, és ezeket pályázat formájában is érdemesnek találják bemutatni. Az elismerés elnyerésére öt kategóriában (bölcsőde, óvoda, általános iskola, középfokú oktatási intézmény, alapfokú művészeti oktatási intézmény) lehet indulni. A pályázatnak két fókusztémája van: egyrészt az adott intézmény mint nevelő-oktató-szolgáltató, illetve mint család- és emberbarát munkahely.

Mint azt prof. dr. Bagdy Emőke, a zsűri tiszteletbeli elnöke a 2023-as pályázat indításával egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, örül, hogy létezik ez a pályázat, mert a közösségépítő, család- és gyerekbarát jó gyakorlatok kiépítése, fenntartása jó hatással van a diákokra, a tanárokra és a gyerekek családjára is.

Balatoni Kata zsűritag, a Pedagógus Expo szervezője elmondta, az óvodák, az iskolák a családot kell modellként maguk elé állítsák, hogy sikeres, megtartó közösségekké válhassanak.  

Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója elmondta, a jó tanár-diák-szülő kapcsolat a kezdetektől fontos volt az iskola életében. Ma az iskolában havi egyszer szülő sulit tartanak, ahol a tinédzserek szüleinek pszichológusok tartanak előadásokat. 

Bernyák Adrienn, a Zugligeti Általános Iskola igazgatója az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta a nevelésben.

"Amikor egy gyerek elindul otthonról, akkor olyan, mint egy mesehős. A pogácsába belegyúrjuk a tudásvágyat, jóindulatot, tiszteletet. De ez nem megy másképp, csak ha ott van a családi háttér és a szeretetteljes munkahelyi légkör is"

- fűzte tovább a gondolatot Kelemen Anita, a csetényi óvoda vezetője.

Lászity Jovánka, Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Könyvtár igazgatója azt mondta,

"úgy dolgozunk, hogy a gyerekek úgy érezzék, hogy a lehető legjobb helyen vannak".

A díjat minden évben minden intézménytípusból egy szervezet kapja, akinek a pályázatát – az előzetesen összeállított szakmai szempontrendszer alapján – egy nyolc tagú zsűri odaítéli.


Képen (b-j): Skrabski Fruzsina, a Mozgalom társelnöke, Pálfay Erzsébet, a Mozgalom alelnöke,
Csapodi Zoltán, Bagdy Emőke, Balatoni Kata, Lászity Jovánka, Bernyák Adrienn, Kelemen Anita

Beadási határidő: 2023. szeptember 20.

Nevezés, részletek: haromkiralyfi.hu/csaladbarat-koznevelesi-intezmeny-palyazat

A tavalyi díj nyertesei:

  • Zugligeti Általános Iskola
  • ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
  • Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, gimnázium, Kollégium és Könyvtár
  • Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Csetényi Óvoda és Mini Bölcsőde (Veszprém vm)

HKHK | 2023.06.12.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!