Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

„Elsős lettem!” – indul az iskola
(TÁLENTUM, 16. rész)


haromkiralyfi.hu / 2020.08.31.


Életünk meghatározó pillanata, amikor 6-7 évesen először lépjük át az iskola küszöbét. Az ott töltött általános iskolai évek élményei, tapasztalatai nagyban befolyásolhatják önbizalmunkat, továbbtanulási ambícióinkat, felnőttkori hozzáállásunkat a lifelong learning – élethosszig tartó tanulás – paradigmájához. Bécsy Gertrúd tanítóval az iskolakezdésről beszélgettünk.

Mióta van a pályán és miért pont az elsős kisiskolások tanítását választotta élethivatásának?

1983-ban kezdtem dolgozni tanítóként, később orosz nyelvtanári oklevelet szereztem, majd részt vettem egy posztgraduális képzésen, ahol német nyelvoktató képesítést kaptam. Tanítottam orosz nyelvet negyediktől nyolcadik osztályig, de visszahúzott a szívem az alsós gyerekek közé. Úgy érzem, hogy ez a korosztály áll hozzám a legközelebb, velük szeretek és tudok hatékonyan dolgozni. A négy év alatt bizalmi, szeretetteljes kapcsolat alakul ki a gyerekek, a szülők és köztem. Számomra ez az alapja az eredményes tanulásnak.

Mit tart legfontosabb szakmai céljának és ezt hogyan valósítja meg, milyen eszközökkel dolgozik?

A legelején az óvoda játékközpontúságából az iskolai tanulás tevékenységébe való zökkenőmentes átmenetet szeretném biztosítani. A tanulásban pedig az élményen alapuló, és a problémahelyzeteket megoldó tevékenységekkel fejlesztem a gyerekek alapkészségeit. Célom az önállóság fokozása, a kitartásra nevelés, az együttműködés erősítése, a képességek kibontakoztatása és a segítségnyújtás gyakorlása. Mindezeket mindig az adott tanulócsoport egyéni sajátosságainak figyelembevételével tervezem meg. A differenciált bánásmód és tanulásszervezés fontos eszköze munkámnak. Meggyőződésem, hogy a személyes példám, viselkedésem, beszédmodorom, a konfliktusok kezelésének mikéntje mutatja meg a helyes utat a gyerekeknek. Azt is tapasztalom, hogy a játékos tanulás egyre fontosabbá válik, hatékony, és megerősítik a humánus magatartásformákat is.

Egy nagyon fontos, új életszakasz kezdete ez, melyhez a fejlődéspszichológia külön életciklust rendel, és ennek krízise a teljesítmény vs. kisebbrendűség (Erik Erikson 4. szakasz: Kisiskoláskor). Hogyan lehet azt jól csinálni, hogy a sok kíváncsi, nyitott kisgyerek lelkesedése az iskola, a tanulás iránt fennmaradjon?

Szeretném minden gyerekben megtalálni és kibontakoztatni a tehetséget. Lehet az rajzkészség, jó ritmusérzék, gazdag szókincs, labdaérzék, logikai készség, természettudományos tájékozottság és sok minden más. Ha a gyerek tisztában van azzal, hogy mely téren tűnik ki társai közül, könnyebben veszi az akadályokat más területeken is. A másik kulcsszó a változatosság, erre számos példát tudok mondani! A tankönyv és munkafüzet használata mellett nagyon bevált, ha külső helyszínekre tudunk ellátogatni és „kihelyezett” órákat tartunk. Környezetismeret órán ki lehet menni a természetbe, el lehet látogatni egy piacra, vagy akár a közeli kertészetbe, vadasparkba. Énekórán meghallgatjuk az osztályban zenét tanuló gyerekek hangszeres bemutatóját, rajzórán pedig alkotás közben sokszor komolyzene szól. Matematika órán sok tárgyi eszközt használunk a számfogalom elmélyítésére. Igyekszünk gyakorolni a pénzzel való fizetést is, télen korcsolyázni és szánkózni járunk. Azt is megfigyeltem, hogy a könyvolvasással is hamarabb barátkoznak meg a gyerekek, ha egymásnak könyveket ajánlanak. A kerületi könyvtárba mindig beiratkozunk és részt veszünk a szervezett programjaikon. Csupa érdekes és praktikus dolog, amelyekkel jó, ha minél előbb találkoznak a gyerekek. Harmadik osztálytól fölfelé a projektor és a laptop használata rendszeres, a gyerekek már önállóan is készítenek prezentációkat különböző témákban, melynek élménye sokáig megmarad. Az is nagyon jó, hogy most már tudok válogatni az online tantárgyi feladatok és játékok bő választékából (pl. Okosdoboz, Wordwall).

Életünk folyamatos alkalmazkodás a világ változásaihoz. Hogyan van ez jelen az Ön pályáján?

A rugalmasság egyre fontosabb alapelve kell legyen annak, aki a pedagógus pályát valódi hivatásának érzi. Nem könnyű a növekvő elvárásoknak, új kihívásoknak megfelelni. Egyre több a sajátos nevelési igényű és a FIMOTA (FIgyelemzavar, MOtoros nyugtalanság, TAnulászavar) gyermek. Ők meghatározott számban lehetnek tagjai egy osztálynak. Emiatt is egyre nő az igény az iskolai pszichológus munkája iránt is, aki kiscsoportos, esetleg egyéni foglalkozás keretében dolgozik a gyerekekkel. Folyamatosan konzultálunk a haladásról, ötleteit, javaslatait én is beépítem a munkámba. Nagyon fontos, hogy naprakész legyen a szülőkkel az információcsere. A jó kapcsolattartás érdekében az esetleges problémát azonnal jelzem, szükség esetén egyéni fogadóórát beszélünk meg. Szintén fontosnak tartom a tantervi differenciálást, és törekszem arra, hogy a frontális órák mellett egyre nagyobb szerepet kapjon a pármunkában, padsoronkénti vagy csoportokban végzett munka. A szorgalmi feladatokkal pedig fel tudom kelteni az érdeklődést a tananyaghoz kötődő egyéb témákra. Mivel a legtöbb gyerek minimum nyolc órát eltölt az iskolában, alapvető a helyes napirend kialakítása. Ebben szerepelnie kell a tanuláson kívül minimum 60 perc friss levegőn töltött időnek, kötetlen játéknak, meseolvasásnak, lehetőség szerint kis kézműves tevékenységnek, rajzolásnak és szabad beszélgetésnek társakkal, tanítókkal. Ma már mindezek biztosítják a sokrétű fejlődést és a kiegyensúlyozott légkört.

Tavaly elvégezte a Jobb Veled a Világ Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzés Boldogságóra Programját, mely mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is alkalmas! Milyen pluszokat adott a napi munkájához?

A Boldogságóra továbbképzés tíz témán keresztül megmutatja, hogy egészségre és boldogságra születtünk - boldogsagora.hu/tajekoztato/. Boldogságszintünket két fontos tényező befolyásolja leginkább: a pozitív élményállapot elérése, és a mindennapok kihívásaival való megbirkózás. Óráimon első osztálytól folyamatosan tudom használni a tanultakat. Néhány hasznosnak tartott ötletet szívesen megosztok, amiket az alsó tagozatos gyerekeknél szoktam alkalmazni:

  • különböző jótettek vállalása; ehhez szükség lesz első sorban szeretetteli szívre, okos fejre, figyelő szemekre, kérést meghalló fülekre, kedves mosolyra, segítő kezekre és gyors lábakra

  • vacsora szervezése mesefigurák részére, mindenki a kedvenc eledelét kapja

  • boldogságkoktél készítése; vajon milyen összetevőkből áll, miből kell belőle több, kevesebb, miből a legtöbb, hogy boldogságot nyújtson.

  • a családfa ábra készítése közben beszélgetés a nagy és dédszülőkről, kikre hasonlítunk leginkább és miben

  • a különleges adventi kalendárium kinyitásakor nem tárgyi ajándékot, hanem egy teljesítendő figyelmességet találunk

  • a saját megrajzolt kéz ujjaiba beírunk öt dolgot, amiért aznap hálásak vagyunk

  • köszönő levél írása egy tetszőleges mesehős nevében, egy másik, történetben szereplő figurának

  • szeretetkupon készítése; a lap egyik oldalára kerül, hogy kinek, a másikra, hogy miért kapja és egy felajánlás, amivel örömöt tudunk neki szerezni

Mit szeretne üzenni most minden leendő elsősnek, és szüleinek?

Legfontosabbnak tartom, hogy a kisdiák szívesen jöjjön iskolába és bizalommal forduljon a felnőttekhez, ha segítségre van szüksége. Az általam leglényegesebbeknek tartott dolgokat szeretném most összefoglalni, amihez a szülők és gyerekek segítségét is kérem, hogy együtt megvalósíthassuk:

  • Fontos hogy motivált és kíváncsi legyen a kisgyerek, érezze meg, hogy a feladat sikeres megoldásával fejlődhet és ügyesedhet!

  • Jó, ha nem adja fel a próbálkozást, ha valami nem sikerül elsőre! Így tapasztalja meg, hogy a hibázás együtt jár a tanulással!

  • Fogadja el nyitottan, hogy vannak kötelezettségei, ha olykor megesik, hogy éppen nincs is kedve hozzá.

  • Tudjon minél többet a családjáról, legyenek színes tapasztalatai az őt körülvevő világról!

  • Örülünk, ha minél önállóbb a kisgyerek, étkezéskor, tisztálkodáskor, öltözködéskor.

Szeretettel várom új elsőseimet a 2020/2021-es tanévben, Zugligetben.

Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!