"Ficánkolós, folyton újrateremtő típus vagyok"
(TÁLENTUM, 39. rész)
haromkiralyfi.hu / 2021.09.30.
2005 óta, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmese napját. Ennek célja, hogy a mesével foglalkozó szakemberek és a meseszerető gyerekek, felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Ezzel kifejezzük a népmesék fennmaradásának fontosságát, a mesékben élő bölcsesség tovább hagyományozását. Nagy mesélőnk, Berecz András a mese újrateremtő, közösségépítő és világszépítő szerepéről mesélt.
Berecz Andrásnak mit jelent a mese?
A mesében az emberiség vágyai, álmai, világképe mind ott van, lehet benne halászni. Nincs alkalom, amihez ne lehetne odaigazítani. Én se okos, se bölcs nem vagyok, de hogy nagyon jó mesélni, azt el tudom mondani. A mesét a próza műfaj csúcsának tartom, amit az emberek évtizedek, évezredek alatt sütöttek ki, és egymáson próbáltak ki. Ilyen hatalmas ereje nem sok műfajnak van! Ha még nem volna csodálatos, akkor is csodálni kéne, mert az idők mélyéről szól. Ha van benne olyan gondolat, amit már másképp gondolunk, akkor is meg kell becsülni, mert a szüleink szüleinek dédszülei, azok dédelgették.
Énekesnek is tartja magát a mesemondás mellett. Jól megfér a két műfaj egymás mellett?
Nagyon jó, hogy mindkét műfajt űzöm, mert a mai magyar ember, ha hangszerkíséret nélkül, egész estén át énekel, akkor veszélyben van, mert az embereknek nem túl jó a figyelme. Tőlünk keletre ezt meg lehet csinálni. Vannak olyan lakodalmak Türkmenisztánban, a törökségben, iráni népeknél, hogy egyetlenegy kéthúrú hangszerrel egy lakodalmat kiszolgálnak két-három napig. De a moldvai csángóknál is még nem olyan rég, ha a kocsmában egy kobzás embert megfogadtak és egy hosszú balladát – ha szomorút, ha féktelen jókedvűt – elénekelt, azt az egész kocsmanép mind tudta hallgatni. Mindenki figyelt, és nem úgy volt, hogy ne ezt a nótát fújd, hanem az én kedves nótámat…. Tehát ha mesét énekkel, éneket mesével vegyítesz, akkor – ha jól csinálod – egyik ámulatból a másikba ejted a népet. Úgyhogy én ezt nagyon szeretem, főleg akkor, ha sikerül úgy megszerkeszteni, hogy amilyen gondolat feltűnik a mesében, az felbukkan az énekben is. Egy folyamatos történetet úgy raksz össze, ahogy a hímzésnél eltűnik a varrótű az anyagban, de lehet tudni, ha felbukkan, annak értelme van, mert mondjuk, kiadja magát egy virágforma, vagy egy madár. Ez egy hatalmas dolog, a műfajban szabadnak lenni, mert te szerkeszted meg. Ott mutatod meg, hogy te ezzel bánni tudsz. Megtanuljuk a régiektől a nótákat, de utána odaigazítja a mesemondó a maga világát.
Mindezek fontos kelléke Önnél még a humor. Fellépésein sok a vidámság, nevetés!
Örömöt okozni nagyon fontos. Ezzel Shakespeare mint vérbeli színpadi ember is foglalkozott. Rájött, hogy az okos ember fogalma az unalmas ember fogalmát meríti ki, ott fenn a színpadon. Műveiben is, a legérdekesebb, legnagyobb igazságokat a bolondos emberek mondják ki. A mesénél is így van. A legfájdalmasabb dolgokat is kedvesen, sokszor „hátra bukfencezve” mondjuk el. Csak akkor lehet átadni emberjavító, mély és néha fájdalmas igazságot, ha azt bolondosan mondod. Akkor bizony sikerül. Ez olyan, mint a fazekas. Ha mindig csak az agyagkorsót vinné ki a piacra, nem vennék meg, muszáj még mázzal kivirágozza. És akkor ugye, jaj de szép! Az a kis cifrázat, a vidám, derűs hangvétel el tudja juttatni az emberek szívéhez a nehéz gondolatot is. Egyáltalán az emberekhez eljuttatni a nehéz gondolatot, örökérvényű, megújuló probléma.
Hogyan készül az előadásaira, karban tartja valamivel a repertoárját?
Igen, sőt a legjobb, ha fellépésről fellépésre mindig újítgat is az ember. Amit hall, azt beilleszti az egyes részekbe, tehát engedi, hogy a világ hasson rá. Két füled van és egy nyelved, a mi mesterségünkben ez százszorosan igaz. Aki nem tudja tölteni magát a gazdag környezettel, az megfeneklik, az magát ismételgeti. Az én esetemben is akkor érzem magam formában, ha meg tudok másokat hallgatni, és megjegyezni, ami szép. És ami nem jó, azt a helyére tenni. Én úgy szoktam, hogy készülök rá, testben, lélekben, egész nap azon járatom az eszem, de amikor színpadra kerülök sokszor másképp lesz. Mert körbe nézek, és valami azt súgja, hogy ezt most nem így, hanem úgy, vagy nem az jön a számra, és én engedem. Én a ficánkolós, folyton újrateremtő típus vagyok, engem ez alkatilag jobban izgat.
Jelenleg mi foglalkoztatja, dolgozik valamin?
Sok mindenen munkálkodom párhuzamosan. Ott vannak a kutatómunkáim, gyűjtéseim: Az idős nótafák gondolkodása a dalaikról, vagy az állatterelő hangok gyűjtésem – egy részük torzóban van, mivel nehéz ezt a munkát a színpaddal összeegyeztetni. Amivel szintén több éve foglalkozom, az a lágerekben szerzett tréfás versek és dalok, amikből lágy legendákat teszek össze. Például amikor valaki az orosz hadifogságból fél lábbal hazajön oda, ahol már nem várják és nekiáll bolondozni, ezt érdemes nagyító alá venni. Ennek nagy ereje van!
Szép nagy családja van, úgy tűnik a gyerekek sem estek messze az almafától!
A legnagyobb fiam, István bőven megtoldotta a tudományomat, furulyázik is, szépen táncol, azt én nem tudok. A vonal azért ugyanaz. Erdélyben gyűjt, emberekkel folyamatosan barátságot tart, és azokból táplálkozik. Katika is nagyon szépen énekel, de színpadra nem tudom felvinni, nem akarja. Csendesen, inkább magának énekel. Misi nagyszerűen gordonozott gyimesi csángó zenét, és nagy barátságban volt Kocsis Zoltánnal, amikor 10-12 éves volt. Most nyert díjat az Anda Géza nemzetközi zongoraversenyen Zürichben. Marci fiam filmezéssel foglalkozik, tisztán és stílusosan énekel, őt is szoktam magammal vinni. A mi esetünkben is igaz volt a közmondás: A szó tanít, a példa vonz.
Berecz András fellépéseit ITT követhetik.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
