„Isten nem mond tollba, csak sugall” - (TÁLENTUM, 49. rész)
www.haromkiralyfi.hu / 2022.06.16.
„Isten nem mond tollba, csak sugall” – de hogyan ismerjük fel a sugallatot és hogyan találunk rá a lelki békére illetve arra a küldetésre, amelyben akár világelsők is lehetünk? Kassai Lajos - íjkészítő, lovasíjász, a modern kori lovasíjászat megteremtője, a Kassai Völgy megálmodója minden versenyt megnyert, amelyen elindult 1994 és 2019 között, köztük számos világkupa fordulót, nemzetközi lovasíjász versenyt, és a 2014-es Nyílt Lovasíjász Világbajnokságot. 5 Guinness Világrekordot állított fel. Pálfay Erzsébet beszélgetett vele.
Kevés, ennyire önazonos emberrel találkoztam eddigi életemben. Ezt legfőképpen minek köszönheti?
Ez annak köszönhető, hogy megtaláltam a helyemet és a dolgomat a világban, ami minden ember számára ad egyfajta stabilitást. „Úgy halad a micsoda, ha tudja, hogy kicsoda.” Odáig el kell jutnunk szerintem az önismeretben, hogy kik vagyunk mi valójában. És ha ezt tudjuk, akkor tudunk célokat választani, akkor bele tudunk állni egy küldetésbe. Ami engem mostanában foglalkozhat az a küldetés, ugyanis nem feltétlenül van mindenkinek küldetéstudata, akinek küldetése van.
A lovasíjászat lenne az ön küldetése?
Igen. Mert az én gyerekkori nagyon meghatározó képeim, amik efelé a kultúra felé vonzottak, azok búvópatakként újra és újra megjelentek, mígnem elhatároztam, hogy a gyerekkori hóbortomat tovább viszem, és hivatásos íjkészítő leszek. Rekonstruálni fogom az őseink íját, modern anyagok és technológiák felhasználásával. Ez indított el ezen az úton, és ettől kezdve jöttek az állomások. Első volt az íj elkészítése, aztán lóra ültem az íjjal, és jött a lovasíjászat. A lovasíjászat adta magát, hogy ebből egy iskolát teremtsek, amiből aztán meg a világszervezet jöjjön létre. (Kassai Lovasíjászat Világszervezet)
Az célja volt, hogy a lovasíjász bemutatóival bejárja a világot és létrehozza ezt a világszervezetet?
Soha nem volt ilyen célom. Én csak mindig igyekeztem az adott kor és helyzet kihívásainak megfelelni, és azt vettem észre, hogy újabb és újabb kapu nyílik, ami egy újabb tovább lépésre ad lehetőséget. Egyszerűen csak téglát téglára raktam, és ha most megnézem ezt az épületet, akkor számomra egy nagyon tetsző takaros épület állt össze. De ez 30 évvel ezelőtt nem volt megtervezve, csak olyan sejtések voltak. Isten nem mond tollba - csak sugall!
Manapság mennyire vagyunk érzékenyek ezekre a sugallatokra?
Azt gondolom érzéketlenebbé váltunk, mert nagyon kifelé figyelünk. A nyüzsgés felé fordultunk, az anyagi világ felé fordultunk, és ez sajnos elnyomja ezeket a finom hangokat. Kevéssé vesszük észre, hogy mi zajlik belül, mik is vagyunk mi valójában. Erre nyilván az internet, a reklámok is nagyban rásegítenek azzal, hogy a figyelmet külsőségekre irányítják. A boldogság valahol egy jacuzziban, új autóban, vagy egy csokoládé elfogyasztásával – ami a szeretet íze – megkapható!? Közben én lehetek a világ legjobb környezetében is boldogtalan ember, és lehetek egy nehéz környezetben is nagyon boldog. Ez azon múlik, hogy nekem milyen a lelki beállítottságom, és egy adott eseményt hogy fordítok le saját magamra.
Több interjújában is említi, hogy nagyon befele forduló kisfiú volt.
Valóban, introvertált kisgyerek voltam, ami a társas helyzetekben egyfajta zavartságban, szégyenlősségben nyilvánult meg. Zavarban voltam egy üzletben az eladótól kérni 1 kg kenyeret. Ugyanakkor nyitott voltam a világ felé, ez mindig is megvolt bennem.
Innen nagy önismereti utat járt be, kimagasló teljesítményeket ért el, ma Ön a világelső lovasíjászatban. Ehhez valamiféle különleges képességekre volt szükség?
Nem tudom különleges képességeim vannak-e? Inkább azt mondanám, hogy vannak életutak, és ha az ember megtalálja a saját helyét, saját szerepét a világban, akkor rendeződik az élete. Amikor a tudósokat megkérdezték, hogy mi a kosz, Planck a kitűnő fizikus adta meg a választ: az az anyag, ami nincs a helyén. Tehát az az ember, aki nincs a helyén, rossz környezetben van, aki rossz társkapcsolatban él, aki nem találta meg a helyét a világban, az önmagát is rendkívül nehezen fogja megtalálni, nem tud kiteljesedni. Nekem a lovasíjászat segített kiteljesedni.
Mit tart legfontosabb dolognak a 21. században?
Két dolgot, az önismeretet, és a közösséget. És a kettő szétválaszthatatlan. Ugyanis mi emberek, genetikailag és teremtetten közösségi lények vagyunk, nem érezzük jól magunkat egyedül. A közösség közös célokat jelent, közös munkát jelent, és még azt is jelenti, hogy azok az emberek, akik körül vesznek, akikkel együtt vagyok, azok engem elfogadnak, szeretnek, figyelnek rám. Van egy közös ügyünk, amiért közösen dolgozunk, és ezért a közös ügyért hegyeket tudunk megmozgatni. Nyilvánvalóan ez az én esetemben a lovasíjászat, de lehet ez egy kórus, egy szurkolótábor, egy kaláka munka…nagyon sok minden lehet. A munkának öröme van. Sajnos valahol (?!) eltűnt a munka tisztelete, és az, hogy csodálatos alkotni. Én nagyon szeretek dolgozni. Amikor létrejön egy valódi közösség - ahol az emberek egymást segítik, és azt nézik, hogy mit tud tenni a másikért, mit tud tenni a közös ügyért - és elér egy szintet a közösség minősége, akkor olyan pozitív energiák szabadulnak fel, amik ennek a közösségnek a lelki állapotát képesek stabilizálni, jobbá tenni, és az egyéneket egy egészséges mentálhigiénés állapotba hozni.
De hogy épülhet fel egy közösség, amikor a ma világa gyakran arról szól, hogy az egyén egy városi tömegben, egy metropoliszban mégis egyedül van?
A közösség alapja a sejt, a család. Az apa, anya, és a gyermekek, az odaszülető lelkek, akik majd emberré válnak. Ezek a mikroközösségek, ahol az élet lehet földi mennyország, vagy földi pokol. Mert sokan a családból kapják a traumájukat, és ezek a traumák esetleg transzgenerációs szinten végig hatnak. Ahogy egy élő szervezet működéséhez sejtszintű működésre van szükség, ugyanúgy, egy társadalomban, egy közösségben is nagyon fontos hogy a család rendben legyen. A családra kell nagyon nagy hangsúlyt fektetni, hiszen az innen kikerülő emberek képesek majd aztán egy olyan közösséget alkotni, ami ennek a családnak mintegy kitejesedése lehet.
Hogyan, mire neveljük a gyerekeinket hogy a jövő családjai „rendben legyenek”?
Megmondom őszintén, nem tudom. Mert, ahogy az önismeret és a közösség nem választható szét, ugyanígy a társadalom és a család sem nézhető külön. A társadalom és a család folyamatos együtt hatásban van, hiszen a családokból létrejövő társadalom hoz egy konszenzust arra nézve, hogy milyen elvárással vannak azok felé az emberek felé, akik a társadalmat alkotják. Vagyis megszületik egy társadalmi elvárás, majd ez a társadalmi elvárás a családokon keresztül nevelődik ki. Az én generációm 21-22 éves korára katonaviselt, családos, gyermekes férfi volt. Ez nem családi elvárás volt, hanem társadalmi. Ha nincs társadalmi elvárás az egyénnel szemben, akkor a család nem tudja, hogy mire neveljen. Milyen az a követelményrendszer, amit ma Európa támaszt az egyénnel szemben? Ezt ma nagyon nehéz megfogalmazni, és ezért vannak a legkisebb „sejtek” nagy bajban, mert a szövet és a szervezet már szétesőben vannak. Ennek a kultúrának az abroncsai fellazultak, a dongák szétesőben vannak, és a tartalom kifolyik belőle. Ezt a korszakot éljük ma Európában és hazánkban is.
Kassai Lajos otthon mire figyel a gyereknevelésnél?
Én arra figyelek elsősorban, hogy önmagamat adjam. Számomra a nevelés huszadrangú kérdés, a példa az erős. Az hogy mire akarom nevelni a gyerekeimet, az indifferens ahhoz képest, hogy milyen példát mutatok számukra. Megvan a magam értékrendje, amit nyilvánvalóan viszek tovább, de nagyon óvatos vagyok a számonkéréssel, hiszen ők már egy annyira más világba születtek bele, mint én, hogy össze se lehet hasonlítani. Mert hiába nevelem én a gyerekemet egészséges táplálkozásra, amikor bemegy az iskolába, és ott csokoládé automaták, és cukrozott ital automaták várják, és ha ő ezeket nem fogyasztja, akkor kiközösíthetik. Ha nincs mobilja, nincs rajta a TikTok-on, az problémát okozhat az ő kis társadalmába való beilleszkedésében. Az lenne ideális, ha azok az elvárások, amit a szülők támasztanak a gyerek felé egyezzenek az ő közösségének az elvárásaival. Az neurotikussá teszi a gyerekeket, ha van egy elvárás a családon belül, és egy egészen már elvárás van a közösségében.
Az önnél megforduló fiatalokat ma hogyan látja?
Nálunk a hagyomány nagyon erős. A lovasíjászat egy olyan kulturális tevékenység, ami mélyen ágyazódik be a magyar kultúrába, tradíciókba, és gyökerekbe. Akik idejönnek azok egy hierarchikus harcművészeti rendszerbe tagozódnak be. Egy kezdő megtanul utasításokat végrehajtani, majd amikor haladóvá válik, megtanul utasításokat adni. Ez egy fejlődési folyamat. Azt látom ma, hogy nem mennek át direkt utasítások. Aztán több mint 30 éve tartok Élő történelemórákat, és azt tapasztalom, ezalatt az idő alatt a gyerekek nagy változáson mentek át. Éves szinten több ezer gyerek fordul meg nálunk, van rálátásom a változásokra, viselkedésre, hozzáállásra. Például ma már nem köszönnek. Megérkezik egy csoport, én kinyitom a kaput, és csak úgy bejönnek. Megváltozott a mentális és fizikai állapotuk is. Olyan betegségek, amik az én gyerekkoromban csak a nyugdíjas generációra voltak jellemzők, már tizenéves korban előfordulnak. Meg a különböző fóbiák. Nincs olyan gyerekcsoport, hogy valamitől ne félne - a lótól, madártól, kutyától, ezek nagyon összetett és társadalmi szintű problémák.
Mindezekre gyógyír lehet a természetben töltött idő?
Ezekre nem. A természet, a ló, az a forma, itt a tartalom a lényeg. A tartalom pedig a család és a közösség összhangja. Attól hogy valaki felül a lóra vagy kimegy a természetbe, még nem lesz más. Mi már nem vagyunk annyira természeti lények, de mi még nagyon közösségi lények vagyunk. Ha a közösség a természetben tud működni, az a legnagyobb gyógyír. Képletesen mondva, a hajó süllyed, de vannak mentőcsónakok. Globális kihívásokra nem tudunk globális válaszokat adni, ezeken nekünk a mikroközösségekben kell gondolkodni. Létre tudunk hozni jól működő kis emberi közösségeket, hiszen arra van kompetenciánk.
Hogyan éli a családjával a mindennapokat?
A feleségemmel egy tradicionális környezetben élünk, egy tanyán, ahonnan a legközelebbi ember 1km-re van tőlünk. A környezet, lehetővé tesz egy tradicionális párkapcsolatot, ami attól az, hogy a szerepek – a klasszikus szerepek - úgy vannak felosztva, ahogy a nagyszüleink éltek. A „kint” az én vagyok, a „bent” a feleségem. Mondok erre egy példát. Egyik reggel kérdezi a feleségem, hogy tudtam-e aludni az éjszaka? - Persze, mint a tej. – mondom. Mert hol az egyik, hol a másik gyerek bömbölt egész éjszaka. Egy következő alkalommal én kérdezem őt: - Drágám tudtál-e aludni az éjjel? – Igen, mint a tej. – válaszolta. Csak mert a kutyák egész éjszaka ugattak. Háromszor mentem le a tanyát körbejárni, hogy mi történt, betörőt fogtak?…aztán a harmadik körbejárásnál találtam meg a rókatetemet, ami a ludakra támadt. – mondom neki. ….Én ugyanúgy hallottam a gyereksírást, ahogy a feleségem hallotta a kutyaugatást. Nálunk a szerepek zsigerileg vannak felosztva, és ettől alszunk nyugodtan. Ez látszólag lehet kényszer, de a körülmények kényszere, és nem egy domináns, egy erős személyiség kényszerítő akarata. Ezt az élethelyzetünk hozza, és úgy tudunk élni, és jól élni, hogy mi ezeket a feladatokat harmonikusan megosztjuk. Egyedül látom el a 15 hektáros tanyát, az év minden időszakában, amiben persze a nagyszerű mezőgazdasági gépek segítségemre vannak.
A Kassai Völgy, minden hónap első szombatján nyitott kapukkal várja az idelátogatókat.
Ennek 34 évre nyúlik vissza a története. Kezdetben arra irányult, hogy a tőlem vásárlóknak bemutassam az íjakat. Ma már a völgy egy kulturális zarándokhellyé vált, és nagyon sokan jönnek amiatt, hogy találkozzanak egy működő közösséggel. Az első találkozón hatan voltunk, ma már havonta 2-300 ember is idelátogat, hogy lássa, hallja és megtapasztalja ezt. A magyarországi lovasíjász közösségünk - jelenleg 300 fős - számára pedig állandó edzőtáborok vannak.
2015-ben film készült A lovasíjász-ról. Könyve jelent meg, sokfelé hívják előadást tartani, szívesen megy beszélgetésekre….
Egy ideje a közélet megtalált, pedig nem jelentkeztem rá, és nem járok sehová, de valahogy keresnek az emberek. Elmondom a véleményemet, és azt tapasztalom, ahogy én a világot látom, ez egy színfolt lett. Más húrokat pengetek, mint a mainstream. Úgy látszik ez a gondolkodásmód, ami bennem 60 éven keresztül érlelődött, ez most kezd kibomlani, érdekessé válni. Isten, haza, család! Az a tapasztalatom, ahogy ezekről gondolkodom, ahogy ezekről én tudok beszélni az az embereket érdekli, megértik, sokakat megérint, tudnak vele azonosulni.
Kassai Lajos, amikor járja a világot, a közösségépítés célja jelen van?
Ez olyan markánsan jelen van, hogy amikor egy nemzetközi bírónak – akár arab térségben, Kínában vagy Angliában - átadom a licence szerződést, akkor én nem azt mondom, hogy a világszervezet tagjává vált, hanem azt mondom, hogy ő egy új családtag, egy nagy család részesévé vált. És ez az ember nem csak egy sporthoz csatlakozott, hanem egy értékrendhez és egy kultúrához is csatlakozott, ami a gondolat, szó és cselekedet egységét jelenti. A Kassai iskolának is ez adja az erejét.
Az interjút Pálfay Erzsébet a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.