Kopp Mária 80’

haromkiralyfi.hu | 2022.01.14.

Idén, január 14-én ünnepelné 80. születésnapját. Magyar orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem–MTA „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője, a pszichológiai tudományok akadémiai doktora, és nem utolsósorban a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alapítója volt.

Életében sokféle szerepet töltött be. Személyében anyát, barát-sorstársat, pályatársat, kollégát, tanárt, vezetőt, mozgalom alapítót, önkéntes szervezőt vesztettünk el. Élete e fontos kapcsolatai emlékeznek rá:

Milyen volt ő……?

…..mint Édesanya?

Skrabski Fruzsina és Luca:

Fruzsi: Nagyon szoros viszonyom volt a Mamával, olyan bújós típus voltam, és állandóan az ölébe ültem. A legelső emlékem, hogy még csak a lábáig érek, tömött szoknya van rajta, és úgy ölelem meg, hogy beleszagolok a szoknyájába. Az a fő élményem, hogy egy nagyon mély, bensőséges szeretettel van felém. Nem szerettem, ha elmegy, mert sokszor volt konferencián. Ilyenkor a Papával vártuk a reptéren, meg törtünk neki mandulát. Ezek a kiskori emlékeim.

Luca: Anyukánk minden este, amikor fürödtünk beült hozzánk a fürdőszobába, akkor abszolút ráért, kérdezgetett, de bármiről beszélgethettünk. Az egyébként is egy meghatározó gyerekkori élményem hogy bármit elmondhatok a szüleimnek.

Fruzsi: A konyhában volt egy kör alakú asztalunk, amit esténként körbe ültünk. Mindenki elmesélte, hogy mi volt vele aznap.

Luca: Az étkezésekkel kapcsolatban, teljesen természetes volt, hogy együtt reggelizünk – még hétköznap is - és vacsorázunk. Apukánk gyakran készített ham and eggs-et. Mindig beszélgettünk. Arra is emlékszem még, hogy ezek pozitívak voltak, tehát nem volt olyan hogy a szüleink valakit szidjanak. Sokszor világnézeti témák is felmerültek, és ezek mindig építő jellegűek voltak. Ebből is látszik, hogy minket egyenlő félnek tekintettek, mindig bevontak minket is, nem az volt, hogy ők beszélgettek mi meg hallgattuk. A Papa szeretett velem filozófiai témákról beszélgetni. Mély hatást tett rám, hogy már egész fiatalon elmagyarázta Aquinói Szent Tamás istenérveit.

Fruzsi: A Mama meg inkább misztikus, és zárkózott volt. Ez nem azt jelentette, hogy nem éltek társasági életet, mert éltek, hanem azt jelentette, hogy nem adta ki magát érzelmileg, még nekünk sem. A Papa volt az egyetlen, akinek kiadta magát, de azon kívül senkinek sem. Nagyon egymásra voltak hangolva, nagyon érdeklődtek egymás iránt, és irántunk.

Luca: ahogy Fruzsi mondja, a köztük lévő kapcsolat nagyon harmonikus volt, mert az az 1-2 veszekedés, ami volt köztük, attól teljesen meg is rémültünk. Elvonultak a szobájukba, Fruzsi próbálta őket békíteni.

Fruzsi: emlékszem mondtam, hogy ne vesszetek össze, mert az nekünk rossz, és a versemet bedugtam az ajtó alatt. Erre elnevették magukat, és kijöttek. Ez nekem akkor jó érzés volt!

Ha mi veszekedtünk Lucával valamin, akkor a Mama mind a kettőnket leszidott. Tehát nem tett igazságot. Arra emlékszem, hogy mindig nekünk kellett egymás között lerendezni. Azt nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, csak nagyon megmaradt a kiskoromból. Aztán voltak még más nevelési specialitásai is. Nem szerette a divat játékokat, nem vett Barbit, Moncsicsit hiába könyörögtem. Azt viszont hagyta, hogy rendetlen legyek, és lehetett rossz jegyet is hoznom az iskolából. Arra emlékszem, hogy féltem megmondani neki, de hogy komolyan leszidott volna egy rossz jegyért arra nem emlékszem. Mindig bíztatott, hogy nekem más képességeim vannak, jók a kommunikációs képességeim – amit akkor nem értettem hogy az micsoda. Verseket írtam, azt nagyon támogatta, legépelte, nagyon büszke volt rám, ami érdekelt abban támogatott. Azt sem mondta soha, hogy kivel ne barátkozzam, sőt ha valaki megszorult a barátaim közül, volt, hogy anyagilag is támogatta. Szabadon élhettünk otthon!

Luca: Önállóságra neveltek bennünket, nem oldották meg helyettünk a problémákat. Nem is nagyon korlátoztak bennünket, és nem is szóltak bele egy csomó dologba. Ennek az volt az alapja, hogy éreztük, hogy bíznak bennünk, megvolt a bizalmuk irántunk. Mindig éreztették, hogy mi jók vagyunk, szeretnek bennünket, mi vagyunk a világon a legszebbek, legokosabbak – ezeket talán inkább Apukám hangsúlyozta – ha valaki bánt minket, azt azért teszi, mert irigykedik ránk, ezzel nekünk, gyerekeknek, önbizalmat adtak.

Fruzsi: A Mama át tudta kapcsolni az agyát. Vagy „dolgozó üzemmódban” volt, vagy „pihenő üzemmódban”. És mindig azt élvezte, amiben volt éppen. Ezt el is lestem tőle! De ha éppen dolgozott és odamentem hozzá hogy Mama figyelj, akkor lerakta a munkáját, rám nézett, és meghallgatta, amit mondtam, reagált rá, komolyan vette. Esténként úgy kapcsolt ki, hogy komolyzenét hallgatott, vagy olvasott a nagyszobában.

Luca: Igen, voltak idők, hogy rengeteget dolgozott, és mégis nagyon jól be tudta osztani az idejét. Este volt a saját ideje, meg a velünk töltött idő.

Fruzsi: Idilliek voltak a balatoni nyaralások. Úszás, aztán napozás a hegyoldalban, ahol volt a házunk. Arra is emlékszem, hogy a Mama olvas és én odabújok mellé, ő meg vakargatja a hátamat, Apukám kaszálja a szénát, aztán felülök a talicskán a szénára.

Luca: A vasárnap esti tihanyi mise után mindig sétáltunk, meg beültünk a Rege Cukrászdába, és somlói galuskát ettünk. Ezt mindig nagyon vártam. Most ahogy ezekről beszélünk, azon gondolkodom, hogy a Mamát nem lehet egyedül önmagában nézni, ő Apukánkkal alkottak egy egységet.