Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Kopp Máriára, mozgalmunk
alapítójára emlékeztünk


haromkiralyfi.hu | 2022.12.02.


Novák Katalin köztársasági elnök és Böjte Csaba is beszédet mondott a Kopp Mária orvos, pszichológus, mozgalmunk alapítója emlékére rendezett esten, amely egyben a Kopp Mária Emlékév lezárása is volt. Az est során bemutatták a Professzor Kopp Mária című 52 perces dokumentumfilmet Borsody István rendezésében. 

Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője, Kopp Mária lánya emlékezett elsőként a szakemberre. 

"Sokunknak nagyon hiányzik ő, pótolni ugyan nem lehet, de továbbvinni, amit elkezdett, azt lehet. Anyukám, Kopp Mária, apukámmal, Skrabski Árpáddal együtt elindítottak egy missziót. És mi, az egész ország folytattuk. A Három Királyfi országos hálózattá és szemléletformáló mozgalommá nőtte ki magát, a kutatásaik már nem csak a Magatartástudományi Intézetben, hanem a Kopp Mária Intézetben is folytatódtak, sőt a kormány a családok támogatását tette a legfontosabb stratégiai és ideológiai céljává. Itt vagyunk, 10 évvel anyukám halála után és biztos vagyok benne, hogy végtelenül büszke ránk a Mennyországból, büszkék ránk édesapámmal együtt."

Novák Katalin köztársasági elnök beszédében kifejezte: sajnálja, hogy nem ismerhette személyesen Kopp Máriát.

“De munkám során láttam azt a tiszteletet, ami övezte őt halála után is. Tíz éve dolgozom a magyar családokért, és lépten-nyomon örökségébe botlom." 

A köztársasági elnök három pillért nevezett meg mint a családpolitikát az utóbbi évtizedben meghatározó tevékenységet. Az egyik a Mozgalommal való szoros s együttműködés, a másik a Kopp Mária Intézet a Népesedését és a Családokért (KINCS) megalapítása 2018-ban, a családok évében. A harmadik a vágyott gyerekek megszületésének a kormányzati támogatása.

Kiemelte, hogy a mozgalomalapító munkássága alapvető módon határozta meg a családpolitika alakítását az utóbbi évtizedben. Kopp Mária volt az, aki rámutatott, hogy az államnak dolga van a téren, ott ahol akadályba ütközik, ahol nehézséget jelent a családalapítás.

“De vajon elégedett lenne-e Kopp Mária mindezzel a munkával? Talán nem egészen, de értékelné az erőfeszítést annak érdekében, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek.”

Felhívta a figyelmet, hogy 2010 óta legnagyobb mértékben itthon növekedett a gyermekvállalási kedv, hogy csökkent a válások és az abortuszok száma.

“Most ebben a nehezebb időszakban érezzük igazán, hogy a lelki egészség milyen fontos, és szükségünk volna az ő iránymutatására, segítségére.” 

Rámutatott: 1981 óta figyelhető meg itthon demográfiai csökkenés, a folyamatos fogyás. De Kopp Mária arra tanított, hogy nem szabad beletörődni mindebbe. Munkásságával felelősségvállalásra hívott: igent kell mondani egymásra, és a következő gyerekre.

Szathmáry-Király Hanna, Kopp Mária barátnője rövid visszaemlékezésében idézte fel Kopp Máriát. Vita, korholás, de mindenekelőtt pozitív, konstruktív hozzáállás jellemezte őt.  Mint mondta, férjével, a szociológus-mérnök Skrabski Árpáddal együtt Kopp Mária mindenben maximálisat akart adni: a családnak és a tudománynak. 

Böjte Csaba, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom egyik legnagyobb országos rendezvényének, a Gyereket a magasba! akciónak a mindenkori fővédnöke, ferences szerzetes is beszédet mondott az emlékesten. “A legjobb orvosság a gyerek, csak használat előtt jól fel kell rázni! Ettől az ember jó tíz évvel tovább él! Egyszóval jó dolog gyereket vállalni, nevelni, arra biztatok mindenkit, ne sokat várjunk!” - mondta, felidézve, hogy az általa vetett gyerekotthonokban mennyire fontos a gyerekek számára a közvetlen érintés, a magasba emelés, a velük való játszás.  

Prof. dr. Kopp Mária (1942-2012) orvos, pszichológus, klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alapító igazgatója és tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem és az MTA Mentális Egészségtudományok társult kutatócsoport vezetője. A magyar népesség életminőségét, a testi és lelki egészség összefüggéseit vizsgálta évtizedeken át. A Népesedési Kerekasztal szervezője és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megalapítója. Több mint 300 tudományos cikk és 11 könyv szerzője. 2012. április 3-án hunyt el.

 

Az esemény támogatója a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!