Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

A Kopp-Skrabski-díj a jó emberek Oscarja


haromkiralyfi.hu / 2021.11.04. (Frissítve: 2021.11.09.)


A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ötödik éve ítéli oda a Kopp-Skrabski-díjat, amellyel azokat a személyeket jutalmazza, akik egy egészséges társadalom, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemlélet népszerűsítéséért dolgoznak. Idén is azok kaptak díjat, akik mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért dolgoznak az élet bármely területén.

Az egyéni és házaspároknak szóló díj mellett idén már tudományos Kopp-Skrabski-díjat is osztottunk, ezzel tisztelegve a névadók és mozgalomalapítók, Kopp Mária és Skrabski Árpád társadalomkutatói munkássága előtt.

A zsűri döntése alapján 2021-ben a Kopp-Skrabski-díjat egyéni kategóriában Pál Ferenc katolikus pap és mentálhigiénés szakember kapta. A házaspároknak járó díjat Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter színészek kapták. A Kopp-Skrabski-díj idén első alkalommal kiosztott tudományos kategóriáját a Richter Gedeon Nyrt. támogatta. Ennek nyertese a 35 év feletti jelöltek közül megosztva Dr. Túry Ferenc pszichiáter, pszichológus és Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja; míg a 35 év alatti jelöltek közül dr. Sváb-Repponi Felícia jogász.

A közönségszavazatok alapján 2021-ben a Kopp-Skrabski-díj közönségdíját egyéni kategóriában Sipos József kárpátaljai református lelkész kapta. A házaspároknak járó közönségdíjat Kiss Verus és Csáki Gergő, a Császárvonal alapítói kapták. A tudományos Kopp-Skrabski-díj közönségdíjasa a 35 év feletti jelöltek közül Dr. Balogh Lívia pszichiáter, a 35 év alatti jelöltek közül Mesterházy Helga egyetemi oktató.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke köszöntőjében kiemelte: nagy öröm számára, hogy immár tudományos kategóriában is kiosztják a díjat, mert így szülei tevékenységének teljes palettáját be tudják mutatni. „Szüleim egy csodálatos társadalomért tevékenykedő, együtt dolgozó házaspár voltak, akik világszintű karriert futottak be, és ezekben a díjakban leképződik az egész életük, pályájuk” – foglalta össze.

Mint mondta, nagyon sok jó jelölt volt, nehéz volt a választás, de ebben a versenyben az is nyer, aki jelöltté vált. „Ez egy komoly rang, nagy elismerés, a Kopp-Skrabski-díj a jó emberek Oscar-díja” – tette hozzá.

A díjátadó összefoglalója

Méltatás

Pál Ferenc (közismertebb nevén Feri atya, Pál Feri)

Római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. 1996-ban szentelték pappá Esztergomban. 2000-től a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének tanára, ahol lelkigondozói, mentálhigiénés, szociális munka mesterképzés, valamint családtudományi és családterápiás mesterképzés szakokon tanít. Az általa létrehozott mentálhigiénés szolgálatot teljesítő közhasznú alapítvány évi mintegy 300 programot szervez, évente több mint 300 előadást tart művelődési házakban, közintézményekben. Az elmúlt 7 évben 200 cégnél tartott előadást. Eddig hat önálló könyve jelent meg, és több mint húsz kötetben találhatók írásai.     

  

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter

Nagy-Kálózy Eszter Kossuth és Jászai Mari díjas, kiváló és érdemes művész, Rudolf Péter Kossuth és Jászai Mari díjas, kiváló művész, rendező, színházigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Eszter és Péter társak a szakmában és a magánéletben: tökéletesen kiegészítik egymást a színpadon és a magánéletben egyaránt. Első közös színházi munkájuk az És Rómeó és Júlia, amelyet 21 éve játszanak. Több mint 30 éve házasok: egyszerre mutatnak példát a munka és magánélet szétválasztása és összeegyeztetése terén.   

          

Dr. Túry Ferenc

Pszichiáter, pszichoterapeuta, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének külső munkatársa. Orvosi diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte. 2007-2016 között vezette igazgatóként a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetét. Fontos kutatási területét képezték az étkezési zavarok, ugyanakkor magyar és nemzetközi szinten is magasan kiemelkedő családterápiás kutatásokat is jegyez.       

  

Dr. Pongrácz Attila

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja, doktori fokozatát történelemtudományból szerezte. Tudományos kutatásai fókuszában a család és karrier kérdéskörének vetületei állnak, rendszeresen ad elő nemzetközi konferenciákon is a témában. Kutatói tevékenysége, oktatói elhivatottsága és önkéntes egyházmegyei családreferensi feladatvállalása mellett kiemelten sokat tett azért, hogy a Széchenyi Egyetem ,,Családbarát Egyetemmé'' váljon. Személyében, mint felsőoktatási kutató, oktató és vezető, valamint hatgyermekes családapa, hitelesen és magas színvonalon egyesül az elismert elméleti kutatói és a változásokat sikeresen előmozdító megvalósítói én.   

          

dr. Sváb-Repponi Felícia

A Dominó Konzultációs Műhely alapítója, melynek célja, hogy gyermekvédelmi ügyekben, családi viták esetén többfókuszú támogatást nyújtson jogász, pszichológus, szociális munkás mentor bevonásával, továbbá szakmai konzultációkat szervez a területen működő szakemberek részére. A Direkció Alapítvány szakmai vezetője, melynek célja hátrányos helyzetű gyermekek és családok mentorálása, adományosztások, oktatási programok szervezése. A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájának munkatársa. 

Sipos József

Református lelkész. Kárpátalján szolgál és ott segíti a Munkács és Nagyszőlős kórházaiban szülői felügyelet nélkül otthagyott gyerekeket. Csapatával megalapította a KEGYES (Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése) Jótékonysági Alapítványt, amely keretében gyermekotthonokat támogatnak, a magukra hagyott gyermekeknek hoztak létre fejlesztőszobákat illetve naponta látogatják és segítik a kórházban hagyott gyermekeket testi és lelki szükségükben.

  

Kiss Verus és Csáki Gergő

Kiss Verus egészségügyi szakújságíró, férje Csáki Gergő szoftverfejlesztő.  A Császárvonal alapítói. Három fiúgyermekük mellett valósították meg a hiánypótló kezdeményezést, mely ingyenes mobilapplikációval, szakértői Facebook-csoporttal, weboldallal, Youtube-csatornával, szakmai workshopokkal, és egy Hegmesék nevű projekttel segíti a császárral szült anyákat és a szülés körüli szakembereket. Tevékenységük több tízezer magyar anyának nyújt támaszt abban, hogy megszülethessenek a kívánt gyermekek, és a hasi szülés kapcsán átélt esetleges negatív érzéseken, tapasztalatokon felülkerekedve egészséges, kiegyensúlyozott, az öngondoskodásban is magára találó édesanya állhassa meg helyét a családjában, a társadalomban.

Dr. Balogh Lívia

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának pszichiáter szakorvosa. Betegellátási és kutatómunkáját a felnőttkori figyelemhiányos és hiperaktivitási zavar területén végzi. Doktori értekezését is az ADHD témájában írta, jelentős mértékben gazdagítva a hazai tudásbázist ezzel az állapottal kapcsolatban, mely számos család esetében komoly kihívást jelent a szülőknek és gyermekeknek egyaránt. Számos páciens gondozóorvosa, munkája során gyakran végez családterápiás konzultációkat.

Mesterházy Helga

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán a Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézetének docense. Fiatal korát meghazudtoló mélységű elköteleződést mutat a gyermek- és a családi fenntarthatóságra történő szocializáció és környezeti nevelés kérdésköre iránt. Gyermekkora óta aktív természet- és környezetvédelmi akciókban. Kutatási területe a magyar nagy- és apróvadról lévő ismeretközlés, élőhelyismeret és erdő-védelem. Hiteles szakember, aki a szakterület alapjait a családjából hozta, s kutatásaiban a praktikumra és az életkori sajátosságokra fókuszál.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!