Lelki egészség: illeszkedés a világgal
(TÁLENTUM, 19. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.10.10.
1992 óta október 10-én emlékezünk meg a lelki egészség világnapjáról. Ennek a napnak a célja a lelki egészség fontosságának középpontba állítása és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek megváltoztatása. A lelki egészség mint a boldog élet kulcsa állt Kopp Mária, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapítója kutatásainak a középpontjában is. Dr. Grezsa Ferenc orvos, pszichiáter, egyetemi adjunktus és intézetvezető róla is megemlékezett, amikor arra kértük, villantsa fel szakmai pályafutását, amely által a hazai mentálhigiéné fejlődése is kirajzolódik. Nagyinterjú.
Tanár úr, meséljen a gyökereiről!
Hódmezővásárhelyen születtem, nevelkedtem, pár éve pedig ismét hazaköltöztem. Számomra fontos a vidékiség, a vidéki lelkület, a vidéki értékrendszer. Anyai nagyszüleim Békés megyéből származtak, apai nagyszüleim pedig a Kiskunságban éltek. Az Alföld mikrokultúráját többféle nézőpontból, már gyerekkoromtól megtapasztaltam, megéltem. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségiztem, ami egy 300 éves múltra visszatekintő iskola, melynek abban az időben is határozott nemzeti jellege, karaktere volt. Minket hazaszeretetre neveltek a tanáraink, ami az akkori viszonyok között bizony az ellenállás egyik formája volt. Innen a szegedi orvostudományi egyetemre mentem, majd a 80-as évek elején pszichiátriai pályára léptem.
Akkoriban milyen volt egy pszichiátriai osztály? Még nagyon más időket éltünk!
Szegeden a II. Kórházban kezdtem el a pszichiátriai munkát. Az egész szegedi járást elláttuk, ami felölelte Szegedet, a szegedi környéki tanyavilágot, és legalább 6-8 falut. Sokféle problémával kerültek be a klienseink a nagy klasszikus pszichiátriai esetektől kezdve a neurózisig, a legkülönbözőbb addiktológiai és öngyilkossági problémákig. Emellett a szegedi járás detoxikáló (kijózanító) állomása is ott volt az osztályunkon, ami naponta 15-20 alkoholmérgezett személy behozatalát jelentette. Nagyon sok emberi sorssal tudtam itt találkozni, és ami különösen hasznos volt, az úgynevezett szociálpszichiátriai működésmód, amely elsősorban akkori főorvosom, Dobranovics Ilona szemléletének volt köszönhető. Nagy hangsúlyt fektettünk a bekerülő kliensek szociokulturális környezetének a feltérképezésére, problémáikat természetes közösségeik, kapcsolataik tükrében, összefüggésében értelmeztük. Részletesen elbeszélgettünk minden bekerült klienssel a családi viszonyokról, neveltetéséről, szülei és nagyszülei életéről, munkájáról, és így tovább. Mindez fiatal orvosként azért volt nagyon tanulságos, mert a szegedi járás – tehát a mi ellátási körzetünk – legalább három- négyféle nagyon markáns kulturális jelleget mutató régióból állt. Egyszer ott volt Szeged a panelövezeteivel, illetve a klasszikus belvárosi atmoszférájával … már ezek mikrokultúrája között is nagy különbségek voltak. Aztán voltak, akik a Szeged környéki falvakból kerültek be hozzánk, ami megint egy más miliő, és nem utolsósorban a tanyavilágból, ami pedig különösen sajátos kultúra, ahol még az sem mindegy, hogy ki melyik dűlőben él, melyik dűlőből származik. Azokból az élettörténetekből, amelyeket a kórházban hallhattam, igen sokat megtudhattam a dél-alföldi világról. Pszichiáterként tehát nagyon jó pályakezdésben volt részem.
A szakmában töltött első éveiből milyen meghatározó élményei voltak?
A mondottakon kívül még két fontos hatás ért. Bekapcsolódtam a „Szociálpszichiátriai Műhelybe”, amely országszerte 20-25 fiatal pályakezdő kollégából állt: pszichológusok, pszichiáterek, szociológusok, szociális szakemberek…. Akik olyan problémákkal foglalkoztak hivatásszerűen, amiket azokban az időkben elhallgattak, hisz’ még jócskán benne jártunk a kommunista rendszerben. A nyilvánosságban nem igen volt szó arról, hogy hány öngyilkosság van egy évben, milyen a munkásszállón élő százezrek sorsa, vagy hogy az országban milyen súlyos a kábítószer- vagy az alkoholprobléma. Azokat a jelenségeket, amelyekkel hivatásunkban találkoztunk, a műhelytalálkozókon megpróbáltuk közösségi társadalmi összefüggésrendszerbe ágyazni. Ez nagyon érdekes és tanulságos programsorozat volt, több évig zajlott. A másik, számomra jelentős esemény szintén a 80-as évek elejéhez kötődik. Két alkalommal is volt Szegeden egy nemzetközi konferencia a személyközpontú megközelítésről, ami akkor a humanisztikus lélektannak bontakozó irányzata volt. Maga Carl Rogers (1902-1987, amerikai pszichológus, a humanisztikus pszichológia egyik alapítója) is ott volt a konferenciákon. Nagy élmény volt számomra vele találkozni, megismerkedni egy alapvetően új szemléletmóddal, együtt lenni külföldről érkező kollégákkal, egyáltalán tanulni a személyközpontú kommunikációt. Ezek voltak a legfontosabb források, amikből szakmai szemléletemet merítettem. A lényegét úgy foglalnám össze, hogy szakemberként, pszichiáterként próbáljuk észrevenni a kliensben az embert a maga kapcsolatrendszerével, kulturális hátterével, és próbáljuk meg áthidalni azt a távolságot, ami formális módon egy orvos és betege között gyakran megjelenik. Ezért én sosem viseltem fehér köpenyt a kórházban, és ma is hálás vagyok, hogy ezt az akkori főnököm elnézte nekem.
Ekkortájt már küszöbön volt a rendszerváltás!
1986-ban felkértek, hogy az akkor megalakuló szegedi Ifjúsági Drogambulanciának legyek a vezetője. Ez volt Magyarországon az első drogambulancia. Második munkahelyi vezetőmre, Farkasinszky Teréz főorvosnőre is jó érzésekkel gondolok vissza, akit még életében magyar Teréz anyának neveztek el. Országosan is az elsők között volt, aki fogadta és gyógyította a kábítószeres fiatalokat. Akkor, amikor e problémának a puszta létezését is letagadták. 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum oldalán bekerültem a parlamentbe, és négy évig országgyűlési képviselő voltam. Pályámat ez is segítette, hiszen ráláttam az egészségügyi és a szociális terület szervezésére, a jogalkotás módszereire. Ez a tapasztalat a későbbiekben is segítségemre volt. Visszatérve hivatásomba a Testnevelési Egyetem mentálhigiéné tanszékére hívtak, ahol közreműködhettem az akkor megalakult mentálhigiéné szak akkreditációjában és képzési programjában. Ott már tanárként dolgoztam. Azoktól az évektől orvosi identitásom egyre inkább tanári identitássá alakult át bennem, ma már elsősorban tanárnak tartom magam. Valószínűleg ez sem véletlen, ilyen módon szüleim hivatását viszem tovább, mindketten tanárok voltak.
Innen már egyenesen a Károli Gáspár Református Egyetemre vezet az útja?
2001-ben hívott Bagdy Emőke professzor asszony, hogy menjek át a Károli Egyetemre, ahol megalakult a pszichológiai tanszék (akkor még tanszék volt) és annak keretében szervezzem meg a mentálhigiéné szakot. Ez meg is történt. 2002-től kezdődik tulajdonképpen az a korszaka a pályafutásomnak, amikor már a mentálhigiéné képzése, szervezése, egy határokon átívelő magyar lelki segítő hálózat kiépítése hatja át a tevékenységemet. Emellett még orvosi munkát, a Kallódó Ifjúságmentő Misszió (a Református Egyház drogmissziója) különböző intézményeiben voltam szupervizor, illetve konzultáns pszichiáter. Időközben öt tanszékkel megalakult a Pszichológiai Intézet, melynek egyik tanszékét, a Pszichológiai Továbbképző Központot én vezetem.
Mit jelent a lelki egészség fogalma, milyen összetevői vannak?
A lelki egészség nem azonos a boldogsággal, valamilyen ideális állapottal. Nem is a lelki működések, vagy a kapcsolatok tökéletességét jelenti. Inkább egyensúlyi állapotként lehetne leírni, ami az önmagammal, a környezettel és a tágabb világgal való illeszkedést, a hétköznapok kihívásainak való megfelelés képességét jelenti. Azt, hogy felismerve valós belső szükségleteinket, azok mentén képesek vagyunk kapcsolatainkat önmagunk és mások számára – legalább is viszonylag kielégítően – alakítani. Mindennek fontos feltétele a nyílt és hiteles kommunikáció, amely révén a személyközi kapcsolatok inkább támogató jellegűek – és nem megterhelőek – a bennük résztvevők számára. A személy egyensúlyteremtési képessége nyilvánvalóan a gyermekkorában gyökerezik, a gyermekkor mikro-kultúrájában, a körülvevő közeg légkörében. A család életének, értékrendszerének, identitásának jellemzőiben. Abban, hogy a család értékvilága mennyire megalapozott, stabil, proszociális.
Sajnos nagyon sok gyermek problémakezelési módként szülei veszekedésével, dohányzásával, ivásával találkozik, erre tanul rá. A lelki egészség mint egyensúlyi helyzet kapcsán külön is fölhívnám a figyelmet a környezet iránti viszonyulás jelentőségére. Viszonyulás a közvetlen környezethez: szeretteinkhez, családtagjainkhoz, a rokonsághoz, a szomszédsághoz, a munkatársakhoz, de tágabb értelemben az egész külvilághoz is. Kulcsfogalom az illeszkedés, az összeillés a környezettel, az összerendezettség átélése. Ha úgy érzem, hogy a körülvevő világ számomra kiszámítható, problémáimat képes vagyok kezelni és van értelme az életemnek, akkor átélem, hogy összhangban vagyok a világgal, amelyben élek. Még sokféleképpen lehetne értelmezni a lelki egészség fogalmát, de mindig az a kérdés, ha valami az egyensúlyi állapotot veszélyezteti, képesek vagyunk-e arra, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt. Ehhez mindenekelőtt a biztos önazonosságra és önértékelésre van szükség: tudjam, ki vagyok, mi dolgom a világban, mit akarok elérni, gyökereim hová nyúlnak. Ezek az értékek is a családban gyökereznek. Identitás és önértékelés – e kategóriák „körül forog” szerintem a mai, XXI. századi emberiség, különösen az európai és az észak-amerikai társadalmak. Az identitás és az önértékelés megszilárdítása, vagy újrafogalmazása körül. Minden önazonosságot erősítő folyamat a lelki egészség szempontjából kedvező. Másfelől a lelki egészségre, az individuumokra és a közösségekre nézve minden olyan folyamat negatív hatású, amely az identitást elbizonytalanítja, megkérdőjelezi, vagy megpróbálja átrajzolni.
Kik gyakorolták a legnagyobb hatást szakmai önazonosságára?
Mindenekelőtt a Buda Bélával való munka- és – talán mondhatni – baráti kapcsolatom volt legnagyobb hatással rám. Nagyon sokat tanultam tőle. Először talán még mint szigorló orvos találkoztam vele, egy előadását hallgattam 1980-ban. Attól kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de kapcsolatban voltunk egészen a haláláig. Nemcsak intellektusa volt kiemelkedő, hanem személyisége is nagyon megnyerő volt. Kopp Mária professzor asszonnyal is kapcsolatban álltam. Egy időben felkérésére orvostanhallgatóknak tartottam előadásokat drogmegelőzési témakörben. Az ő munkássága is komoly hatást gyakorolt arra a képzésre, amit most irányítok. Az ő és férje, Skrabski Árpád kutatásai minden általam ismert más kutatásnál hangsúlyosabban támasztották alá az egészségi állapot és a közösségi integráció, a közösségi kapcsolatok minősége közötti összefüggést. Ezek az eredményeik programunkban már paradigmaként kerülnek elő az órákon. Végül, de nem utolsósorban Bagdy Emőke professzorasszonyt kell megemlítenem. Hiszen a tőle kapott felkérés, majd folyamatos és ma is tartó emberi és szakmai háttértámogatás alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy egyetemi munkámat nem csak tartalmasnak, de örömtelinek is megélhetem.
Mire számíthat az, aki jelentkezik a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés képzésére?
A mentálhigiénét, a lelki egészség kategóriáját mi nem orvosegészségügyi szempontból, hanem inkább a lelki kultúra, a közösségi kapcsolatok, a közösségi kapcsolatok minősége és hálózata összefüggésében értelmezzük. Néhai Kézdi Balázs pécsi professzor egy nagyon fontos tanulmányában állapította meg, hogy a mentálhigiéné multi- és interdiszciplináris tudományos háttérben, és az adott történeti kor viszonyrendszerében alakul, ezért minden külön kulturális entitásnak megvan a saját mentálhigiénéje. A lelki egészségi problémák tehát kultúraspecifikusak, a hazánkban előtérben álló mentálhigiénés problémák is a magyar kultúrával, szociokulturális sajátosságokkal összefüggésben jelentkeznek. Ha pedig a magyar kultúra összefüggésében értelmezzük a lelki egészéget, magától értetődik, hogy a magyar kultúra határai nem esnek egybe az országhatárral. Ezért munkatársainkkal olyan programot kezdtünk el, amely a Kárpát-medence legtöbb magyarlakta régiójára is kiterjed. Erdélyben már a nyolcadik évfolyam kezdi meg tanulmányait, Felvidéken a negyedik, Kárpátalján a harmadik, és Szabadkán, a Délvidéken pedig az első évfolyam. Lassacskán egy átfogó Kárpát-medencei magyar lelki segítő hálózat épül fel, amely létezik, napról napra bővül..
Kik jelentkezhetnek, és kik jelentkeznek ezekre a képzésekre?
A mentálhigiénés szakra diplomások jelentkezhetnek. Főleg olyanok jönnek, akik már segítői területen dolgoznak: az egészségügyben, a hitéletben, a szociális ellátórendszerben, a köznevelésben, vagy egyéb más ilyen területen. Most már közel másfélezer azoknak a végzett és jelenlegi hallgatóinknak a száma szerte a Kárpát-medencében, akik hivatásszerűen is azzal foglalkoznak, hogy gondoznak, gyógyítanak, tanítanak, hitéletben segítenek. Ezek a kollégák új szemléletmódra, képességekre tesznek szert a képzésünkben. Hálózatba szervezésük alapja a Buda Béláról elnevezett Mentálhigiénés Forrásközpont, amely egy nagy zártkörű internetes portál. Csak volt és jelenlegi hallgatóink, illetve a tanárok férhetnek hozzá, akik általa napi kapcsolatban lehetnek, szakmai háttértámogatást nyújthatnak egymásnak. Facebook csoportja szintén zártkörű, jelenleg már 911 tagja van. . Évente rendezünk Hálózatépítő Konferenciát is, mindig más régióban. Már öt ilyen volt, általában 140-150 szakember érkezik szerte a Kárpát-medencéből. Sajnos az idei, Zeteváraljára tervezett konferenciát a járvány miatt el kellett halasztanunk.
Hogyan tartható fenn, vagy fejleszthető lelki egészségünk? Forduljunk rendszeresen segítőhöz?
A közösségek, a társadalom lelki egészségi szintje, mondhatnám úgy is, hogy kapcsolati, lelki kultúrájának a minősége, alapvetően nem a hivatásos szolgálatok fejlettségétől, vagy hozzáférhetőségétől függ – bár ezek nagyon fontosak, – hanem az úgynevezett természetes támogató rendszerek működésétől. A magyarság lelkiállapotát sem az határozza meg elsősorban, hogy hány pszichiáter vagy mentálhigiénés szakember van az országban, hanem az, hogy a családokban mint elsődleges természetes támogató közegben, milyen élet zajlik. Ugyanis a hétköznapi élet magától értetődően folyamatosan felveti azokat a kérdéseket, problémákat, amelyekkel valamit kezdeni kell. Mert ha nem tudunk velük mit kezdeni, akkor elmélyülnek. Szorongáshoz, nyomott hangulathoz, különböző egyéb lelki tünetekhez vezetnek, melyek, ha – például mert elmarad a szakszerű mentálhigiénés segítés – tartósan fennállnak, akkor belőlük betegségek fejlődhetnek ki. Ez a Kopp Mária-féle modell alapüzenete: a nem megfelelő módon befolyásolt, elhanyagolt feszültség, szorongás levert hangulatbetegségi tünetté, azaz depresszióvá, szívinfarktussá, daganattá alakul.
Ismét hangsúlyozom, a kiindulási pont a család. Még mindig ez a legfontosabb természetes közösségünk, közegünk. Döntő jelentősége van, mi történik, amikor a család tagjai leülnek ebédelni, hogyan töltik el a hétvégéjüket, hogy kelnek fel reggel, mi történik, amikor a munkából, vagy az iskolából hazajőve otthon újra találkoznak. Milyen a kapcsolat a családtagok között? Ki-ki hozza a napi tapasztalatait, kérdéseit, élményeit, és ha megfelelő, szeretetteljes, nyílt kommunikációs családi közegben ezeket sikerül kibeszélni, ha minden családtag megértésre talál a többiektől a maga kérdéseivel, problémáival kapcsolatban, akkor mintegy fel is „vérteződnek”, ütésállóbbá válnak. Ezért gondolom, hogy a jó mentálhigiénés szakember elsődlegesen a természetes közegeket szolgálja, és munkájának az előterében áll, hogy tudása szerint erősítse a családokat, valamint a baráti, kortársi szomszédsági, munkahelyi közösségeket.
Ebben sokaknak nagy segítség lehet még a civil- és egyházi közösségek támogatása is…
A civil szervezetek, egyházak átmenetet jelentenek a „hivatásos” és a természetes támogató rendszerek között. Karitatív, szociális, köznevelési, közművelődési területeken támogatják a polgárokat. Ezen a téren az egyházak tevékenysége meghatározó. Az egyházi szervezetek körében számos olyan konkrét program van, amely tevőlegesen, konkrétan segíti a családokat, a nyugdíjasokat, a fiatalokat… A hit ápolása, és a hitélet maga, - ami az egyházaknak elsődleges feladata – a lelki egészség szempontjából rendkívül pozitív. Az Istenben hívő ember sosincs egyedül, mindig van kihez fordulnia, kihez szólnia, kiben és miben reménykednie. Az imádkozás gyógyító erejű, erősíti a személyt, bizalmat önt belé, reményt táplál benne, jövőképet jelent a számára. Mintegy kiemeli őt a hétköznapok olykor szürkének megélt világából, és a transzcendenciához, a végtelenhez való kapcsolódás lehetőségét adja, amely ugyancsak a lelki egészség egyik összetevője.
Mennyire lehetünk optimisták identitásfejlődésünk alakulása szempontjából?
A szabad identitásfejlődés lehetősége Magyarországon évszázadokra nyúlóan sérült: vagy az osztrákokhoz, vagy a törökökhöz kellett húzni, előlük menekülni, velük alkudni, előttük meghunyászkodni. Ennek az eleve nehezített identitásfejlődési folyamatnak aztán a kommunizmus évtizedei jelentették talán a legsúlyosabb tehertételét. Leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy alkura kényszerült a magyar társadalom jórésze. Ha lemond szabadságának nagy részéről, cserébe kaphat némi egzisztenciális kedvezményt. Ez a kimondott-kimondatlan alkufolyamat a személyes és közösségi identitásfejlődés, a szilárd értékrendszer kialakulása szempontjából rendkívül káros volt.
Azért a kilencvenes évektől változások indultak el, és különösen az elmúlt évtizedben látom kedvezőnek (bár nem ellentmondásmentesnek) identitásfejlődésünk folyamatait. Ma már senkinek sem kérdés, hogy a nemzet és az ország határai nem esnek egybe. Múltunk, a történelem ismerete bizonyos mértékben kezd helyreállni. Ma már nincs olyan releváns közéleti szereplő, aki megkérdőjelezné, hogy 1956 forradalom volt. Anyaországi és határon túli diákok tízezrei keresik fel egymást különböző szervezett programok keretében, vagy akár saját kezdeményezésükre is. Mindez nagyon bíztató, és egyértelműen azt jelzi, hogy nemzeti önazonosságunk kezd újra épülni, erősödni.
Összességében optimista vagyok, és bár látom a számos nehézséget, remélem, hogy biztosabbá, érettebbé váló önazonosságunk révén képesek leszünk egyre hatékonyabban kezelni ezeket a nehézségeket. Aki tudja, hová gyökeredzik, tisztában van felmenői életével és értékeivel, aki hozzájuk viszonyítva határozza meg önmagát és alakítja ki jövőképét, az a személy bizonyára képes lelki egyensúlya kialakítására és fenntartására is.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
