Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Március 17. - Az alvás világnapja

Az alvás világnapja az Egyesült Államokból indult és célja felhívni a figyelmet az egészség, az alvás, az életmód és a közlekedés összefüggéseire. Az alvás kiemelkedően fontos része a mindennapoknak, de még mindig kevesen gondolnak arra, mennyire fontos egészségük megőrzésében az alvásuk minősége. Dr. Purebl Györgyöt - a Semmelweis Egyetem Alvásmedicina Grémiumának elnökét, a Magyar Alvástársaság Alapító tagját hívtuk a téma szakértőjének.

Régóta, 1995 óta alváskutatással foglalkozik. Akkoriban mi vitte a figyelmét erre a tudományos területre?

Egyrészt minden orvos szembesül azzal, hogy sok alvászavaros betege van, és azzal is, hogy erre nem megoldás az, hogy egyszerűen csak altatót szed valaki – ez, mint gyakorló orvosnak nekem is probléma volt. Másrészt ekkor kezdtek az alvásmedicina kutatások egyre ismertebbek lenni. 1995-ben volt pl. a WHO híres, úttörő kutatása, amelyben megmutatták, hogy tényleg milyen gyakori az inszomnia. Harmadrészt volt egy lelkes és inspiráló közeg itt Magyarországon, különböző területekről jövő orvosokkal, akiket nagyon érdekelt az alvás.

Kellett vajon az alvásnak egy világnapot szentelni, ez a nap mire hívja fel a figyelmet?

Véleményem szerint azért, mert az alvást sajnos a mi kultúránk elhanyagolja, és nem kezeli megfelelő helyén, illetve általában elmondhatjuk, hogy a kultúránk nem alvásbarát, és az alvászavarok száma növekszik. Egy évben egyszer fontos egy picit megállni, és ezt tudatosítani.

A legújabb Hungarostudy kutatásban egy külön részt szentelnek e terület kutatásának. Milyen konklúziók születtek?

A legfontosabb eredményünk az, hogy a vizsgált személyek túlnyomó többsége körülbelül 8 órát alszik rendszeresen. Ez nagyon szép, mert a világon az alvásidő általában rövidül, ami nem jó. Úgy látszik, Magyarországon ez nincs így és ez nagyon nagyon jó.

A különböző életkori szakaszokban szervezetünknek mennyi az ideális alvásigénye? Érdekes hogy az újszülötteknél, kisgyermekeknél szülőként még mekkora jelentőséget tulajdonítunk ennek, aztán....

Ez egyénenként is változik, de felnőttkorban olyan 7-8 óra körül van a legtöbb ember számára. Vannak természetesen keveset alvók, akiknek tényleg ennél sokkal kevesebb is elég, de ők nagyon kevesen vannak. A magát keveset alvónak tartó emberek többsége valójában nem tartja fontosnak az alvását, és ezért alszik keveset, pedig többre volna szüksége. Az alvásigény élethelyzetekben is változhat: pl. megnő, ha tanulnom kell, vagy ha fertőzés éri a szervezetet. Mindkét esetben fokozottan veszem igénybe a memóriarendszereimet: az egyikben az agyamét, a másikban az immunrendszeremét – a kettő sok szempontból mutat hasonlóságokat egyébként.

Az alvásunk mennyiségének és/vagy minőségének milyen hatása van az egészségre?

A nem kielégítő alvás hosszú távon egészségkárosító lehet: hizlal, növeli a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió kockázatát, és ezeken keresztül a szív- érrendszeri betegségeket is. Egy több mint egymillió ember adatát feldolgozó európai vizsgálat szerint a tartósan (hónapokon, éveken át tartó) öt óránál kevesebb alvás növeli a halálozást. Fontos viszont, hogy egyszer- egyszer alhatunk ilyen keveset nem dől össze a világ, ettől még nem hízunk és depressziósak sem leszünk - viszont másnap ne végezzünk baleseti veszéllyel járó tevékenységet.

Röviden, milyen tehát a jó alvás?

Pihentető, ami azt jelenti, hogy nincsenek másnap nappali kialvatlansági tüneteim, és a nap nagy részében aktív és kreatív tudok lenni.

És melyek az alvászavar jelei?

Ha a fentiek nem teljesülnek, tehát ha a nappalaimban fáradt, kialvatlan vagyok. Ezen kívül számos egyéb specifikus tünet is van – jelenleg 88 alvászavart ír le az ide vonatkozó diagnosztikus rendszer. Vannak furcsa éjszakai viselkedések, túl kevés alvás, túl sok alvás, alvásfüggő mozgás- és légzészavarok, rengeteg féle tünet és betegség.

Mi az, amikre figyelnünk kellene, és amit tudatosan tehetünk, hogy kielégítő legyen az alvásminőségünk?

Nagyon egyszerű: éljünk egészséges és alvásbarát életmódot. Az egészséges életmód alappillérei: Egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás, a lelki egyensúly megőrzése, és a rendszeres, alvásbarát életmód. Ha mindezt tartani tudjuk, nemcsak egészségesebbek leszünk, de az alvásunk is jobb lesz – a kettő nagyon összefügg.

Az interjút Pálfay Erzsébet a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.

TÁLENTUM | 2023.03.17.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!