Március 25. a magzatgyermek világnapja
(TÁLENTUM, 46. rész)
haromkiralyfi.hu | 2022.03.25.
Magyarországon az abortuszok száma jelentősen visszaesett az utóbbi évtizedekben, a tinédzsereké azonban sajnos kisebb mértékben, aminek fő oka a megfelelő szexuális felvilágosítás hiánya. A témával kapcsolatban „házunk vendége” a magzatgyermek világnapján Keresztes Ilona, Prima Primissima díjas újságíró, szerkesztő.
Gyerekektől gyakran kérdezik a felnőttek: mi leszel, ha nagy leszel? A te esetedben erre mi volt a válaszod?
Két terület nagyon erősen jelen volt a családomban. A tanári hivatás és a zenei tehetség. Édesapám magyar-történelem szakos tanár volt, édesanyám és a testvére is zongoratanárok. Ők fontosnak tartották, hogy mindannyian zenét tanuljunk, mert tudták, hogy ez pótolhatatlan kincseket ad egész életünkre. Aztán elég hamar kiderült, hogy mindannyian tehetségesek is vagyunk. Emiatt a tanáraink és a szüleink is tereltek bennünket a zenei pálya felé. Én csellista voltam, szerettem csellózni, de nem szerettem gyakorolni. Emellett vonzott az úszás, szerettem a színjátszást, de a legjobban a rádiózás és a tévézés tetszett. A sport nem volt opció nálunk a hangszer miatt. A színészet elérhetetlennek tűnt, ahogy a média világa is. Így hát maradt a zene. Elindultam a zene útján, diplomát szereztem, de mindig éreztem, hogy nem ott vagyok, ahol lenni szeretnék. Csak felnőtt koromban, négy gyerek megszületése után nyílt meg a lehetőség arra, hogy újságíró lehessek. Hála Istennek, hogy így történt.
Aztán évtizedekig rádiós szerkesztő voltál, majd főszerkesztő és olyan témákat választottál a "Vendég a háznál" adásokban, amivel egyfajta "online segítőként" voltál jelen sok magyar család életében.
Eleinte minden érdekelt a rádiózásban, azután szűkült a kör. A család lett a főtéma. Nagyon érdekelt még a hit, a vallás, de ez akkor, amikor kezdtem, csak nagyon óvatosan jelent meg a közszolgálati rádióban. Főként erre definiált műsorokban lehetett szó egyházról, hitről, Istenről. Később máshol is, de inkább a nagyobb ünnepek kapcsán. Mindenesetre a Vendég a háznál tematikája olyan volt, hogy úgy éreztem, a legfontosabb dologról beszélünk. Abban tudunk segíteni, hogy a családok egészségesek legyenek, és a gyerekek ebben az egészséges mentális légtérben tudjanak felnőni.
Fotó: Czimbal Gyula / MTI
Személyesen neked mit adott ez az időszak?
Nagyon sokat köszönhetek ennek az időszaknak. Nagyon jó lehetőség volt naponta 20 perc, amit szabadon megtölthetek családi témában. Talán még sokan emlékeznek a szerdai telefonos napra, amikor az adás ideje alatt a készülék mellett vártam a hallgatók hívásait. Rengeteg tapasztalatot szereztem, tanulságos történeteket és komoly hozzászólásokat kaptam a hallgatóktól. Gyakran egymásnak is segítettek rajtunk keresztül. De ennek az ideje lejárt. Ehhez a segítséghez ma már internetes felületek adnak lehetőséget, nem kell hozzá a rádió telefonszáma.
2021-ben, 23 év után váltottál. Mi zajlott akkor benned?
Eközben bennem az dolgozott, hogy miközben a gyerek a téma a műsorban, többet kellene beszélni arról, hogy mikor kezdődik a gyermekkor, mikor indul el az ember élete. Úgy gondolom, hogy az a tanácstalanság és ellentmondásosság, ami az egész világ gondolkodását jellemzi ezzel kapcsolatban, nem egészséges és nem logikus. Tudományosan mindennel tisztában vagyunk, de mégsem merjük kimondani azokat az igazságokat, amelyek már bizonyítottak és nyilvánvalóak. Mindenféle emberi jogokat kreálunk extrém identitású, apró embercsoportok igényei alapján, miközben a gyerekek az édesanyjuk méhében nem lehetnek biztonságban. És ha a legkisebbek védelmére kelsz, a világ fanatikusnak nevez.
Milyen tervekkel indultál tovább?
Azt szerettem volna, ha az emberi élet kezdetéről rendelkezésünkre álló tudást minél többekhez el tudjuk vinni. Azt szeretném, ha nem volna fura kijelentés, hogy a legkisebbeknek is joguk van az élethez. Azt remélem, hogy a kismamák, ha krízisben vannak, valódi segítséget kapnak a krízisük megoldásához, és nem az abortusz felé toljuk őket, miközben arról győzködjük, hogy képtelenek a saját gyermekük ellátásra. Arra törekszem, hogy egy embert ne lehessen pusztán sejtcsomóként emlegetni a kora, mérete vagy tartózkodási helye miatt, és hogy az orvosoknak ne legyen elfogadott munkaköri tevékenysége apró gyerekek életének kioltása. Ennek megvalósítása rengeteg időt, energiát és főként szabadságot igényel. Ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom a közszolgálati kereteket, felszabadítom az időmet, a mozgásteremet, és ennek az ügynek szentelem magam.
Az önkéntessség régóta jelen volt az életedben. Életvédelemmel, magzatvédelemmel foglalkozol.
10 éve dolgozom az Együtt az Életért Egyesülettel a kismamák segítésében. Ennek keretében létrehoztunk egy képzést fiataloknak, ahol az emberi élet indulásáról és méhen belüli fejlődéséről tanulhatnak. Kilenc hónap éppen egy tanév, ezért tanév rendszerű csoportban nagyon jól működik a képzésünk kilenc témája. Ezt meghívott előadók segítségével valósítjuk meg. Akik levizsgáznak a képzés végén, tagjai lehetnek a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) közösségnek, és szolgálatot teljesítenek. Előadásokat tartanak, beszélgetéseket szerveznek, cikkeket írnak, média szerepléseket vállalnak, rendezvényeken standolnak. Az is gyakran előfordul, hogy az egyetemistáink a szakterületük szerint komolyabban is foglalkoznak az emberi élet védelmének valamelyik szegmensével (pszichológia, orvostudomány, biológia, jog, politológia…stb).
Fotó: Czimbal Gyula / MTI
A harmadik évezredben hogyan lehet jól képviselni a "magzatember" jogait, és milyen kilátásokkal, amikor olyan kérdésekben maga akar dönteni az ember, mint a saját neme, vagy az élete vége, gondolok itt az eutanáziára?
Van egy nagy előnyünk a harmadik évezredben: az egyre több tudás, amit bizonyítani is tudunk. Az én gyerekkoromban még nem tudhatták a nők, hogy milyen a gyermekük a születés előtti hónapokban. A FÉSZ programjain gyakran találkozunk sokgyermekes szülőkkel, akik a filmünket vagy a makettjeinket látva meglepődnek, hogy milyen szép kis ember a baba már 10-11 hetesen is. És mindig találkozunk érintettekkel is, akik azt mondogatják: „bárcsak valaki elmondta volna nekik mindezeket időben. Akkor másképp döntöttek volna, és most nem kellene súlyos veszteséggel és lelki teherrel élniük az életüket.” Vannak a nőknek, de néha a férfiaknak is nehéz emlékeik, amiről soha nem beszélnek, de a mi fiataljainknak megsúgják egy-egy előadás vagy rendezvény alkalmával. Ez különösen megdöbbentő számunkra. Könyvet írhatnánk ezekből a történetekből.
Említetted az eutanáziát, ami az élet végét érinti, de nagyon sokszor összeér az élet kezdetével. Arról szól, hogy szakítsuk meg az életét annak, aki olyan beteg, hogy már nem gyógyítható. Ilyen betegség gyermekkorban és magzat korban is van. Azt tapasztalom, hogy míg az idősek eutanáziáját sokan elfogadják, a gyerekekét már többen vitatják. Közben a magzat korú gyermekeknél természetesnek tartják születésük előtt. Gondoljunk a harmadik trimeszteres abortuszokra beteg diagnózis esetén, vagy a New York államban működő jogi lehetőségre, amely a születés pillanatában is engedi a baba életének kioltását egészen addig, amíg nem haladt át a szülőcsatornán.
Kemény mondatok ezek…
…de azért kemények, mert mélyen megrendítenek mindenkit, aki belegondol. Mivel tehetetlennek érezzük magunkat, önvédelemből távol tartjuk magunktól az egészet. Pedig tudjuk, hogy a történelem során nagyon sok változás azzal kezdődött, hogy voltak, akik bátran beszéltek a kényes kérdésekről, és egyre többen lettek, akik komolyan vették azt. Én azt választom, hogy beszéljünk róla, adjuk át a tudást, és próbáljuk elérni a változást.
Férjeddel négy fiúgyereket neveltetek fel, és már unokátok is van. A családodban, családoddal megélt élettapasztalat mennyiben hat a munkádra, érdeklődésedre, és fordítva?
Az én családom alapvetően mindig az élet pártján állt. Ennek köszönhetem az életemet. A nagymamám súlyos beteg volt, amikor édesapámat hordta a szíve alatt 1935-ben. Nem javasolták neki, hogy megszülje a gyermekét, de ő az életet választotta. Ezért születhettem meg én is később a ’60-as években, amikor 200 ezer felett volt az abortuszok száma évente. Édesanyámnak összesen öt lánya született ebben az évtizedben. Mindannyiunkat vállalt, szeretettel fogadott. Most 21 unokája és 18 dédunokája van. Ennyit számít egyetlen élet melletti döntés. Sosem voltunk gazdagok, sok nehézséggel küzdöttünk, de nem ezek a meghatározó élményeim, hanem az, hogy van egy nagy családom, ami a legfontosabb számomra, és hogy mindig van testvérem, akire számíthatok.
Mit jósolsz, milyen élet vár az unokáinkra? Hogyan tudjuk okosan felkészíteni a változásokra a jövő nemzedékét?
Nyilván nem tudok jósolni, nem is lehet, mert a jövő nincs készen. Mindannyiunk döntéseitől és az ebből fakadó cselekedetektől függ. Olyan élet vár az unokáinkra, amilyet teremtünk a számukra. A Föld védelme kapcsán állandó szlogen, hogy kölcsön kaptuk, és az unokáinknak őrizzük. De lesznek-e unokaink? Kezdjük ott, hogy megszületnek-e, és ha igen tudják-e majd, hogy fiúk vagy lányok? Felelősek vagyunk azért, hogy egészséges gondolkodásban, hűségben, szeretetben neveljük őket úgy, hogy áldozatra is képesek legyenek, és ne függjenek a hibátlan jólét illúziójától. Olyanná kell nevelnünk őket, hogy képesek legyenek megteremteni az életük feltételeit, és ne követeljék az „élettől” a kötelező luxust. Most, hogy kitört a háború, világosan látszik, hogy hol az élet lényege. Hogy milyen rengeteget jelent a támogató szeretet, egy tál meleg leves, egy puha takaró, egy fűtött szoba. Ma sokaknak ez sem adatik meg. Mégis arról érkeznek hírek, hogy az óvóhelyeken, állomásokon születnek kisbabák. Nekik van értelme megszületni? Háború idején, járvány idején a születés a reményteli hír, ami milliós megosztásokkal terjed pillanatok alatt. Ebből is látszik, hogy az élet feltétele és nem a hibátlan körülmények vagy az anyagi jólét kell, hogy legyen. És azt is tapasztaljuk, hogy biztos egzisztenciák egy nap alatt semmivé válhatnak. De élni és szeretni akkor is érdemes.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
A program támogatója a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
