Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Megjelent az Apa-füzet I. új kiadása


haromkiralyfi.hu / 2021.07.22.


Az apává válásról szóló kézikönyv
minden újszülöttes házba eljut

Ha gyermek érkezik a családba, az valóban új helyzet mindenkinek. Anyának, nagyszülőknek, a testvér(ek)nek, és apának is. Talán ez utóbbira kevésbé figyeltünk korábban.

Pedig a kisbaba már az anyaméhből is figyel az apára is, meg tudja különböztetni a kétféle hangot. Az anya mellett az apák is nagyon készülnek az újszülött érkezésére, csak legfeljebb nem mutatják ki vagy keveset beszélnek róla. Szerencsére mára elég gyakori lett az „apás szülés”, mert hát miért ne lehetne ott az apa, amikor gyermeke lélegezni kezd? Ugyanakkor azt is kiderítették a szakértők, hogy a gyermekhez való kötődést nem csak az határozza meg, hogy az apa ténylegesen jelen volt-e a szülőszobán, sokkal inkább a kicsivel kapcsolatos hozzáállása, érzései, beállítódása.

Édesanya mellett a gyermeknek édesapára is szüksége van. Apának persze szintén be kell járnia a ráhangolódás útját, meg kell találnia magában azokat a benne rejlő, még nem használt készségeket, amelyek utat nyitnak egy csecsemőhöz.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Apa-füzete rengeteg „apás” kérdést vet fel a gyermekvárás, a születés témájában. Hasznos kérdésfelvetések ezek, hiszen általuk az édesanyák is beleláthatnak az apák észjárásába. Például el kell fogadni, hogy vannak apák, akik nehezebben és lassabban hangolódnak rá az új helyzetre, mert az apává válás minden férfinél másképpen történik. A legfontosabb, hogy a környezet ne sulykoljon egy elvárt apa-szerepet.

A védőnői szolgálat által terjesztett Apa-füzet ezekről és ehhez hasonló kérdésekről szól tömören, közérthető formában és haszonnal forgathatja édesanya, édesapa de akár nagyszülő is. A témában természetesen rengeteg információ elérhető az interneten is, de ott gyakran felerősödnek a szubjektív tartalmak, a pontatlan, sőt téves információk. A fiatal szülőnek szüksége van olyan kapaszkodókra, amelyekben megbízhat. Ilyen ez a könyvecske is. Szűcs Édua kedves rajzaival és szakértő pszichológus szerzőink rövid, lényeges ismereteket átadó mondatai jelentős segítséget adnak a szülőknek a gyermek érkezésével járó kihívásokra való felkészülésben.

Magyarországon minden évben megközelítőleg 90 ezer gyermek születik, és mivel a kiadvány minden újszülöttes házhoz eljut, ez bizony 90 ezer példány elkészítését jelenti. Nagy öröm számunkra, hogy idén elsősorban a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával tudjuk biztosítani az Apa-füzet új kiadását.

Rendkívül fontosnak tartjuk a védőnők munkáját, és azt is, hogy legyen a kezükben olyan tájékoztató, könnyen érthető kiadvány, ami segíti a szülőket a lényeges kérdésekre választ találni, eligazodni az új helyzetben, ami a gyermek érkezésével, a család gyarapodásával előáll.

Az Apa-füzetek mellett megjelent már a Nagyszülő-füzet és a Testvér-füzet is.

A linkre kattintva letölthetők, online lapozhatók.

Kívánjuk, hogy sok örömük legyen párjukkal, gyermekükkel közösen már az első pillanatoktól kezdve.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!