"Megunhatatlan, ha a gyerekek énekelnek"
(TÁLENTUM, 32. rész)
haromkiralyfi.hu / 2021.05.28.
Gryllus Vilmos zenés-dalos világa
Generációk nőttek fel zenéin, megszámlálhatlan koncertet adtak, de Gryllus Vilmos művészi tevékenysége jócskán túlmutat a testvérével, Dániellel a Kalákában nyújtott teljesítményén. Gryllus Vilmos korán ráérzett, hogy a gyerekek mesevilágába könnyen ajtót tud nyitni. Kétszáz dalát bárhol, bármikor el tudja játszani a kicsiknek, állandó társa a gitár és a cselló. Zenés gyereknapi interjúnk sok-sok Gryllus-dallal.
Mikor indult a zenei pályafutása?
A zenei pályafutásom már 5 éves koromban elindult, mivel akkor kezdtem csellózni. Aztán zenei tagozatos általános iskolába kerültem, a Lorántffy Zsuzsannába, aminek a kórusával minden évben zárókoncerteztünk a Zeneakadémián, emellett a deák téri Lutheránia énekkarnak is tagja voltam. A felnőtt zenei pályafutásom pedig a Kalákával idén ősszel már 52 éves.
Fotó: Gryllus Ábris
Mi a titka, hogy ilyen hosszú ideje gyereket, felnőttet egyaránt elvarázsol a Kaláka zenei világa?
Talán azért maradt fenn ilyen hosszú ideig, mert sikerült egy olyan stílusra találnunk, ami sokak érdeklődését felkeltette, és minket is kielégített. Kedveltük az irodalmat is és a zenét is, és ezt a kettőt aztán sikerült olyan kapcsolatba hozni, hogy ezzel nemcsak magunknak, hanem még másoknak is örömet tudunk szerezni. Az első közös 10 év után, azonban az én életemben eljött egy nagy változás.
Akkor kezdett el gyerekekkel foglalkozni?
Igen, addig ez nem nagyon volt benne az életemben, csak amikor találkoztunk Levente Péterrel, és Döbrentei Ildikóval – ők akkor már a Móka Miki sorozat miatt a gyerekek körében nagyon ismert emberek voltak. 1980-tól szólistaként Péterék társa lettem, és onnantól teljesen átálltam a gyerekprogramokra. Megéreztem, hogy ehhez én is hozzá tudok és szeretnék tenni. Ildikó volt a szerkesztő, dramaturg, irodalomfelelős, író. Péter volt a színész, játékos, színpadfelelős, és én voltam a zeneszerző, zenefelelős. Így hárman nagyon jól kiegészítettük egymást, és ez nagyon jól működött 15 éven keresztül.
Mire emlékszik a legszívesebben ebből a korszakából?
Volt egy rádiósorozatunk, amit talán a legjobban szerettünk minden közül, mert a rádió kizárólag a fantáziára épít. Ott mondhatom, hogy „képzeljétek el, bejön egy elefánt”, és akkor azt elképzelik a gyerekek! A másik kedvenc, a TV-s Égbőlpottyant mesék, amiben ugyan sok mindent képileg megmutattunk, de bőven maradt hely a fantáziának is. Itt a gyerekrajzokra építette fel Ildikó a meséket, és aztán gyerekrajz figurákkal játszotta el Péter a történetet, én pedig megadtam ehhez a zenei keretet. Mindig igyekeztünk a gyerekek kreativitására épülő előadásokat létrehozni, színpadokon, országszerte, mindenütt.
Mennyiben volt más ez a műfaj, mint a ”Kalákás” zenélés?
Annyiban volt más, hogy sokkal kommunikatívabban - a gyerekek bevonásával – konkrétan szólt a közönséghez. Ezeken az előadásokon találtam rá azokra a célokra, amiket azóta is magaménak érzek, hogy olyan dalokat írjak, amiket a gyerekek tudnak, szeretnének énekelni és ráadásul még a zenei anyanyelvi nevelést is szolgálják. Kodály dalaiból sokat tanultam, amiket kisgyerekeknek írt, és ezek nyomán kezdtem el én is azon gondolkodni, hogy milyen dal az, ami egy gyereknek úgy szólhat, ahogy én azt szeretném, hogy ő azt el is tudja énekelni, meg hasznára is legyen és örömöt is okozzon neki. Szoktuk is mondani, hogy a Kaláka Kodály köpönyegéből bújt elő.
Emellett szólólemezeket is adott ki!
1991-ben adtam ki az első lemezem, ami óvodásoknak és kisiskolásoknak szólt. De hogy biztos legyek a dolgomban, elmentem Forrai Katalinhoz, Kati nénihez, aki a Kodály örökség letéteményese volt a zenei nevelésben, és megkérdeztem a véleményét. Nagy örömmel fogadta, hogy egy ilyen lemez megjelenik, sőt amikor megnézte a dalokat, mindjárt elkért nyolc dalt, hogy ő azt beteszi „Az ének az óvodában” című kötetébe, aminek akkor készült az új kiadása. Így azok a dalok elég gyorsan bekerültek az óvodai zenei nevelésbe is.
Aztán ismét egy fordulat jött az életében!
Igen, 96-ban, amikor a TV-ben véget értek az Égbőlpottyant mesék. Ekkor a lemezeim már ismertek voltak, és egyre többen szerették volna, hogy azokat a dalokat élőben is énekeljem, egyre több helyre hívtak hát önállóan fellépni. Ezzel egyidőben a Kalákában is lett egy változás, Huzella Péter 20 évi tagság után kivált az együttesből. A testvérem, Dániel pedig rábeszélt, hogy menjek vissza a zenekarba muzsikálni, de amit a gyerekeknek játszom, azt megtartottam magamnak.
Fotó: Öry Dániel
Gyerekeknek zenélni, egy külön előadói műfaj. Mi vonzotta ebben?
Először talán az fogott meg, ahogy Levente Péter a gyerekekkel kommunikál, kapcsolatot teremt, és amit a színpadon el tud érni velük. Ahogy csak bemegy a színpadra, aztán együtt kreatívan végigjátszanak egy előadást. Ez nekem nagyon tetszett. De másolni nem lehet, nem megy, úgysem sikerül. Ahogy mindenkinek, nekem is meg kellett találni a saját módszeremet!
És mi ez a módszer?
Kicsit ráérősebb. Leülök egy székre egyedül a színpad közepén és elkezdek játszani, énekelni. Közben figyelem őket, hogy milyen tempójú, hangulatú ének jöjjön, elővegyem-e a csellót vagy más hangszert, esetleg megkérdezzem a gyerekektől hogy „mit játsszak nektek”? A célom mindig az örömszerzés, szórakoztatás mellett az, hogy közösen énekeljünk, de nem erőltetve, parancsszóra, hanem önként, saját késztetésből, mert azt gondolom, hogy az sokkal katartikusabb élmény.
A szóló formációhoz nyitott személyiség kell, igaz?
Igen, és én addig csak zenekarban játszottam, nem csináltam egyedül a színpadon semmit, és nem is szerettem volna. Nem vagyok egy extrovertált személyiség ugyanis, sokkal visszahúzódóbb voltam világéletemben, és nagyon jól éreztem magam így a zenekarban, mint basszusjátékos. Meg kellett szoknom, hogy csak én vagyok a színpadon, csak magamra számíthatok, bárhogy alakul a helyzet, azt egyedül kell megoldanom. Szerencsére amint megszoktam, nagyon megszerettem.
A gyerekek meg Önt szerették meg. Mi kell ahhoz, hogy elfogadják. Például a gyerek szeretete?
Persze hogy szeretni kell a gyerekeket, de ez nem magyarázat, mert aki a gyereket nem szereti, az nem normális ember. Kell, hogy legyen az embernek egy olyan művészi repertoárja, ami ezzel a szándékkal, művészeti céllal és szeretettel párosul.
Apropó repertoár, mi minden sorolható ide?
A lemezeim: a 4 daloskönyv, a Maszkabál, a Csigahéj, a Dalok reggeltől estig, kb. 200 dal a sokból, amit bármikor le tudnék játszani. Emellett írtam dalt rádiósorozatba, az Égbőlpottyant mesékbe, a Kalákával is párszázat, ezt nem tudnám pontosan megmondani, hogy mennyi.
….és hány hangszeren játszik?
Alapvetően két hangszerem van, amit mindig viszek magammal, a cselló és a gitár. Csellózni már kisgyerekkorom óta tanultam, és mindenképpen célomnak éreztem, mikor gyerekekkel kezdtem foglalkozni, hogy a csellót, mint hangszert is bemutassam nekik. És bizony elég sok gyereket ismerek, aki ezért kezdett el csellózni, mert az én kezemben látta és tőlem hallotta. A másik meg a gitár, ami alaphangszer egy magát kísérő énekesnek. Ezen kívül még játszom csarangón, amibe Dél-Amerikában szerettem bele, játszom kobzon, és mandolinon ha kell.
Fotó: Öry Dániel
Melyik dalait szeretik legjobban a gyerekek?
Talán a Maszkabálból a Banya és a Tigris, lehet hogy ezek a legnagyobb kedvencek, de hogy miért, azt nem tudom. De gyakran kérik a Katicabogár, Erdei pocsolya, Bicikli, Alma-alma, Harkály, Sündisznó dalokat is.
….és melyik az Ön kedvence?
Elég sok szempont van, amiért én valamit nagyon kedvelek. Vagy azért mert Kányádi Sándor bácsinak mutattam meg először, és ő nagyon szerette, az ő versére szóló volt. Aztán van, amit azért szeretek, mert a fiam énekelte lemezre kicsi korában. Van, amit azért szeretek, mert a lányom énekelte, vagy vele találtuk ki. De például amit én is nagyon szeretek, az az Erdei pocsolya, ami azért is kedvem szerint való, mert nagyon könnyen énekelhető. A legtöbb dalomat a természetről írom, és azokat különösen szeretem, amiket úgy sikerül megírnom, hogy semmi más nincs benne, mint ami valóban történik a természetben, és mégis olyan érdekes, mintha egy mese volna. Az Erdei pocsolya is ilyen.
Gyerekei tehát múzsái is!
Ábris fiammal nagyon sokat tudtam énekelni, otthon is, de volt vele egy egész TV-sorozatunk, mert annyira alkalmas volt rá, ez az első Daloskönyv. Alma lányommal pedig sokat bicikliztünk együtt, és ebből születtek a biciklizős dalok. Már van egy unokám, egy pedig úton van, és remélem hogy előbb-utóbb több is lesz.
Évente több száz koncertet ad. Idén hol hallhatjuk élőben, remélve hogy most már a pandémia végre lehetővé teszi?
A dalaimat ugyan nagyon sokan éneklik otthon is, és az óvodákban, iskolákban is tanulják, vagy a szülők beteszik az autórádióba, ha vidékre mennek… de mégiscsak az az igazi élmény, ha elmegyek egy ismeretlen helyre, ismeretlen közösségbe, leülök énekelni hogy Alma alma piros alma …. és mindenki velem énekel. Ez egy megunhatatlan érzés! Idén nyárra már számos fellépés és fesztivál körvonalazódik, mindenki nagyon várja és bízik, hogy meg lehet tartani. Gondolok a Kaláka-, a kapolcsi-, és az őrségi Fatemplom Fesztiválokra. De szoktunk külföldön is játszani, magyar családok gyerekeinek, ott is az a cél, hogy a gyerekek az anyanyelvükön hallják, és énekeljék a dalokat.
Vasárnap a gyereknapon lesz szabadtéri fellépése valahol?
Igen délelőtt Etyeken, délután Balatonfüreden várom szeretettel közös éneklésre a gyerekeket és szülőket!
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
