"Mi magunk vagyunk egymásnak a külvilág" (TÁLENTUM, 7. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.04.24.
Az Operaház varrodája ruhaköltemények
helyett most maszkokat varr
Egy felsővezetővel szemben több elvárás is megfogalmazódik. Nem elég az adott szakterülethez érteni, váratlan szituációkat is kell tudni kezelni, nehéz helyzeteket kommunikálni, az emberekben a lelket tartani. A világjárvány egzisztenciálisan próbára teszi a kulturális élet - különösen a fellépő - művészeinek helyzetét. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója mondta el a Három Királyfinak, mennyire változtatta meg a művészek életét a kialakult helyzet, és hogyan próbálnak így is kultúrát juttatni az emberekhez.
Mivel tud, lehet most vigaszt nyújtani, valamiféle jövőképet adni a beosztottjainak? Ez nem lehet könnyű!
Mi "tücskök" vagyunk, nekünk az a természetes, ha a "hangyák" szabadidejét kitölthetjük, regenerálódásukat szolgálhatjuk. Most az ország fele nagyon ráér, mi mégsem fogadhatjuk őket a színházainkban - ez valóban nagyon szokatlan helyzet. Ugyanakkor hiába igaz egyfelől az ókori szentencia, miszerint háborúban hallgatnak a múzsák, mert másrészt a fogolytáborokban dalesteket adott Dieter Fischer-Dieskau német operaénekes, a kaszárnyákban Marlene Dietrich, Teresienstadtban többször ment Verdi Requiemje. A Titanicon meg játszott a zenekar. Természetesen elsők között fokoztuk az online tevékenységet, már a nulladik vesztegzáras hétvégén startolt az O/A - OTTHONRA program, amelyben két előadás keresztmetszetét adtuk. Másnap, március 16-án pedig elindítottuk népdal-visszaéneklő napi játékunkat, a Nemzeti Dalainkat, nem tudja senki, de a feleségem alapötletére. Nem olyan ritka nálunk ez az fajta inspiráció: nagyfiunk, Bendi készítette hozzá a videósablonokat. A Nemzeti Dalaink néhány nap múlva az EMMI hivatalos távoktatási ajánlásának része lett, nagyon sikeres, és mozgatja a művészeinket is azzal, hogy minden nap más énekel a home videókon. Hétvégente pedig két-két teljes opera- vagy balettelőadást adunk a közösségi oldalunkon, illetve partnerünk, a Papageno oldalán. Persze ez így nem az igazi. Ez csak a Skype-os képernyő csókolgatása a szerettünk valódi ölelése helyett. Valamire jó, de még pótszernek is kevés. Ja, és el ne felejtsem, varrodánk több ezer maszkot készít grátisz az Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Promoboxnak. Utóbbi partnerünk a szülészetekre juttatja el ezeket az összes magyarországi kórházba. Váratlan és kéretlen segítséget kaptunk egy multinacionális bútoráruháztól, tőlük jön most már a méteráru. Kifejezetten kérték, hogy ne említsük a nevüket.
Ugye nem veszi rossz néven ebben az erősen megváltozott helyzetben, hogy Önt most nemcsak mint sikeres zenei főigazgatót, hanem mint édesapát is megkeresem? Szép nagy a családja, két fiút és két lányt nevelnek jogász feleségével. Biztosan sokan gondolják, hogy az Operaház főigazgatója estéit legtöbbször az Operaház színpada mellett vagy protokolláris elfoglaltságokkal tölti, legalábbis a járványt megelőző időszakban. Ez mennyire fedi a valóságot?
Épp ez a döbbenetes időszak tanít meg arra, hogy ha már az operaigazgatás olyan pálya, ahol az ember sokkal több számjeggyel találkozik, mint hangjeggyel, mennyire fontos volt, hogy legalább a nap végén, legalább egyes napok végén az előadásra, vagy legalább egy-egy felvonásra be tudtam ülni. És nemcsak azért, mert egész napi működésünk értelme mégiscsak maga a produkció (ez azért sem teljesen igaz, mert ma már nagyon sok szemléletformáló tevékenységet is folytatunk, úgyszólván full time szolgáltatunk), hanem mert valahol én is hangya volnék, aki éppúgy éhezik a tücsök hegedülésére. Rendes időben a protokollt egyre kevésbé bírom, habár volt felejthetetlen élményem is, de alapvetően eltúlzott násztáncnak érzem a sokkal gyorsabban lezárható ügyek körül. Aki az elején tart és/vagy nem családos, talán még élvezi is, de engem 50 évesen, 9 év operaigazgatás, 13 itt töltött év után és nem utolsó sorban négy gyerekkel csak a pragmatikus dolgok érdekelnek, mármint munkaidőben. Álmodni pedig éjjel szoktam, illetve laptoppal a térdemen, semmiképp sem fogadásokon.
Most mindannyiunk sokféle kötöttsége és elfoglaltsága visszavonulásra, csendesebb, otthoni létre ítéltetett. Hogy telnek napjaik, mi jellemzi a családi körben töltött időt?
Azzal biztosan nem mondok újdonságot, hogy a feleségemmel, Zsuzsival és a gyerekekkel együtt töltött eddigi 17 év során ilyen három hét, mint amit most mögöttünk hagytunk, sose volt. Nem lehettünk soha ennyit együtt, márpedig nagyon jó otthon lenni egymással. Ugyanakkor nem lennék őszinte, ha nem tenném hozzá: azt is pontosan érzi mindenki, hogy ez a helyzet természetellenes. Hiszen nem egyszerűen otthon vagyunk, hanem valójában nem mehetünk sehova. Az otthonlét élményét nem kis részben az adja, hogy az ember hazaér, hazatér valahonnan, és majd megint el kell mennie - és ezt még a gyerekek is tudják, legfeljebb megfogalmazniuk nehéz. A nagycsoportos legkisebbünk gyakorlatilag elvesztette a szeretett Baglyocskákat, a társait, és úgy néz ki, az ovitól való búcsú sem adatik meg nekik. A három kisgimnazistának meg pláne sok már ennyi otthonlét és szabálykövetés, ráadásul a kényszerű digitális távoktatásban se rendesen tanulni, se nekünk tőlük rendesen dolgozni nem lehet. Ebben a helyzetben kell okosnak és türelmesnek lenni.
A jelenlegi kényszerhelyzetben van-e valami mégis, ami kifejezetten előnyként mutatkozik?
A közös reggelik és ebédek jók, szinte ajándékok az én "tücskös" alapéletmódom miatt, és szeretem az estéket is, amelyeket együtt töltünk. Nem tartom bűnnek, hogy rászoktunk egy olyan sorozatra, amelyet angolul nézünk, felirattal, és a világpolitikára amúgy is nyiladozó gimnazistákkal jó végigbeszélgetni ezt a másfél órát, ha nem is minden este, de elég rendszeresen, ilyen se volt még. Két évvel ezelőttig tévénk se volt, most is streamelünk csak. Mindennap sétálunk, leginkább este, csak ne lenne annyi lakótárs a dunakanyari községben, aki gumiabroncstól a flakonokig mindennel begyújt, és így nemigen marad döntési lehetőség, a tüdőnek vírusmentesen is pusztulnia kell. Ezt azért mondom ilyen hangsúllyal, mert az itthon töltött idő tágabbra is nyitja a szemet, és döbbenetes kép tárul az ember "orra" elé. Ha ez a vírustragédia már bekövetkezett, valamit csináljunk, hogy az azt követő világ legyen egészségesebb levegőjű, és erről az egyes ember, az önkormányzat, az állam és az EU egyaránt tegyen. Maszkkal élni nem lehet, és a sétához meg az énekléshez ugyanaz a tiszta levegő kell. Mondhatnám: létszükséglet. De ugyanez vonatkozik a digitális szennyezésre is: nehéz lesz, de le kell tenni a most ugyancsak mind a hatunknak a külvilágot jelentő eszközöket. Mert ha jobban meggondoljuk, a külvilág nem is ez: mi magunk vagyunk egymásnak a külvilág - az élő zene és a tánc, opera és balett pedig ugyancsak a „kockulás” elleni harc egyik nagy hadoszlopa!
Ókovács Szilveszterrel Pálfay Erzsébet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos hálózatvezetője beszélgetett.
