Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

„Nem adunk megoldást, csak meghallgatunk”
(TÁLENTUM, 10. rész)


haromkiralyfi.hu / 2020.05.18.


Call for Help lelki elsősegély
a járvány frontvonalában dolgozóknak

Akinek lelki krízisében nincs kihez fordulnia, nagy biztonsággal fordulhat a telefonos lelki elsősegély-szolgálatokhoz. Ennek mára már profi módon kiépített rendszere működik Magyarországon, és tevékeny résztvevője a Végeken Alapítvány is. Mint azt Székely András, az alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, a koronavírus-járvány miatt bizony megnövekedett a hívások száma. Nemcsak otthonaikba szorított emberek hívják őket, hanem orvosok, ápolók, idősgondozók is, hiszen ők különösen nagy lelki megpróbáltatásoknak vannak kitéve.

A lelki elsősegély-szolgálatoknak mi a rövid "történelmük"?

1953-ban Chad Varah, egy anglikán lelkész, az újságban meghirdetett egy telefonszámot, hogy az öngyilkosságon gondolkodók azt hívhatják, és a megelőzésben segítséget kérhetnek. Mivel sok hívást kapott, megalapította a szamaritánus lelkisegély telefonos szolgálatot. Magyarországon az első ilyen szolgálatot dr. Szabó Pál alapította 1971-ben Debrecenben. Az 1980-as évekre már több magyar nagyvárosban létesült telefonos segélyszolgálat, melyek a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségébe, a LESZ-be tömörültek. Céljuk mindenhol azonnal és feltétel nélkül segíteni a problémákkal küzdő, krízisben lévő, esetleg öngyilkosságra készülő embereknek.

Elsősorban kik és milyen problémával tárcsázzák ma a vonalat?

Nők és férfiak közel egyforma arányban, talán a férfiak kicsit többen élnek a lehetőséggel. Nagyon sokféle lelki problémával keresik a szolgálatokat, szerencsére az öngyilkossági hívások csak kb. 5%-ot tesznek ki. Karácsony környékén mindig sok a hívás, nem az öngyilkossági szándék a jellemző, inkább a családi konfliktusok kerülnek előtérbe. Az fontos, hogy ne csak akkor keresse valaki a segélyvonalakat, amikor öngyilkosságon gondolkodik, hanem már előtte. Nagyon erősen támogató funkciója van a szolgálatnak, ami úgynevezett alacsony küszöbű ellátás. Ez azt jelenti, hogy már kis problémával is kap segítséget a hívó. Persze nem bagatellizálva semmilyen lelki folyamatot, akár egy mindennapos stresszterhelés is szóba kerülhet, ami tartósan megviseli a személyt. Ha egy ember életében halmozódnak a hosszú ideig tartó „kibeszéletlen” krízishelyzetek, az elvezethet oda, hogy egy komolyabb pszichés probléma alakuljon ki. Emiatt fontos preventív jellege is van a szolgálatnak, ami a lelki egészség fenntartására irányul, és már akkor be tud avatkozni, amikor az elakadás még könnyen kezelhető.

Azt figyeltem meg, milyen divatos lett szóhasználatunkban a krízis kifejezés! Pontosan mit nevezünk annak?

A krízis válság és/vagy fordulat. Fontos kijelenteni, hogy a krízis egy teljesen normális dolog, sőt az életben szükséges is, minden életszakasznak megvan a maga kihívása, krízise, amiből fejlődni lehet. Ezek a normatív kríziseink. Azonban vannak a hirtelen megjelenő, úgynevezett akcidencális krízisek, melyek váratlanul jönnek, de ugyanúgy jelen vannak mindenki életében – pl. egy hozzátartozó halála, baleset, válás, vagy a munkahely elvesztése – amit a személy pillanatnyilag nem tud, vagy nehezen tud kezelni. Ezekhez kell megtalálnunk a saját belső és külső erőforrásainkat. Egy ilyen jellegű hívás alkalmával segítünk a hívónak mindazt végiggondolni, kihez fordulhat, kit kérdezhet meg, milyen eszközök, technikák állnak rendelkezésére, miben erős, milyen más nehéz helyzetek voltak már esetleg az életében, amit sikerült megoldania, amiből erőt meríthet. Az a cél, hogy az egyén megtalálja a módját annak, hogyan tudja ezeket a helyzeteket kezelni az életében. Nem mi adunk megoldást, mindenkinek magának kell azt megtalálnia. Senkinek nem mondjuk meg, hogy mit tegyen, hanem segítünk neki megtalálni azt, ő mit tud tenni. Ezek azok a dolgok, amiben a telefonos lelki elsősegély segíteni tud.

Idézzünk fel egy hívást, hogy zajlik ez, mire számíthat a segítséget kérő?

Neki semmivel nem kell foglalkoznia, pusztán mondja el, amit szeretne, a problémáját, a krízisét. Az önkéntes minden esetben kész arra, hogy ráhangolódjon a hívóra, a problémájára, és a támasznyújtás lesz az elsődleges célja. A légkör elfogadó, melyre a bizalom és az őszinteség jellemző. Alapelv az ingyenesség, a titoktartás és a tisztelet. A hívó és hívott is anonim marad végig a beszélgetésben, mely átlagban 15-20 percig tart. Bár nincs kőbe vésett időkeret, ez azért optimum mégis, mert egy elhúzódó beszélgetés alatt mások nem tudnak segítséget kapni. Ha valaki beszélgetőtársat keres, az is telefonálhat, neki majd abban segítenek, hogyan talál a környezetében olyant, akivel ezt meg tudja tenni. Amikor valakinek ennél többre vagy másra van szüksége, akkor meg az a dolgunk, hogy segítsük olyan helyekre eljutnia, ahol megkapja azt a fajta támogatást. Akár konkrét szervezeteket, segítőket kiajánlhat a hívott - ha a hívó igényli - a konkrét probléma további orvoslására.

Kik alkalmasak önkéntes segítőként a telefonos szolgálat ellátására?

Az alkalmasság alapjai az empátia, az ítéletmentesség és a megértés képessége. Mindössze azt kell tennünk, hogy odafigyelünk a másikra. Elnyomjuk magunkban a gondolatainkból születő válaszokat, csak hallgatjuk a másikat, és visszajelzünk neki: hogy igen, hallom, amit mondasz, és érzem, amit te érzel, elfogadom az érzésedet. Nem akarom eldönteni, hogy jogos-e az érzésed, nem akarlak „kimosni”, nem akarlak megítélni sem, csak odafigyelek rád. Azt is meg kell érteni, hogy amikor a másik ember elmond valamit, sokszor nem azért teszi, hogy tanácsot kapjon, azért mondja el, hogy meghallgassák. Nagyon fontos neki, hogy ne ítéljék meg, hogy odafigyeljenek rá, és ha azt érzi, megkapja a megfelelő odafigyelést, – az empatikus megértés megtörténik, – akkor ő már úgy érzi, hogy segítettek rajta. Nem egyetérteni kell vele! Vegyünk egy példát. Valaki valami rosszat követett el. Ő tudja, hogy rosszat csinált. Nem azt várja, hogy azt mondják neki, ez nem is rossz, mert az hazugság lenne, hisz ő is tudja, hogy rosszat csinált. Arra sincs szüksége, hogy a szemébe mondják, hogy ő rossz. Neki arra van szüksége, hogy valakinek el tudja mondani úgy, hogy közben azt érezze, hogy ezért őt nem ítélik meg/el. A cselekedetét el lehet ítélni, de őt, mint embert nem, ezt szeretné érezni. Hogyha ezt meg tudjuk tenni, már mindent megtettünk! Ezt a fenti attitűdöt tökéletes mértékben nehéz elérni.

Önkéntesek jelentkezését szívesen fogadják. Milyen tudásra vagy előképzettségre van szükség?

Ahogy már említettem, tényleg nem tudás kell, képesség. A legtöbb esetben a meghallgatásé. Erre van is egy jó történetem, amit az egyik munkatársam mesélt. Prágában járt éppen, amikor leült mellé a padra egy ismeretlen ember, hosszan mesélt neki valamit, majd amikor befejezte, megveregette a vállát, és mosolyogva elment. Mondanom nem kell, egy kukkot nem értett cseh nyelven a hallgató, de valószínűleg úgy tudott jelen lenni, úgy tudta meghallgatni, amire akkor pont szüksége volt a másik embernek. A közös nyelv ilyenkor nem a beszélt nyelv, hanem azt kell tudni kifejezni, – ez pont telefonon nehezebb, de ott is lehet – hogy odafigyelünk rá. Ahogy ez a példa mutatja, szinte úgy a legtökéletesebb a meghallgatás, ha tényleg nem érted, amit a másik mond. Mindamellett az a véleményem, hogy a „rossz meghallgató” is jobbat tesz, mintha senki nem hallgatja meg az illető személyt. Sokszor még a hívó sem tudja megmondani pontosan, hogy mire is vágyik.

A vírusjárvány milyen lelki vonatkozású hatásait tapasztalják?

Most mindenkinek felborult az élete, kezdve attól, hogy otthon kellett maradnunk felnőttnek, gyereknek egyaránt, és ki kellett alakítanunk új rendszereket a munka és a tanulás területén. A távol élő családtagoktól szeparáltan tudunk csak élni, nem találkozhatunk idős rokonainkkal, szüleinkkel. Ez önmagában véve is, de az életükért való aggódás miatt is, komoly krízisként élhető meg. A bezártság feszültséget, szorongást okozhat, és gyakran megjelenik a családtagok közt egy félelem – hogy megfertőz, vagy én fertőzöm meg. Ez súlyosan megterhelheti a kapcsolatokat. Mindez megmutatkozik a hívások emelkedett számában, de pániknak azért nem nevezném a helyzetet. Próbáljunk mégis pozitív elemeket találni ebben a különös helyzetben, ahogy a mondás tartja: minden rosszban van valami jó! Én is hiszem, hogy így van, így érdemes gondolkodni. Hét iskolás gyerekünk van most itthon, nem kis kihívás a tanulmányaikat követni, hisz ahány tárgy, ahány tanár, annyiféle tanítási mód. De végre a kényszer kiköveteli, hogy megalkossuk és megtanuljuk az online tanítási/tanulási módszereket, felépítsük ennek kereteit, és ez tapasztalatszerzés, gyarapodás. De visszatérve a témánkhoz, az is örvendetes, hogy önkéntesnek is most többen jelentkeztek, sokan szeretnének embertársaikon segíteni. Ráadásul nem csak az ország területéről tudjuk őket fogadni, hisz a rendszereink online, és telefonon keresztül működnek. Az amerikai önkénteseket pedig azért látjuk különösen szívesen, mert ami nekünk éjszaka az nekik nappal, és a 24 órás beosztás könnyebben megoldható így. Van egy aktualitásunk is! Létrehoztuk a Call for Help anonim, ingyenes telefonos segélyhívót, amely teljes napon nyújt lelki segítséget a frontvonalban dolgozó egészségügyi szakembereknek. Ezzel is szeretnénk az egészségügyi dolgozók heroikus és áldozatos munkájára felhívni a figyelmet, és kifejezni hálánkat, de legfőképpen munkájukhoz, erőforrásaik megtartásához támogatást nyújtani. Ezen felül van egy vonalunk a kevésbé emlegetett, de szintén hatalmas és nehéz munkát végző, a szociális területen dolgozóknak, illetve elindítottunk egy érzelmi támogatást nyújtó online lehetőséget, a Kortalanul vonalat a lakosság számára. Mindezekhez szívesen veszünk segítő felajánlásokat, adományokat hogy a működtetést folyamatosan indíthassuk és biztosítani tudjuk.

Székely Andrással Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos hálózatvezetője beszélgetett.

 

Hívható telefonszámok:

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetség hívószáma felnőttek számára: 116-123

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelki segélyvonala gyerekek számára: 116 111

Call for Help Egészségügyben dolgozók számára: 36-1-770-7333

Call for Help Szociális területen dolgozók számára: 36-1-770-8877

Call for Help Kortalanul: 36-1-700-4788

 

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!