Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Rendelkezhessen a szülő a gyermek utáni pótszabadságról!

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2023. október 5-én együttműködési megállapodást kötöttünk a Munkástanácsok Országos Szövetségével. Az érdekvédelmi szervezettel közösen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom egyúttal azt szorgalmazza, hogy a gyermekek után járó pótszabadsággal teljes mértékben a munkavállaló rendelkezhessen. Pozitív fejlemény, hogy az illetékes minisztérium a javaslatot kedvezően fogadta. 

A Munkástanácsok Országos Szövetsége azzal a javaslattal fordult a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz, hogy a gyermekek után járó pótszabadsággal az érintett munkavállaló rendelkezhessen a versenyszférában és a közszférában is.

A javaslatban foglalt módosítás elfogadása azzal az előnnyel járna, hogy a munkavállaló lenne jogosult a jövőben a pótszabadság igénybevételnek időpontját meghatározni, azaz a gyermekes munkavállalók számára kedvező változást jelentene a javaslatuk.

Dr. Szabó Imre Szilárda Munkástanácsok Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke, ügyvéd elmondta, hogy a javaslat tartalma arra irányul, hogy a gyermekek után járó pótszabadságot a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban legyen köteles kiadni. A szabadság alapszabadságból, és különböző jogalapú pótszabadságokból áll. A munkavállalónak a 16 évesnél fiatalabb egy gyermeke után 2, két gyermeke után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság jár. Jelenleg naptári évenként mindösszesen 7 munkanap szabadságot – legfeljebb két részletben – a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban köteles kiadni, ugyanakkor a munkavállaló gyermekek után járó pótszabadságra való jogosultsága a gyermekek nevelésén, gondozásán nyugszik. A gyermekek után járó szabadság célja, hogy a munkavállaló több időt tölthessen gyermekével, annak gondozása, nevelése céljából. Ezért teljes mértékben logikus lenne álláspontjuk szerint, hogy azt abban az időpontban vehesse igénybe a munkavállaló, amikor arra szüksége van. Elmondta azt is, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai és szabályozási szempontból is támogathatónak minősítette a beterjesztett javaslatukat.

Skrabski Fruzsinaa Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke elmondta, hogy a mozgalom célja, hogy ösztönözze a vállalati szféra résztvevőit a családbarát szemléletű vállalati működés meghonosítására és terjesztésére. 2013-ban a Mozgalom megalapította az Év Családbarát Vállalata díjat, melyet olyan cégek számára adományoznak, akik családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához. Támogatják az előterjesztett javaslatot és együttműködési megállapodást is kötöttek a Munkástanácsok Országos Szövetségével.

Kozma Zsolta Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnöke egy gyakorlati példán mutatta be, hogy jelenleg is létezik több feldolgozóiparban működő foglalkoztatónál az a gyakorlat, hogy a munkavállaló rendelkezik a gyermekek után járó pótszabadsággal. Erre azok a kollektív szerződések adnak lehetőséget, amelyeket szakszervezetük kötött, ugyanis a jogszabály ezt a lehetőséget önmagában jelenleg nem biztosítja. Ezek a példák mutatják be, hogy a javaslat kedvező változást jelent a munkavállalóknak a gyakorlatban is. 

HKHK | 2023.10.05.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!