Szilárd tartás, szelíd szív
haromkiralyfi.hu | 2021.01.14.
80 éves lenne Kopp Mária, mozgalmunk alapítója
Idén, január 14-én ünnepelné 80. születésnapját Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, a Semmelweis Egyetem–MTA „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője, a pszichológiai tudományok akadémiai doktora. És nem utolsósorban a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapítója... Életében rengeteg szerepet töltött be. Személyében anyát, barát-sorstársat, pályatársat, kollégát, tanárt, vezetőt, mozgalomalapítót, önkéntes szervezőt vesztettünk el tíz éve. Munkássága előtt most az életében fontos szerepet betöltött emberek emlékeznek rá.
Milyen volt ő mint édesanya?
Skrabski Fruzsina és Luca:
S. F.: Nagyon szoros viszonyom volt a Mamával, olyan bújós típus voltam, és állandóan az ölébe ültem. A legelső emlékem, hogy még csak a lábáig érek, tömött szoknya van rajta, és úgy ölelem meg, hogy beleszagolok a szoknyájába. Az a fő élményem, hogy egy nagyon mély, bensőséges szeretettel van felém. Nem szerettem, ha elmegy, mert sokszor volt konferencián. Ilyenkor a Papával vártuk a reptéren, meg törtünk neki mandulát. Ezek a kiskori emlékeim.
S. L.: Anyukánk minden este, amikor fürödtünk, beült hozzánk a fürdőszobába, akkor abszolút ráért, kérdezgetett, de bármiről beszélgethettünk. Az egyébként is egy meghatározó gyerekkori élményem, hogy bármit elmondhatok a szüleimnek.
S. F.: A konyhában volt egy kör alakú asztalunk, amit esténként körbeültünk. Mindenki elmesélte, hogy mi volt vele aznap.
S. L.: Az étkezésekkel kapcsolatban teljesen természetes volt, hogy együtt reggelizünk – még hétköznap is – és vacsorázunk. Apukánk gyakran készített ham and eggs-et. Mindig beszélgettünk. Arra is emlékszem még, hogy ezek pozitívak voltak, tehát nem volt olyan, hogy a szüleink valakit szidjanak. Sokszor világnézeti témák is felmerültek, és ezek mindig építő jellegűek voltak. Ebből is látszik, hogy minket egyenlő félnek tekintettek, mindig bevontak minket is, nem az volt, hogy ők beszélgettek, mi meg hallgattuk. A Papa szeretett velem filozófiai témákról beszélgetni. Mély hatást tett rám, hogy már egész fiatalon elmagyarázta Aquinói Szent Tamás istenérveit.
S. F.: A Mama meg inkább misztikus, és zárkózott volt. Ez nem azt jelentette, hogy nem éltek társasági életet, hanem azt jelentette, hogy nem adta ki magát érzelmileg, még nekünk sem. A Papa volt az egyetlen, akinek kiadta magát, de azon kívül senkinek sem. Nagyon egymásra voltak hangolva, nagyon érdeklődtek egymás iránt, és irántunk.
S. L.: Ahogy Fruzsi mondja, a köztük lévő kapcsolat nagyon harmonikus volt, mert az az 1-2 veszekedés, ami volt köztük, attól teljesen meg is rémültünk. Elvonultak a szobájukba, Fruzsi próbálta őket békíteni.
S. F.: Emlékszem mondtam, hogy ne vesszetek össze, mert az nekünk rossz, és a versemet bedugtam az ajtó alatt. Erre elnevették magukat, és kijöttek. Ez nekem akkor jó érzés volt!
Ha mi veszekedtünk Lucával valamin, akkor a Mama mind a kettőnket leszidott. Tehát nem tett igazságot. Arra emlékszem, hogy mindig nekünk kellett egymás között lerendezni. Azt nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, csak nagyon megmaradt a kiskoromból. Aztán voltak még más nevelési specialitásai is. Nem szerette a divatjátékokat, nem vett Barbit, Moncsicsit, hiába könyörögtem. Azt viszont hagyta, hogy rendetlen legyek, és lehetett rossz jegyet is hoznom az iskolából. Arra emlékszem, hogy féltem megmondani neki, de hogy komolyan leszidott volna egy rossz jegyért, arra nem emlékszem. Mindig biztatott, hogy nekem más képességeim vannak, jók a kommunikációs képességeim – amit akkor nem értettem, hogy az micsoda. Verseket írtam, azt nagyon támogatta, legépelte, nagyon büszke volt rám, ami érdekelt, abban támogatott. Azt sem mondta soha, hogy kivel ne barátkozzam, sőt ha valaki megszorult a barátaim közül, volt, hogy anyagilag is támogatta. Szabadon élhettünk otthon!
S. L.: Önállóságra neveltek bennünket, nem oldották meg helyettünk a problémákat. Nem is nagyon korlátoztak bennünket, és nem is szóltak bele egy csomó dologba. Ennek az volt az alapja, hogy éreztük, hogy bíznak bennünk, megvolt a bizalmuk irántunk. Mindig éreztették, hogy mi jók vagyunk, szeretnek bennünket, mi vagyunk a világon a legszebbek, legokosabbak – ezeket talán inkább Apukám hangsúlyozta – ha valaki bánt minket, azt azért teszi, mert irigykedik ránk, ezzel nekünk, gyerekeknek, önbizalmat adtak.
S. F.: A Mama át tudta kapcsolni az agyát. Vagy „dolgozó üzemmódban” volt, vagy „pihenő üzemmódban”. És mindig azt élvezte, amiben volt éppen. Ezt el is lestem tőle! De ha éppen dolgozott és odamentem hozzá, hogy Mama figyelj, akkor lerakta a munkáját, rám nézett, és meghallgatta, amit mondtam, reagált rá, komolyan vette. Esténként úgy kapcsolt ki, hogy komolyzenét hallgatott, vagy olvasott a nagyszobában.
S. L.: Igen, voltak idők, hogy rengeteget dolgozott, és mégis nagyon jól be tudta osztani az idejét. Este volt a saját ideje, meg a velünk töltött idő.
S. F.: Idilliek voltak a balatoni nyaralások. Úszás, aztán napozás a hegyoldalban, ahol volt a házunk. Arra is emlékszem, hogy a Mama olvas és én odabújok mellé, ő meg vakargatja a hátamat, Apukám kaszálja a szénát, aztán felülök a talicskán a szénára.
S. L.: A vasárnap esti tihanyi mise után mindig sétáltunk, meg beültünk a Rege Cukrászdába, és somlói galuskát ettünk. Ezt mindig nagyon vártam. Most ahogy ezekről beszélünk, azon gondolkodom, hogy a Mamát nem lehet egyedül önmagában nézni, ő Apukánkkal alkottak egy egységet.
S. F.: A szüleinknek nagyon jó volt a kapcsolatuk, és ebben nekünk is nagyon jó volt élni, boldogok voltunk együtt!
Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai pszichológus, pszichoterapeuta:
Drága Mária, ha Rád gondolok, mindig abban az öltözetben látlak, amelyet úgy kedveltél! A blézer angol egyszerűséget és szigort tükröz, alatta lágy, puha anyagból készült lazán omló ruha, redőibe bújtatva a lágyságot, szelídséget. Hajad a tarkón pihenő, puha konty, gazdag súlyát alig tartja a feltűző csat. Megjelenésed lényednek szimbóluma, üzenete volt a számomra. Férfias erő, szilárd tartás, szellemi szigor, mögötte titkoltan szelíd szív, befogadó meleg szeretet és játékosan megengedő szabadság, elengedettség. Ilyen felszabadultan táncos léleknek mégis csak egyszer láttalak. A nyolcvanas években a Pszichoszomatikus Egyesület – később Bálint Társaság – kulcsszemélye voltál a hazai kongresszuson, amelyen a svájci és német Egyesület vezetői is részt vettek. Az asconai Luban Plozza professzor a fogadáson megénekeltetett és táncra invitált bennünket, kollégákat. Téged derékon kapva bevont a táncoló dalos körbe, és Te – talán a meglepetéstől is – elnevetve magad belesodródtál a táncolók ritmusába. Ilyen önfeledten nevetni ez egyszer hallottalak. Hajadat elengedte a csat, belefeledkező táncos asszony voltál, életörömöt sugároztál. Ráámultam a pillanatra: ez is Mária, blézer nélküli női szabadságában! Nagyon sok közös emlék tolong bennem. Velem egykorú pályatársamként a hetvenes évektől kezdve erős kötelék alakult ki köztünk a szellemi területen, pszichiátrai, klinikai pszichológiai és pszichoterápiás ügyek közös képviseletében. Bajtársi, sorstársi és baráti érzések szövődtek köztünk. Halálod reggelén közös rádiófelvételünk lett volna, a stúdióban hiába vártunk. Éjszaka elindultál az utolsó útra. Amikor most megidézlek, úgy érzem, a „Nem halok meg egészen” horatiusi mondás Rád nézve különösen érvényes, mert szinte minden elindított mozgalmad, tudományos eredményed gyümölcsözően gyarapodik. Naponként idézünk, hivatkozunk rád. Szlogenjeid közismertté váltak, munkásságod jelentősége az idő múlásával egyre növekszik. A magyar lelkiállapotra, európai helyzetünkre, népesedési problémáink megoldásának keresésére, a család erejének és jelentőségének bizonyítására vonatkozó tudományos és közéleti tevékenységed mára áthatotta a magyar értelmiségi gondolkodást, meghatározza a kormányzati családpolitikát, töretlenül él és fejlődik. Skrabski Árpáddal közös alkotó tevékenységed mintájává vált az alkotó és boldog párkapcsolatnak is. A Három Királyfi, Három Királylány kezdeményezésedből nagyhatású mozgalom bontakozott ki, amely elsőként ért el az ötpárti nyilatkozattal nemzeti egyetértést. A mozgalom intézményesedett bizonyítéka a nevedet viselő Népesedésért és Családokért Intézet létrejötte és aktív működése. Férfisorsnak is különleges, teremtő életmű a Tiéd. Azáltal azonban mégis tökéletes asszonysors, hogy női életműved két lányodban, unokáidban, génjeidben visz az örökkévalóság útjára. Fruzsina lett a zászlóvivőd a szellem harcaiban. Tovább építi művedet és pároddal közös alkotásotokat, létrehozva a már-már dinasztikus jövőt ígérő családi- nemzeti szellemi Pantheont. Isten éltesse azt a sokasodó, gyarapodó, nemzeti értékteremtő életet, amelynek neve Kopp Mária. Emlékező szeretettel ölellek!
Prof. Dr. Tringer László orvos, pszichológus:
Máriával a kapcsolatunkat időben 3 fejezetre tudom osztani. Az első, amikor Mária és kis epidemiológiai kutatócsoportja 1973-ban megjelent a Pszichiátriai Klinika Nyéki úti osztályán, – amelynek én voltam a vezetője, – ahol Juhász Pál professzor biztosított nekik helyet. Ők külön szobát kaptak, de megbeszéléseken gyakran találkoztunk. Már akkor láttam, hogy Mária milyen remekül egyben tartja a csoportot.
Azután a nyéki úti épületet el kellett hagynunk, mi beköltöztünk a Balassa utcába, Mária pedig a Kálvária téri épületünkben kapott helyet, ahol aztán egy pszichofiziológiai laboratóriumot alakított ki. Mindketten – pszichológusi diplomával is, – nagyon érdeklődtünk a pszichofiziológia iránt, így sokszor meglátogattam Mária laboratóriumát, ahol szorongáskutatások folytak fiziológiai módszerekkel. Ezekről sokat beszélgettünk, és közben személyesen is egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és a munkatársaihoz.
A harmadik időszak a rendszerváltás utáni nagy változások ideje, amikor az egyetemen az Oktatási Bizottság elnökeként megterveztük és átszerveztük az egykori Társadalomtudományi Intézetet, Magatartástudományi Intézetté. Amint a tervet – elég sok ellenállással szemben – végre sikerült a kari tanácsban, és utána a szenátusban elfogadtatni, ’93 tavaszán hivatalosan is megalakult az intézet. Az akkori dékán úr, De Châtel Rudolf Máriát kérte meg az intézet vezetésére. Mária az intézetet – részben közösen kigondolt tervek és stratégia szerint – fokozatosan megvalósította. Én ekkor a Pszichiátriai Intézet igazgatója voltam, és nagyon sok közös intézeti programban működtünk együtt, többek között a később önállóvá vált pszichoterápia tantárgyat közösen oktattuk. Mária vezetői kinevezése telitalálat volt, az egyetem és a dékán részéről is, hiszen hihetetlen módon felfejlesztette, és nemzetközi hírűvé tette az intézetet. A vezetői megbízása után ebből az intézetből nőttek ki azok a társadalmi szervezetek, amelyek most az ő 80. születésnapját is ünneplik.
Az is nagy szó, hogy a parallel témákkal foglalkozó két intézet vezetői személyesen is jó kapcsolatban voltak és vannak. Mert idővel a munkakapcsolatunk barátsággá fejlődött, olyannyira, hogy aztán „családilag is összejártunk”. A feleségemmel gyakran voltunk náluk, és ők is nálunk. Megtekintettük Mária büszkeségét, a Balaton-felvidéki szőlőbirtokot a présházzal. Mária férjével, Skrabski Árpáddal is jó barátságba kerültünk, és mivel világnézeti szempontból egy húron pendültünk, sok elmélyült beszélgetést folytattunk.
Mária személyiségére jellemző volt, hogy mindig nagyon pontosan, precízen felkészült a munkáira. Emlékszem előadásaira, amelyeket a klinikán tartott. Nem spontán módon, mint sok előadó, hanem jól megtervezett, igényes előadásokat tartott. Hajlamos volt arra, hogy kicsit izguljon, ami aztán oldódott, és ragyogó érdekes előadásokat tartott. Hihetetlen tudományszervező adottságai voltak, – amit mindig is irigyeltem tőle – én nem vagyok ilyen jó szervező. Érdemes megnézni, hány PhD hallgató készítette el a dolgozatát Mária felügyelete alatt. Abból a hatalmas anyagból bontakozik ki a „Budapest Study” immáron a maga tudománytörténeti jelentőségével. Jelentős kutatásai voltak Józsefvárosban és országosan is, amelyekben a lakosság mentálhigiénés, egészségi állapotának felmérésével egyértelműen igazolták, hogy a szociális viszonyok milyen jelentős hatást gyakorolnak a lakosság mentális állapotára. Ezekből számos monográfia és tanulmány született, melyeket részben férjével együtt írtak.
Dr.Túry Ferenc pszichiáter, pszichoterapeuta
Máriának először a híre jutott el hozzám, hogy a betegségek pszichológiai háttere iránt érdeklődik, erre figyeltem fel először. Igen fontosnak gondoltam, hogy van egy elhivatott személy, aki a pszichoszomatikát a „nyakába veszi”, és szervezi a hazai megismertetését. Aztán amikor 1988-ban egy pszichoszomatikus előadássorozatot szervezett Budapesten, valahonnan meghallotta, hogy mi – Szabó Pál kollégámmal – Debrecenben az evészavarokkal foglalkozunk. Így aztán meghívott bennünket egy előadás megtartására. Ott találkoztam először Máriával, aki, amikor beszélgettünk nagyon őszinte érdeklődést mutatott. Ezután villámgyorsan azt is megszervezte, hogy az előadásunk anyaga megjelenjen a Pszichoszomatikus Füzetek következő számában. Az első igazi, mondhatni nagyon átfogó írásunkat tehát Máriának köszönhetem. A következő jelentős állomás 1993-ban volt, amikor kandidátusi értekezésemet írtam. Mária volt egyik opponensem és nagyon elismerően nyilatkozott az értekezésről. Ez nagy lökést jelentett nekem abban, hogy érdemes az evészavarok témájával továbbra is intenzíven foglalkoznom. Ez volt tehát a 2. fontos találkozásunk. Onnantól kezdve mind a ketten nagyon pozitívan, elismeréssel tekintettünk egymás munkájára, és nagyon jó szakmai kapcsolat alakult ki köztünk. A kétezres évek elején úgy döntöttem, hogy eljövök Miskolcról (ahol 1990 óta dolgoztam), és Füredi János professzor tanácsára – aki azt mondta, hogy ha már a pszichoszomatika érdekel – menjek Máriához dolgozni. Így hát megkerestem Máriát, és ő azonnal „lecsapott rám”. Nagyon gyorsan lehetőséget biztosított, hogy először másodállásban dolgozzam az intézetben, majd fél év után teljes állásba kerültem. Ez a messzemenő támogatás nagyon jólesett. Amikor a nagy átfogó epidemiológiai felmérése készült a 2000-es évek elején a magyarság lelkiállapotáról – ez a Hungarostudy, – az evéssel, evészavarokra vonatkozó kérdések feldolgozásában működtünk együtt.
Máriában nagyon tetszett, hogy pillanatok alatt képes volt elintézni számára fontos dolgokat. Ő villámgyorsan – percek, órák, napok alatt – megoldott olyanokat, amiken én adott esetben hetekig töprengtem, vagy készültem volna rá. Ez az ő nagyon határozott, mindenki által elismert jellemzője volt. Így alakult Máriával való kapcsolatom, és nagyon megtisztelő volt, hogy anno odavett maga mellé, pozitív, erős támogatással, lehetőséget biztosított a kutatómunkára. Az ő pályájának nagyon szép íve volt, azt látom, őt mindig az alapkérdések foglalkoztatták. Nem olyan kutató volt, aki „rátapad” egy szűk területre, és azt kibogozza – ez inkább én voltam az evészavarokkal – hanem Máriát a nemzeti alapkérdések, lehet mondani az emberi viselkedések alapkérdései foglalkoztatták. Őt a társadalmi vonatkozások érdekelték az epidemiológia kapcsán. A pályája végén aztán eljutott az olyan nagyon alapvető emberi érzések mint a boldogság vagy az élet értelmének a kutatásáig, vagy a nemzet mentálhigiénés állapotának a feltérképezéséig. Ezt azért is tette, hogy kapaszkodókat nyújtson a döntéshozóknak, milyen irányban kellene fejleszteni a hazai mentálhigiénés ellátást, a pszichoterápiás, pszichiátriai gyakorlatot. Ezek rendkívül fontos kutatások voltak, melyekre alapozni lehetett nagyon fontos szakmai terveket.
Dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta:
Mária legfantasztikusabb tulajdonsága a nyitottsága volt. Néha egészen hihetetlen ötletekkel keresték meg sokszor elég furcsa emberek. Ő azonban azonnal sohasem utasított el senkit, mindenkit meghallgatott és ha egy halvány csíráját találta bármilyen értéknek, a maga módján mindig támogatta az illetőt. Mivel viszont fontos volt számára a minőség, a kósza ötletek kevésbé kitartó gazdái hamar elmaradoztak, és maradtak azok, akik képesek voltak igazi értéket teremteni. Mária sosem erőltette rá a saját meggyőződését másokra, mindenkit hagyott kibontakozni, ezért tudott egy színes, sok különböző területet összefogó intézetet teremteni. Nagy holdudvar vette körül, igazi szellemi műhely. És Mária ugyanezt a nyitottságot feltételezése másokról is. Ha felkeltette egy kutatás az érdeklődését, azonnal írt akár a világ másik végében élő nagyon híres kutatóknak is, egy percig sem feszélyezte magát. A megkeresettek többsége ugyanilyen feszélyezetlenül, nyitottan reagált, így azután végül Máriának lett egy "nemzetközi holdudvara" is. Emlékszem, egyszer együtt voltunk egy külföldi konferencián és Mária úgy beszéltetett a fogadáson, mintha egy baráti társaságban lenne, pedig a résztvevők nagy részét ő is akkor látta először. Érdekes, hogy Mária nyitottsága viszont bizonyos embereket zavarba hozott, olyanokat, akik nagyon szigorúan (és nagyon egyszempontúan) képviseltek valamit. Látszott, hogy nem tudják hova tenni azt, hogy valaki ennyire elfogulatlan. Pedig a Mária által képviselt értékekkel tudtak azonosulni, csak éppen azt nem értették, hogy Mária miért ilyen nyitott másként gondolkodó emberek felé. Pedig enélkül a nyitottság nélkül nehéz új szemmel rátekinteni problémákra – ami pedig a tudományos kreativitás alapja, és e nélkül a nyitottság nélkül nehéz pszichológiai segítséget nyújtani másoknak. Határozott elvek mentén nyitottnak lenni az egész világra - ezt az igazán jézusi kombinációt elég kevesen tudják megvalósítani, Máriából viszont sugárzott.
Én eleinte azt hittem, hogy Mária otthon is folyamatosan dolgozik, valahogy úgy tudtam elképzelni, hogy otthon is mindig a számítógépe előtt ül, vagy könyvet olvas. Azután egyszer meglátogattam Balaton-felvidéki házában nyáron, buja természettel körülvéve, egy lukulluszi asztal mellett ültünk le - és számomra Mária világa még színesebbé vált, mert meg tudtam élni, hogy ez a nyitottság a hétköznapok kézzelfogható, egyszerű részleteivel kapcsolatban is jelen van – egy virággal, egy darab sajttal, az eső utáni friss illatokkal kapcsolatban is. És így lett Máriából mentoromból mesterem.
Raduch Csilla munkatárs:
Bálint Mihály, a Bálint-csoportok megalapítója szerint a legfőbb gyógyszer maga az orvos. Mária orvos is volt, pszichológus is, kutató is. Milyen volt mellette dolgozni? Igényes volt. A kezdeti évek összecsiszolódásai során gyakran elhangzott pl. „ez így nem jó”, „hát ezt így nem lehet”, „ezt így javítsd”, de egy szép napon az elvégzett munkámon egy sárga cetlin ez állt: „Nagyon jó”, és ez lett a következő másfél évtized alapja. Ezt a kis papírt el is tettem emlékbe, ez lett a mérce. Lelkesítő volt Mária társasága. Meglátta mindenkiben a potenciált és támogatta a munkatársakat céljaik elérésében. Hogyan motivált Mária? Sok bátorító szóval, az alaposan kifejtett elismerésekkel, a személyre szabott köszönetekkel, az ötletek lelkes felkarolásával, mások véleményének meghallgatásával, a saját külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalatainak és élményeinek megosztásával, a közös pályázatok beadásához szükséges ötletbörzékkel és tervezésekkel, a folyamatos továbbtanulásra való ösztönzéssel, határozott fellépéssel, és puszta jelenlétével. Amikor ő jelen volt, akkor szinte zizegett körülötte a levegő. Minden folyamatot igyekezett figyelemmel kísérni, és tovább lendíteni a holtpontról. Lankadatlanul ápolta és építette kapcsolatait belföldön és külföldön. Ennek gyümölcseként honosodott meg itthon is pl. a probléma-központú oktatás, az oktatóbeteg szerepköre, vagy a Williams LifeSkills/Életkészségek. Közösséget igyekezett teremteni a munkahelyen is, közös ünneplésekkel, közös tervekkel, rendszeres személyes megbeszélésekkel. „Tegezzük egymást, jó?” – mondta barátságos közvetlenséggel az őt felkereső hallgatóknak, újságíróknak, ismerősöknek és idegeneknek egyaránt. Néha csak ámultam, hogy hogyan lehetséges ennyi nevet, arcot, és egyébként is annyi információt megjegyezni. Ő csak mosolygott, mint egy bölcs, aki olyan titkokat őriz, melyeket egy még éretlen tanítvány nem érthet meg. Láttam őt is elfáradni és elszomorodni, és nevettünk is együtt. Jó humorérzékét főként akkor villantotta fel, ha valaki más humorát értékelte. Egész lénye gyógyító volt számomra. Most is egy képről mosolyog rám, mint aki azt kérdezi, érted-e most már?
Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezetője:
Kopp Mária professzorasszony alapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. Önkénteseink segítségével a családokért, a gyermekvállalás támogatásáért dolgozunk. A Népesedési Kerekasztal létrehozásával és a Mozgalom alapításával az volt Mária célja, hogy a demográfiai krízisre válaszokat adjunk, hogy megszülessenek a kívánt tervezett gyermekek.
Magával ragadó személyisége, a keresztény ember családszeretetét zászlajára tűző aktivitása engem is csodálattal töltött el, és ösztönzött, hogy tegyek lehetőségem szerint ezért a nemes ügyért. Dinamikus, karizmatikus személyisége mindenkit elvarázsolt, a médiában is úgy tudott lelkesítően beszélni a hazánk számára meghatározó kérdésekről, hogy egyre többen jelentkeztek a Mozgalomba. Számos szakértő különböző egyetemekről, a családokért, a családalapításért, a lelki egészségért tenni akaró emberek csatlakoztak.
Számomra leginkább Mária bátorsága volt példaértékű, hite és rendkívül jó kommunikációja, amivel máig jól érzékelhető hatása van pl. a családbarát szemlélet terjedésére. Szavai nálam is célba találtak, nekem is szívügyem lett a Mozgalom, hogy tegyek én is a családokért, a gyerekekért. Kimutatták, hogy a magyar társadalom a leginkább családbarát Európában, mégsem születnek meg a kívánt, tervezett gyermekek.
Sajnos tíz éve, 2012 tavaszán hirtelen távozott közülünk, ez sokkolt minket, akik vele dolgoztunk. Nekem nagyon emlékezetes vele kapcsolatban az, amikor felkért, hogy koordináljam az önkéntesek munkáját. Halálát követően küldetésem, hogy folytassuk az általa elkezdett munkát. Gyakran érezzük, hogy figyeli, milyen szépen gyarapodik Mozgalmunk, és védőangyalként segít sikerre vinni mindazt, amit együtt kezdtünk el.
Mozgalmunk civil szervezetként folytatja alapítónk által elindított programokat, igyekszünk mindenkihez eljuttattatni a legfőbb üzenetet, hogy a gyermek a legnagyobb ajándék, a boldogság forrása, ugyanakkor egészségvédő hatású is. Egyik gyakran idézett kutatási eredménye, hogy azok a férfiak, akik jó házasságban élnek, ötször nagyobb valószínűséggel élik meg a 69 éves kort.
Pálfay Erzsébet, a Mozgalom országos hálózatvezetője:
Máriát 2009. szeptember 26-án – máig emlékszem – egy szombati napon ismertem meg. Ekkor tartott a Szent Margit Gimnáziumban egy – mindannyiunk számára, akik akkor ott voltunk – felkavaró előadást. Ebben kutatásairól beszélt. A magyarok lelkiállapotáról, anómiáról, depresszióról, a demográfia sötét előrejelzéseiről, a konzumtársadalom negatív hatásairól. Olyan átélő erővel, bevonódással, érzelmi felindulással tette mindezt, amivel egész hallgatóságára nagyon mély benyomást gyakorolt. Én akkoriban egy online keresztény portálra készítettem írásokat, interjúkat, így még az előadás hatása alatt odaléptem hozzá és megkértem, hadd keressem fel majd egy beszélgetésre, mert ezekről mindenkinek tudnia kell. Legnagyobb meglepetésemre azonnal felállt, kitessékelt a folyosóra, és kérte, hogy most rögtön vegyük fel az interjút. Győztem a kérdéseimet a fejemben gyorsan hadrendbe állítani! Az interjú után jött a második meglepetés! „Erzsébet, van kedved a Mozgalmamhoz csatlakozni? Most alapítottam egy Három Királyfi Három Királylány névre keresztelt mozgalmat” – mondta, és máris kezembe nyomta a kis kitűzőjét. (Ebből mindig volt nála néhány, később jöttem rá, hogy igazi „emberhalásszal” van dolgom…) Nos, Mária hívásának nem lehetett ellenállni, ahogy később sem, senki sem tudott. Néhány nap múlva már a SOTE XX. emeleti könyvtárszobájában ültem, ahol az önkéntesekkel havonta rendszeresen találkozott. És ez így ment 2012 áprilisáig, amikor is hiába vártuk a szokásos összejövetelünkre őt, és közben a szomorú hír is megérkezett, hogy Mária nincs többé.
Ami a személyes történetemből Máriát leginkább megmutatja, az a lendülete, energiája, tettrekészsége, intenzitása, hatékonysága és még sorolhatnám…. ami minden fontos, őt érdeklő ügyet előre mozdított. A közösségi brainstorming-jaink után nem ismerve akadályt, lehetetlent, rögtön „cselekvési üzemmódba” kapcsolt. Volt, hogy nem érezte jól magát, mégsem engedte, hogy megszakítsuk a tervezett munkamegbeszélést, fontosabbnak tartotta azt, hogy közös terveinkben haladjunk. Nagyon közvetlen volt, az esti szűkebb körű megbeszéléseket a szobájában tartotta. Elékszem, mindig finom magokkal, diákcsemegével kínált bennünket. Megfigyelte és pontosan felismerte az emberekben rejlő tehetséget, lehetőséget, és bevonó, integráló, lelkesítő viselkedésével jól működő munkacsoportokat hozott létre. Pillanatok alatt lépésekre bontotta a feladatokat és azokat a megfelelő személyeknek delegálta, ezzel is támogatva, biztatva emberi, szakmai kibontakozásukban. Mély meggyőződésem, hogy az ő emberi mintája, munkakultúrája – amit örökül hagyott nekünk és őrzünk, – nagyban segítette Mozgalmunk fennmaradását.
