Tartsuk karban saját stressztűrő képességünket!
(TÁLENTUM, 22. rész)
haromkiralyfi.hu / 2020.11.27.
Soha nem tapasztalt módon változott meg az életünk tavasz óta. Az év egy részét bezárva töltötték a családok, ami hihetetlenül próbára tette a felnőtteket és a gyerekeket, és jelenleg is messze vagyunk attól, amit normál kerékvágásnak mondunk. De mit tanulhattak és tanulhatnak a családok egy olyan járvány alatt, mint a koronavírus által okozott mindennapi, állandósult nehézségek? Farkas Mária klinikai szakpszichológus szerint krízis idején legfontosabb a szülők mentális egyensúlyának, kiegyensúlyozottságának megtartása.
A pandémia drámai módon változtatta meg a családok életét. Tavasszal egyik napról a másikra bezárt minden, a szülők nagy része otthonról dolgozott, el is veszíthette a munkáját, szociális izoláció következtében a gyerekek nem találkozhattak kortársaikkal, de még tágabb családtagjaikkal, például nagyszüleikkel sem. A fizikai (testi) és gazdasági fenyegetettség, bizonytalanság nagyfokú volt, ami folyamatos stressz hatást jelentett kicsire-nagyra nézve.
Ez a krízis, ami itt zajlott, – és bizonyos fokig most is zajlik – mindenki számára tökéletesen új volt. Itt nem volt olyan ember – sem virológus, sem epidemiológus, sem pszichológus, sem gazdasági szakember – aki előre tudta volna, hogy mi történik. Pont ettől krízis a krízis, hogy teljesen váratlanul jön, nem vagyunk rá felkészülve és nem ismerjük a természetét. A krízis három szakaszból álló folyamat. Amikor elindul, az egy felnőttek és gyerekek számára egyaránt fokozottan stresszes, nagyon megterhelő időszak. Először próbálunk tájékozódni – nagy szükség van az információk helyes szűrésére, – és az első terveket összerakni: mi ez, mi a teendő vele, mit, hogyan kell megváltoztatnunk. És ha ekkor a szülők napról napra megőrzik a nyugalmukat, és inkább támogatják, és nem összezavarják egymást, vagy kiélesítik egymás érzékenységét, akkor annál jobb lesz az alkalmazkodás. Például abban, hogy hogyan alakítják át a napirendet, hogyan vannak együtt a gyerekekkel a nap 24 órájában, hogyan őrzik meg a biztonságukat anyagi értelemben is.
Mik a következő szakaszok?
A második időszak a fenntartásé. Amikor már az alkalmazkodás egy bizonyos szinten stabilizálódott, lehetőség van arra, hogy az örömöket megéljék a családtagok, a gyerekek és felnőttek is, és ha ez megtörténik, akkor ez jelzi, hogy jó úton járnak. Felfedeznek és megtanulnak új dolgokat. Megérkeznek az első örömök, - egy jó társasozás, vagy a kenyerünk megsütése. Ez nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájában már így lesz, hanem egyáltalán az öröm képessége tér vissza, jelenik meg, szemben azzal a nagyon fokozott, éber, a veszélyeket felmérni próbáló állapottal. A harmadik szakasz pedig az, hogy hogyan integráljuk a korábbi életünket ezzel a megváltozott élettel, hogyan lehet a biztonságot megőrizni, az aktivitást fokozni, és ennek a lépéseit jól kialakítani.
Mi volt most a legnehezebb ön szerint?
Ezt abban látom, hogy a járványkrízis „kimerevedett” jó pár hónapra. Ha a család egy kicsi lakásban élt, szűkös anyagi források között, és a férj hirtelen elveszítette a munkáját, mert mondjuk a turizmusban dolgozott, akkor az a család hónapokon keresztül egy igazi óriás drámát élt át. Ez hatott a szülőkre, a gyerekekre is. Azok a családok viszont, akik kényelmesen, kertes házban laknak, jó anyagi körülmények között, tudtak élelmiszert tartalékolni, voltak online eszközeik, akkor hamar át tudtak állni egy másfajta életvitelre. A meglévő egyenlőtlenségek kimerevedése és stagnálása lehetett egy nagy teher a családoknak. Nyilván olyan is van, hogy egy jó anyagi körülmények között élő család egy rossz túlélő készlettel, rossz mentális alkalmazkodóképességgel – rezilienciával - rendelkezik. Ők szintén nagyon megszenvednek egy ilyen időszakot, olyan módon, hogy a meglévő kríziseik felerősödnek – mondjuk párkapcsolati téren. Ezek a gyerekek alkalmazkodására is kihatnak.
A totális újratervezésről szólt sokunk élete…
A jó alkalmazkodásnak a fokmérője, hogy a mindennapi rutinokban tudtak-e a szülők úgy változtatni, hogy egy megterhelő időszakban harmonikus maradjon az együttélés? Nagyon fontos volt, hogy hogyan tudták támogatni egymást – érzelmileg is –, és hogyan tudtak változtatni azon a fajta együttműködésen, ami korábban működött. Mert ebben az időszakban szükség volt egy újfajta munkamegosztásra, ami a társ értékelését is befolyásolja: mindenkinek mást is kellett csinálnia. Ez olyan helyzet volt, amikor megmutathattuk egy másik arcunkat a társunknak. És hogy ez a más arc erősebb, rugalmasabb, adaptívabb, problémamegoldó arc-e, vagy éppenséggel egy elzárkózóbb, dühösebb, szorongósabb arc-e, hát ez nagyon egyénileg alakult, hogy ki hogyan tudott reagálni erre az időszakra. Mindenesetre voltak olyan kutatások, amelyek kimutatták, hogy az édesapák is több házimunkát végeztek, és többet foglalkoztak a gyerekeikkel.
A krízishez tehát alkalmazkodni kell, az alkalmazkodás pedig óriási nagy erőforrásokat igényel. Hogy van ez a gyerekeknél?
Egy egészséges gyerek ha megváltozott körülmények közé kerül, akkor a saját szükségleteit próbálja megvalósítani. Például hallottam olyan családokról, ahol több gyerek van, és ez a karantén időszak fantasztikusan összehozta a testvéreket: ha máshonnan fúj a szél, vagy máshogyan hullámzik a tenger, akkor megtalálják azt, hogy milyen hajót építsenek! Minél nagyobb a gyerek, annál fontosabbnak gondolom, hogy milyen napirendet tudnak kialakítani otthon, hogy abban a napirendben mindenkinek a szükségletei figyelembe legyenek véve. A gyerekeket a szülőkön keresztül érinti a krízis. A szülők a puffer a gyerekek felé. A fő kérdés tehát mindig az, hogy a szülők hogyan tudnak alkalmazkodni, illetve a saját stressztűrő képességüket hogyan tudják karbantartani napról napra, amíg nagyon éles helyzet van, vagy sok az alkalmazkodni való. És ha ezt jól csinálják, akkor a gyerekek is jobban „ússzák meg” a folyamatot. Azt láttam például, hogy a nagyobb iskolás gyerekek nagyon gyorsan frissen, rugalmasan alkalmazkodtak az online oktatáshoz, és meglátták ebben a lehetőséget. Elkezdtek fantasztikusan együttműködni másokkal, segíteni egymást a tanulásban, a dolgozatokban, informálódásban. Számukra az is érdekes lehetett, hogy a tanáraiknak is új arcát ismerték meg, amiben a kamaszok meglátták az előnyöket, az újat, az érdekeset.
Milyen tapasztalatai voltak a családokkal való munkájában?
Nagyon sok múlott azon, hogy a két szülő hogyan értékelte a helyzetet. Voltak olyan családok, ahol az egyik szülő inkább erősen szorongott, tehát felerősítette a problémát, a másik pedig bagatellizálta azt, hogy nincs itt nagy baj! A két szülő különböző közvetítését nehéz a gyerekeknek feldolgozni. Ez a fajta családon belüli zavar plusz megterhelés a gyerek számára, és megint csak a biztonságérzet elvesztését jelenti. Mert sokkal jobb egy olyan veszélyről beszélni, amit koherensen mindenki annak észlel, és nem úgy, hogy az egyik szülő nagy bajnak látja, a másik pedig nem. Ez nyilván a szülőkben lévő konfliktust is felerősíti. Ahol pedig már meglévő mentális sérülékenység volt a családban, – akár a szülő, akár a gyerek oldalán – ott ez az időszak mindenképpen felerősítette a panaszokat. Az volt a cél, hogy ne fokozódjanak a tünetek, legalább szinten maradjon a probléma – depresszió vagy szorongásos zavar – így a már korábban megkezdett terápiát online módon tudtuk folytatni.
Terapeutaként azért inkább azt tapasztaltam, hogy igen nagy fegyelmet tanúsítottak a gyerekeket nevelő családok, és nem erősítette fel a járvány a devianciákat. Minél jobb volt a családban a stressztűrőképesség az alkalmazkodóképesség, akár a kreativitás, annál életképesebb és élvezhetőbb életet lehetett ezekben a hónapokban megélni, amit akár tovább is lehet vinni, amire lehet még tovább is támaszkodni.
Az interjút Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke készítette.
