Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Válassz egy jóembert!


haromkiralyfi.hu / 2020.11.12.


Véghajrában a Kopp-Skrabski-díj közönségszavazása

Hogy van az, hogy léteznek emberek, akikről csak úgy süt a derű és a jóindulat? Ők azok, akikhez legnagyobb és legbensőbb gondjainkkal fordulhatunk, mert bízhatunk a meghallgatásban és a megoldás megtalálásában. Ők azok, akikre jó szívvel bízzuk gyerekünket is, mert tudjuk, jó kezekben vannak náluk. Ők azok, akik nélkül rosszabb hely lenne a világ.

Ők a helyi és tágabb emberi közösségek kovászai, családok önzetlen segítői, és egyben a Kopp-Skrabski-díj közönségszavazásának jelöltjei. Igaz, hogy ezeknek az embereknek nem kell reklámra költeniük, mert úgyis megtalálják őket, hiszen kézről kézre adják őket.

De mégis szeretnénk őket megmutatni a nagyvilágnak, hiszen amit ők tesznek, amivel ők foglalkoznak, az szorosan összefonódik a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tevékenységével és alapértékeivel.

Ez az a verseny, ahol egy pályán vetélkedik egymással a lelkész, a hittantanár, az iskolaigazgató, a családgondozó, a szülésznő és a táncművész. Vannak jelöltjeink között, akik zarándoklatuk kilométereit használták fel adománygyűjtésre, van, aki meséivel segíti a sérült gyerekek integrációját.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pályázatán egy személyre és egy házaspárra lehet szavazni. Ismerkedj meg velük itt: facebook.com/koppskrabski

Válassz Te is egy jóembert és egy házaspárt! Szavazz itt november 20-ig: haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij-2020

A díjról és a tavalyi győztesekről bővebben: haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij-2019

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!