Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Emberség, empátia, kreativitás: a Szent János Kórház az év Családbarát Kórháza


haromkiralyfi.hu / 2021.06.18.


A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom már 2018 óta pályázati úton keresi és díjjal jutalmazza a családbarát gyakorlatokat megvalósító, az intézményi működésbe a családbarátságot integráló egészségügyi intézményeket.

Tekintettel az idei rendkívüli helyzetre és a kórházi dolgozók járvány miatti extrém terhelésére, 2021-ben a szervezők a családbarát kórházi osztályoknak szóló hagyományos szakmai pályázatot nem írták ki. Viszont tekintettel az egészségügyi dolgozók kiemelt szerepére, a korábbi években minősített osztályaik alapján jogosult kórházakat felkértük a családbarát kórház pályázat beadására. Kapacitás hiányában így sem volt minden felkért intézménynek lehetősége a pályázati anyag elkészítésére, de a beérkező pályázatok igen magas színvonalat képviseltek.

Minden pályázat tükrözte azt a szellemiséget, amit a kiírók kerestek, az emberséget, empátiát és kreativitást. A zsűri a munkavállalók és a betegek felé irányuló kórházi megoldásokat, szolgáltatásokat egyaránt vizsgálta.

Ezek alapján a Családbarát Kórház-díj nyertese 2021-ben
az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Az intézmény sok szakmai programot működtet, számos együttműködő szervezettel működik együtt. Már ismert brandnek számító programjai a Baba-Mama-Papa Együtt program, a Babales, a Stroke ovi. Emellett a pandémia idején együttműködve a helyi óvodával megoldották a dolgozók gyermekeinek ellátását, a távoktatás idején laptopokkal támogatták a kollégák gyermekeinek tanulmányait. Különösen példaértékű, ahogyan az online világot használva a betegek és a hozzátartozók tájékoztatását és a köztük való kapcsolattartást megoldják. Kezdeményezéseik jövőbe mutatók, máshol is megvalósíthatók nagyobb pénzösszeg ráfordítása nélkül is. Intézkedéseik példaértékűek más gyógyító intézmények számára is.

„A díj nagyon megtisztelő és motiváló számunkra, hiszen a mindennapi feladatainkon felül vállalt erőfeszítéseinket értékeli”

– mondta Sebők-Tóth Kata, a kórház PR és marketing menedzsere, hozzátéve, hogy a koronavírus következtében kialakult új kihívásokra igyekeztek gyors és szakmailag kiemelkedő megoldásokat nyújtani.

A díjat dr. Ralovich Zsolt, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő igazgatója vette át. A kórház egyes osztályai már az előző években sikeresen pályáztak a családbarát címre:

Gyermekosztály

minősített 2018

Gyermek- És Ifjúságpszichiátriai Rehabilitációs Osztály

minősített 2019

Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály

minősített 2020

A nyertes kórház idén is B Kopp Judit szobrát kapja, egy oklevelet és matricát, amelyet az intézményben feltüntethet. A Családbarát Kórház 2021 logó használati jogát szintén elnyeri a minősítéssel. Emellett az Apaépítő Alapítvány felajánlásából könyvjutalomban is részesül.

A szakmai zsűri tagjai 2021-ben:

  • Mészáros Magdolna - zsűrielnök (a MKSZ ápolási igazgatója),
  • Ujvári Enikő - zsűrielnök (Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke),
  • Dr. Beneda Attila (helyettes államtitkár),
  • Dr. Novák Krisztina (az Integrált Jogvédelmi Szolgálat főigazgatója),
  • Dr. Páva Hanna (az Országos Kórházi Főigazgatóság igazgatója),
  • Dr. Révész Bálint (a K&H HR főosztályvezetője)
  • Fazekas Máté (BT kommunikációs és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője)
  • Fűrész Tünde (KINCS elnöke),
  • Szabó Zoltán (AMCHEM elnöke),
  • Vigh József (Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezetője)

A két szervezet a héten díjazta a leginnovatívabb kórházi megoldásokat is. A nyertesekről ebben a közleményünkben olvashatnak részleteket.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!